You can edit almost every page by Creating an account. Otherwise, see the FAQ.

Varga Dániel ( költő, mérnök, testépítő, edző)

Innen: EverybodyWiki Bios & Wiki

Varga Dániel (Simontornya, 1981. január 12.) költő, mérnök, testépítő, edző.

Élete[szerkesztés]

Már gyermekkorától fogva intenzív érdeklődést mutat a sport és művészetek iránt, 13 éves korában világ rajzpályázaton 3. díjat szerez, majd érdeklődése a sport felé fordul. 1992-ben 400m és 600m ifi megyei bajnok futó lett és párhuzamosan a Simontornya kézilabdacsapatában játszik, valamint hobbiként társastáncol.

Általános és középfokú tanulmányait Simontornyán, illetve Dombóváron végezte, mérnöki diplomáját Pécsen a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szerezte.

1995-ben ismerkedik meg a testépítéssel és 2001-től versenyzőként több díjat is megnyer. 2010-ben megalapítja saját klubját, a Danybuilding Sportegyesületet. Számos versenyző bizonyította rátermettségét a csapat színei és Varga Dániel vezénylése és irányítása mellett.

2016 és 2019 között forgott a Facebook-on a Monday Shark Live műsora, melyben a testépítést körülvevő embereket kapott mikrofon és lencsevégre, hogy a saját lakásában egy meghitt beszélgetésre invitálja őket, youtube csatornája több ezer embert ér el.

A sport mellett a művészet, illetve a szivarkultúra foglalkoztatja, szivarestjein a közélet és a sztárvilág több szereplője vesz részt. Verseit 2020-ban rendezi kötet alá és ugyanebben az évben jelenik meg a Két állomás között című verseskönyve. Napjainkban mérnökként és edzőként dolgozik, Budapesten él.

Sporteredmények[szerkesztés]

  • 2005

Superbody kupa Bodybuilding Open alacsony kategória 2. hely

Superbody Bodybuilding Újonc alacsony kategória 3. hely

Superbody Bodybuilding Újonc Abszolút kategória 5. hely

MLO Olympia Bodybuilding – 75 kg kategória 1. hely

MLO Olympia Bodybuilding – 80 kg kategória 3. hely

Bajnokok Éjszakája Bodybuilding Abszolút kategória 9. hely

Magyarország legjobb testépítője kategória nélkül Abszolút kategória 17. hely

Magyarország legjobb eredményt elért Testépítői Abszolút kategória 24. hely

Magyarország legeredményesebb testépítői Abszolút kategória 11. hely

  • 2006

Superbody Bodybuilding Open alacsony kategória 3. hely

Superbody Bodybuilding Open Abszolút kategória 6. hely

Magyarország legjobb eredményt elért Testépítői Abszolút kategória 48. hely

Magyarország legeredményesebb testépítői Abszolút kategória 31. hely

  • 2007

Muscular Development kupa Kistelek Bodybuilding – 85 kg kategória 3. hely

Muscular Development kupa Abda Bodybuilding – 85 kg kategória 3. hely

NAC Eghezee VB Athletic Abszolút kategória 9. hely

  • 2008

IFBB Bjelovar Scitec Muscle Fest Bodybuilding – 85 kg kategória 4. hely

IFBB Bécs Ausztria kupa Bodybuilding – 80 kg kategória 4. hely

  • 2016

IFBB Mr. Universe Magyar bajnokság – 95 kg kategória 2. hely

Superbody Bodybuilding Open Abszolút kategória 3. hely

San Marino IFBB Diamond Cup nemzetközi verseny Bodybuilding – 80 kg kategória 11. hely

  • 2017

Katowice IFBB Diamond Cup Nemzetközi Bajnokság – 85 kg kategória 4. hely

Budapest IFBB Fitbalance Nemzetközi Bajnokság – 85 kg kategória 1. hely

Superbody Bodybuilding Open alacsony kategória 2. hely

Superbody Bodybuilding Open Abszolút kategória 4. hely

Híres tanítványok[szerkesztés]

  • Varga Márk Kajak-Kenu Világbajnokság 3. hely
  • Vértes Nátán Jégkorong Világjátékok 4. hely
  • Miskolczi Norbert Gokart Európa Bajnokság 9. hely
  • Kovács Géza kaszkadőr
  • Dwayne “The Rock” Johnson színész
  • Tanoai Reed kaszkadőr, színész
  • Myles Humphus kaszkadőr, színész
  • Rúzsa Magdolna énekes
  • Ben Blankenship kaszkadőr, színész
  • Fankadeli énekes
  • Hájas Barnabás rádióriporter
  • Zsidró Tamás fodrász
  • Berki Krisztián
  • Arnas Federavicius színész

Kötetek[szerkesztés]

Két állomás között ( 2020)

"Az elnémultak szólalnak meg és a régi halottak életre kelnek? Igen. Varga Dániel esetében most úgy történik az irodalom, hogy a jelenben, időben visszafelé és előre, kitágul a perspektíva. Úgy történik Varga Dániel költészete, ahogyan saját létélménye lehetővé teszi. Régi költészeti hangnemek és premodern világérzések torlódnak, nyomulnak be itt a jelenbe, nagy feszítő erővel és tele további éltető reménnyel. Összhangzó és széthangzó. Azonosság és különbség. Együtt. Varga Dániel az őt körülvevő nagyon is világi zajban és zűrzavarban figyelemre méltó lelki erővel, elcsendesítette magát, összpontosított és versalkotóvá vált. Helytállásra rendezkedett be. A költőelődök poétikai regiszterei egy sajátos költészeti historizmusban válnak elevenné. A mai közvélekedés hangján sokan kérdezhetnék Varga Dánielt, értetlenül. Régies allúziók és újratöltött illúziók egy szétrámolt műanyag világban?"[1]

Fejfámra[2]

Nem voltam mindig jó ember.

Hogyha valaki jött, én mentem.

Nem voltam mindig önzetlen

S volt mikor én voltam hitetlen.

Nem klappolt mindig minden rímem

S legtöbbször a haláltól féltem.

Nem tudtam sokszor nemet mondani

S hagytam az életem kényelembe romlani.

Nem voltam otthon mindig otthon

S fizetetlen volt sokszor a kontóm.

Vissza kellett volna mindet adjak,

De magamat néztem… s mást vaknak.

Hát így hagyom most el az éltemet,

Hol homlokomra koppintják vétkemet,

Hol nem számolom el minden percemet,

Hol feledni akartam minden félelmet.

Két állomás között


Holnap már nem leszek[3]

Itt fekszel mellettem csendben könnyben

Míg én egész este sűrű szivarfüstben

Szorítottam kezem izzadó ökölben

Holnap már nem leszek

Szepszisben temetnek

Holnap már nem leszel

Büntessél csendeddel

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bogoly József Ágoston irodalomtörténész és kultúra kutató
  2. Varga Dániel: Két állomás között 2020 
  3. Varga Dániel: Két állomás között 


This article "Varga Dániel ( költő, mérnök, testépítő, edző)" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Varga Dániel ( költő, mérnök, testépítő, edző). Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.



Read or create/edit this page in another language[szerkesztés]