Rembrandt Brown
Rembrandt Lee Brown egy elképzelt karakter volt a Sliders című amerikai sci-fi sorozatban. Cleavant Derricks alakította.
Cselekmények[szerkesztés]
![]() |
Alább a cselekmény részletei következnek! |
1994-ben Rembrandt San Franciscóban lakott. Akkoriban zenészként dolgozott, a Síró ember művésznéven, mivel énekei közben gyakran potyogtak a könnyei. Ismerősei és barátai Remmy-nek nevezték, ami a Rembrandt egy szokásos rövidítése.
Rembrandt együttese feloszlott, így több sikertelen album után 1994. szeptember 27-én tért volna vissza a közönség elé, a San Francisco Giants egyik meccsén elénekelve az amerikai himnuszt. Úton a stadionba, Rembrandt kocsijával belehajtott a Quinn Mallory által létrehozott dimenzió-alagútba, és átkerült Cadillacjével egy párhuzamos világba. Remmy volt az egyetlen a csúszó csoport tagjai közül, aki nem önként vállalta az utazást, hanem az balesetként történt meg vele. Emiatt a sorozat első részeiben Rembrandt haragudott Quinnre, és számos alkalommal a zseni orra alá dörgölte az esetet.
Ezután a kis csapat részeként Remmy évekig ugrált egyik világról a másikra, s közben keresve az eredeti otthonukat. Pár évvel később Rembrandt és Wade sikeresen eljutott a kiindulási Földre, amit közben a Kromagg csapatok megszálltak, és elfogták a párost. Wade egy másik világ tenyésztáborába került.
Rembrandt és a már teljesen kicserélődött csapat a sorozat utolsó részében egy olyan világba került, ahol találkoztak egy férfival, aki végigkövette a csúszásaikat, és megjósolta, hogy ez volt az utolsó, amit ép bőrrel megúsztak, s ha a következő csúszást végrehajtják, akkor rögtön meghalnak a megérkezés után. A világon lévő szerkezet miatt ráadásul csak arra volt energia, hogy egy ember csússzon el. Így Remmy átcsúszott az eredeti Földre, ahol a vérében lévő Kromagg-méreg miatt kiirthatta a teljes megszálló civilizációt. A csúszás után azonban nem lehet tudni, hogy Remmy terve sikerült -e, mert az addig mindent látó jós szívinfarktust kapott, és meghalt, így Rembrandt missziójának sikeressége kétséges.
Zenei karrier[szerkesztés]
Remmy számos dalát ismerhették meg a nézők a sorozat során, néhányuk címe:
- Cry Like a Man
- Tears in my 'Fro
- Love Explosion
- Head-Butt Me
- Weeping Wall of Tears
- Explosion of Love
- Who Stole my Woman?
- I'd Pawn my Gold Crown for You (az egyik alternatív világ slágere)
Remmy régebben a The Spinning Topps együttessel zenélt. Utolsó közös fellépésük 1986 decemberében volt.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- "The Compleat Rembrandt" (angol). Earth Prime.
- "The "Cry Like a Man" video" (angol). Earth Prime.
- "Exclusive Interviews: Cleavant Derricks" (angol). Earth Prime.
This article "Rembrandt Brown" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Rembrandt Brown. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.
![]() |
This page exists already on Wikipedia. |