Welcome to EverybodyWiki 😃 ! Nuvola apps kgpg.png Log in or ➕👤 create an account to improve, watchlist or create an article like a 🏭 company page or a 👨👩 bio (yours ?)...

Inhoff Ede

Innen: EverybodyWiki Bios & Wiki


Inhoff Ede (Püspökmárok, 1942. április 2. –) magyar trombitás.

1949-ben költözött Mohácsra. A városok ahol élt, Mohács, Pécs, Siklós, Szeged. 1966-tól él Budapesten, 1987-től a XVI. kerületben.

Zenei tanulmányait 1953-ban, 11 éves korában Mohács Város Fúvószenekarában kezdte. 1960-ban, 18 évesen felvették a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolába. Tanára Galambos János, a Budapesti Rádiózenekar első trombitása volt. 20 évesen katonai szolgálatra hívták be. A zenekarhoz került. Itt bőven volt alkalma gyakorolni és ez óriási lehetőség volt a fejlődéséhez. A konzervatóriumi órákra is eljárhatott. 1964-ben szerelt le, akkor Siklóson egy vendéglátó egységhez szerződött.

1965-ben meghívták próbajátékra a Magyar Állami Hangversenyzenekarba. Ferencsik János főzeneigazgató őt választott ki a pályázók közül. Az ÁHZ óriási lehetőség volt számára, hiszen 25 évesen a nagyhírű együttes szólamvezetője lett. Mind az Állami Hangversenyzenekar tagjaként, mind szólistaként bejárta a világot, fellépett a híres hangversenytermek színpadain. Az ÁHZ külföldi turnéin szólistaként szerepelhetett Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában.

Az Országos Filharmóniai koncertjein is kapott lehetőséget szólószereplésekre. Többek között Bach, Haydn, Telemann, Hummel, Arutyunjan műveit játszhatta a zenekarral. Együtt koncertezhetett többek közt Zubin Mehtával, Leonard Bernsteinnel. 34 évig volt az Állami Hangversenyzenekar tagja. Közben 1993-ban az Európai Szólisták Luxemburgi székhelyű zenekarába is kapott meghívást, ennek a zenekarnak 20 évig volt tagja. 1982-től 10 évig tanított a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Büszke a sikeres, tehetséges, kiváló tanítványaira.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • Az Év Zenekari Művésze kitüntetés (1987)
  • Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat (1987)
  • Ferencsik-ÁHZ – emlékgyűrűt (2006)
  • Siklós város díszpolgára (2006)
  • Mohács város tisztelete jeléül elismerést (2008)
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös tagjává fogadta (2017)


This article "Inhoff Ede" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Inhoff Ede. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.