Szűcs Balázs
Szücs Balázs (születési hely, idő: Várpalota, 1981.),
(Momentum-DK-MSZP-PM-LMP)
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros egyházügyi, kulturális- és civil alpolgármestere,
önkormányzati képviselő.
Erzsébetvárosi Értéktár Bizottság elnöke .
A Pápai Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett 2000-ben. Teológiai tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, és a
San Franciscó-i Pacific School of Religion fakultásán végezte. Egyetemi tanulmányai
alatt kezdett el foglalkozni pár- és családterápiával, valamint lelkigyakorlatok adásával.
Tatabányán, a bánhidai református gyülekezetben való bő másfél éves lelkészi szolgálata
után az Amerikai Egyesült Államokban, az Ohió állambeli Cincinnati egyik szegénytelepén
volt missziós lelkész, ahol mélyszegénységben élő és hajléktalan gyermekek és családjaik
között szolgált.
Hazatérve a tiszafüredi Szivárvány Ház lelkészi munkatársa volt, és mediátori, valamint
pszicho- és bibliodráma-képzéseken vett részt.
2010-ben adta ki első könyvét ,Légy az otthonom! címmel, és kezdte el a révkomáromi Selye István Egyetemen a teológiai kisdoktori cím megszerzését.
Jelenleg a Demokratikus Koalíció tagja , Erzsébetváros alpolgármestere és önkormányzati képviselője.
Díjak elismerések:[szerkesztés]
⭐ Magyar toleranciadíj(2021)
⭐ Magyar Esélyegyenlőségi Díj (2022)
⭐ Magyar Elismerő Oklevél (2024)