Kvárta Mátyás
Kvárta Mátyás, más néven Kvartam, 2007 óta űzi a freestyle labdarúgást. Kiskorában rendszeresen járt focizni, mellette pedig művészeti tanulmányait folytatta.
Végül a kettő ötvözetéből alakult ki benne a trükkök kreálása iránti vágy.
Életpályája [szerkesztés]
Alsópáhokon nőtt fel, ahol gyerekkorában a művészet és a nagy pályás foci iránt rajongott, Ronaldinho iránti rajongásának köszönhetően ismerkedett meg a freestyle labdarúgás világával.
A világhálón Kvartam néven ismert sportoló 2007-ben kezdte el a sportot. Első sikere egy 2009-ben megrendezett internetes freestyle-foci-versenyen való dobogós helyezése volt.
A kezdeti áttörést 2011-ben érte el,[1] amikor első helyen végzett[2] a magyar bajnokságban,[3] és a „Stylball” az év trükkje elnevezésű nemzetközi versenyeken is sikerült a dobogó tetejére állnia.[4]
Az ezt követő lelkesedés számos hazai és nemzetközi eredményt hozott számára, többek között egy Európa-bajnoki harmadik[5] és egy világbajnoki második helyezést.[6]
2017-ben Barcelonában megrendezésre került Play Like a Pelé nevezetű versenyen Pelétől[7] vehette át a torna legjobb freestylerének járó díjat.
Eredményein kívül leginkább a saját trükkjeiről és a kreatív mozdulatairól ismert a freestyle közösségben.[forrás?]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ https://www.youtube.com/watch?v=ZuH_ZkkXxzg
- ↑ https://www.dombrad.hu/hirek/freestyle/218-decathlon-freestyle-foci-2011.html
- ↑ https://www.tig-godollo.edu.hu/?p=1846
- ↑ https://www.hangszedomagazin.hu/interju-az-egyik-legeredmenyesebb-magyar-freestyle-focistaval-kvarta-matyassal/
- ↑ http://web.archive.org/web/20211005143141/https://www.zaol.hu/foci/kvartam-trukkjei-alsopahoki-szint-vitt-a-nagyvilagba-1385516/
- ↑ https://index.hu/sport/2018/09/23/ronaldinhot_freestyle_kvarta_matyas_interju/
- ↑ https://m4sport.hu/2017/11/03/az-m4-sport-studiojaban-bemutatta-trukkjet-mellyel-pelet-is-lenyugozte/
Források[szerkesztés]
- M4 Sport
- RTL Reggeli
- RTL Fókusz
- M2
- Duna
- Digi Sport
- Keszthely TV
- Monitor Magazin
- Index
- Zalai Hírlap
- [1]
- [2]
- [3]
- [4]
- Veszprém Megye Hírportál
- [5]
- Dailynewshungary
- Blikk
- [6]
- Redbull
- [7]
- [8]
- Fociclub
- [9]
- Magyar Freestyle Közösség
További információk[szerkesztés]
- https://www.monitormagazin.hu/video/ertektrend/ertektrendben-kvarta-matyas-freestyle-focista
- https://24.hu/media/2015/12/09/nem-akarmilyen-reklamfilmet-forgatott-gyorben-a-nissan/
- https://player.hu/sport-3/szasz-kitti-kvartam-manchester/
- http://blog.decathlon.hu/esemenyek/elso-freestyle-futball-kupa-a-decathlon-budaorsi-aruhazaban/
- https://www.hangszedomagazin.hu/interju-az-egyik-legeredmenyesebb-magyar-freestyle-focistaval-kvarta-matyassal/
- https://www.youtube.com/c/InfinitySkills
- kvartam. www.kvartam.hu. [2017. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 9.)
This article "Kvárta Mátyás" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Kvárta Mátyás. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.