You can edit almost every page by Creating an account. Otherwise, see the FAQ.

Kámán Attila Sándor

Innen: EverybodyWiki Bios & Wiki


Kámán Attila (Keszthely, 1964. március 25-), szájsebész, fogszakorvos.

Életpályája[szerkesztés]

Keszthelyen született. Egyetemi tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán kezdte. Fogorvosi diplomára 1991-ben tett szert, ezt követően Glenbe, Németországba utazott, szakmai továbbképzés céljából. Magyarországra visszaköltözve 1993-tól a Budadent Fogászatnál kezdett dolgozni. 1994 és 1996 között párhuzamosan vállalt kezeléseket a gödöllői szájsebészeten, illetve a Consoral Szájsebészeti Kft-nél. Fog- és szájbetegségek területén 1996-ban szerezte meg fogorvosi szakvizsgáját majd ezzel egy időben kezdte meg munkásságát az Országos Onkológiai Intézetnél. Szakmai ismereteinek bővítése érdekében 2000-ben tette le az arc-, állcsont-, és szájsebészeti szakvizsgáját, mely területnek azóta többszörösen elismert szakértőjévé vált. 2006-ban mester fokozatot szerzett az Implantológiában a Münsteri Nemzetközi Orvosi Egyetemen, Németországban (Master Of Oral Medicine in Implantology – MOM). Majd 2014-ben elvégezte a Münsteri Egyetem Implantológus és Szájsebész Mesterkurzusát, ahol Master of Science in Implantology and Dental Surgery képesítést szerzett.

Szakmai munkássága[szerkesztés]

Kámán Attila 1997 óta tart előadásokat nemzetközi fórumokon, implantációs és szájsebészeti témákban. Szájsebészeti végzettségéből adódóan rendszeresen részt vesz szájsebészettel, implantációval, csontpótlással és distractiós osteogenesissel kapcsolatos képzéseken. Az implantáció területén szerzett jártasságát bizonyítja a 25 000 sikeresen beültetett fogászati implantátum is. Mindezen felül, Dr. Kámán Attila tagja a The International Expert Team of Camlog Biotechnologies, Basel, Svájc nemzetközi szervezetnek is.

Több mint 20 év szakmai tapasztalata után, Implantcenter Fogászati és Szájsebészeti Klinika néven nyitotta meg első saját klinikáját, Budán, ahol egy 12 orvosból álló csapatot irányít, a legmagasabb szakmai színvonalon. A szakmai tevékenység minőségét igazolja, hogy a már több mint 10 éve létrejött klinika, kategóriáján belül már hatszor nyerte el a Best of Budapest Health and Medical Service díjat.

Szakmai tagság, díjak[szerkesztés]

  • The International Expert Team of Camlog Biotechnologies, Basel, Svájc

Publikációi[szerkesztés]

Interjúk fogászati kezelések, egészségturizmus témában

  1. http://www.implantcenter.hu/rolunk/televizios-megjelenesek
  2. http://www.implantcenter.hu/rolunk/sajtomegjelenesek


This article "Kámán Attila Sándor" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Kámán Attila Sándor. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.

  1. Implantcenter fogászat - Professzionális fogászat Budapesten. www.implantcenter.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 2.)


Read or create/edit this page in another language[szerkesztés]