Kiss Zoltán József

Kiss Zoltán József Magyarországon született. Mérnök, független kutató. A folyamat bázisú elemi fizikai szemlélet megalkotója.

A független kutató meghatározás - véleménye szerint - azért fontos, mert azt fejezi ki, hogy nem az akadémiai fizika részecske szemléletét követi, hanem azt az újat, amit ő folyamat bázisúnak nevez. Szakmai munkáját 1975-ben a Láng Gépgyárban, Budapesten mint turbina tervező mérnök kezdte. 1978-tól 2001-ig a Paksi Atomerőműben dolgozott különböző szakmai beosztásokban, az utolsó 4 évben, mint karbantartási igazgató. 2001-től 2011-ig a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), nukleáris menedzsere volt.

Rövid összefoglaló

A folyamatszemlélet alapelve az, hogy az idő, csak folyamat/esemény esetén értelmezhető. Vagy fordítva: minden, ami időben történik az folyamat/esemény. Az idő, az a változás kifejezője. Sem a kezdete nem definiálható, sem a vége. "Semmi sem marad változatlan", mondja Hérakleitosz, hozzátéve, hogy "nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba".

Amit a konvencionális fizika elemi részecskeként definiál azt a folyamatszemlélet nem részecskeként, hanem elemi folyamatként értelmezi. Mert a részecske nem képviselheti a változatlanságot. Az idő nem állhat meg sem a részecskén belül, sem azon kívül. A folyamat szemléletet erősíti az is, hogy a konvencionális fizika az elemi részecskéket élettartammal jellemzi. Az élettartam pedig, legyen az akár 10^-22másodperc, mint a Higgs-bozon, akár 10²⁹év, mint a proton esetében, esemény.

A folyamat bázisú értelmezés új megvilágításba helyezi az anyag fogalmát, kitágítja a relativitás és a téridő értelmezését; új perspektívát nyit a tér, a mágnesesség és a gravitáció definíciójára; magyarázatot ad eddig nem értelmezett jelenségekre, tulajdonságokra, köztük a fényre is.

A világunk rejtett egyszerűsége, a változás és az idő relatív tulajdonsága miatt sok esetben megtévesztő. És talán ott a legmegtévesztőbb, ahol azt a legkevésbé gondolnánk.

Főbb kutatási témái

Az elemi folyamatok

Az elemi folyamatok, ciklikus változások. A részecskéknek nevezett elemi alkotók (proton, neutron, elektron, kvarkok és a továbbiak) ciklikus változása időben és térben.

Az elemi folyamat részfolyamatokból áll. Magába foglalja az elemi részecskék folyamatait. A proton-, a neutron-, az elektron-, a kvark és a többi elemi alkotó folyamatát, függetlenül attól, hogy mi az elemi funkciója.

Minden elemi folyamatnak, csakis rá jellemző energiája van. Az elemi folyamat időtartama és energiája együtt jelenti a folyamat intenzitását. Az elemi folyamat intenzitása a proton és a neutron folyamatok intenzitásának arányát fejezi ki. Ez hagyományos értelemben az elem protonjainak és a neutronjainak a össztömeg aránya.

A proton folyamat, az elemi folyamat belső energia forrása az elemi energiaszolgáltató. A neutron folyamat - mint ahogyan azt a "semlegességre" utaló  elnevezése is sugallja - a belső energia fogyasztója. Az elektron folyamat köti össze a kettőt, az elemi folyamatot előrehajtó erő. A kvarkok, nevezhetők az elemi változások kimért gradienseinek.

Az elemi folyamatok intenzitása

Az elemi folyamatok intenzitás értékei (a proton és a neutron folyamatok intenzitás értékeinek a hányadosai) függőleges tengelyen vannak. A vízszintes tengelyen az elemi folyamatok rendszámai találhatók.

Az 1. diagramban az oszlopok az elemi folyamatok intenzitás értékeit mutatják. Ebből látszik, hogy a periódusos rendszerben összesen 8 olyan elemi folyamat van, amelyekben a proton folyamat intenzitása meghaladja a neutron folyamat intenzitását. Ezek a következők: a Hidrogén, a Hélium, a Szén, a Nitrogén, az Oxigén, a Szilícium, a Kén és a Kalcium. Ezek az elemi folyamatok más elemi folyamatokkal hatékonyan kommunikálnak és azokkal könnyen alkotnak közös folyamatot. A diagram jól szemlélteti a periódusos rendszer elemi csoportjait is, elég csak példaként az alkálifémek és a nemesgázok oszlopaira tekinteni.

Az izotópok olyan elemi folyamatok, amelyekben az intenzitás értéke eltér az elemi folyamatra jellemzőtől. Ez az eltérés, vagy magának az elemi folyamatnak a stabil intenzitás módosulása, vagy olyan eltérés, amit belső hiba vagy külső hatás okoz. Az elemi “működés” hibát az izotópok önmaguk igyekeznek kijavítani. Ennek érdekében vagy energiát vesznek fel a külső környezettől, vagy energiát adnak le annak. A belső rehabilitációnak így külső hatása is van. Ezt a környezetünkben sugárzás formájában meg is mérhetjük.

Az elemi működést az elemi folyamat anti-oldala teszi teljessé. Az anti-oldalnak az a funkciója, hogy az elemi ciklust “visszahozza” a kezdetéhez és ezzel biztosítsa az elemi folyamat identitását. Mert az elemi folyamat soronkövetkező ciklusa mindig a folyamatra jellemző proton folyamat intenzitással kell hogy kezdődjön.

Az elemi folyamat anti-oldala az elemi működés szerves része. Az elemi folyamat feltételezett működésének vázlatát mutatja az 1. ábra, benne az anti-oldal funkciójával is. A működés alapjait az anyag értelmezése mutatja majd be a következő fejezetben.

Az elemi folyamat működési vázlata

Az elemi folyamat egy ciklusa a direkt-, és az anti-oldallal

• A proton folyamat szolgáltatja az elemi folyamat belső energiáját. A tömegi sűrűség csökken, az energia felszabadul.
• A neutron folyamatban a tömegi sűrűség növekedik, az elemi folyamat belső energiája újra felhalmozódik. (A csökkenést és a növekedést az ábrában a vonalvastagságok érzékeltetik.)
• Az inflexió az elemi folyamatnak az a pontja, amikor a folyamat iránya megváltozik: a neutron sűrűsége nem tud tovább növekedni, mert a protonból felszabaduló teljes energiát már befogadta.
• Az elemi folyamatnak azonban ismét a ciklus elejére kell jutnia. De a ciklus direkte visszafordulni nem tud, mert akkor “szembe jönne” vele az összes többi elemi ciklus inflexió felé haladó energia koncentrációs folyamata. Így nincs más út csak előre. A körbefutás hasonlatával élve, a kör kerületének minden pontjához tartozik egy másik, az átmérő ellentétes végén lévő pont, ahonnan az irány kvázi ellentétes, de amelyen át tovább futva, minden ciklus, a kerület minden pontjából vissza tud érkezni a kiindulásba, anélkül, hogy “szembe kellene futnia” az elemi folyamat ciklusainak folytonos özönével.

• Az anti-neutron folyamat a belső energia ismételt felszabadulása. Ennek az intenzitása azonban különbözik a proton folyamat intenzitásától: Az anti-neutron folyamat intenzitása a neutron folyamat intenzitásának felel meg. Mert az irányváltozásban az inflexió előtti és utáni intenzitások azonos értékűek, csak ellenkező előjelűek. (Az 1.1 ábra példájában az anti-neutron folyamat intenzitása nagyobb mint a proton folyamaté - mert ahogyan az az ábrából is látható - rövidebb időtartamú.)
• Az anti-proton a folyamat az energia ismételt koncentrációja, a tömegi sűrűsödés, csak ellentétes írányban. Az anti-proton folyamat intenzitása azonban csak úgy felelhet meg a proton folyamat kiindulási intenzitásának, ha az anti-neutron folyamatban felszabaduló megnövekedett intenzitású energia egy részét az elemi folyamat az anti-oldalon a környezetnek leadja. Ez az energia leadás okozza az elemi folyamat mágneses hatását.
• Az anti-oldali folyamatok után ismét egy inflexió következik, ami után a következő ciklus a  proton folyamat eredeti intenzitással újra indul.

A jelenleg érvényes konvencionális szemlélet azt sugallja, mintha az elemi folyamatoknak kétféle struktúrája volna: a Hidrogénre vonatkozó, vagyis neutron nélküli és az összes többi elemre vonatkozó, vagyis neutronnal. Ez az álláspont megkérdőjelezhető, mert:

• Ha a Hidrogénnek nem lenne neutronja, akkor a Hidrogén folyamat belső energiájának nem lenne belső fogyasztója. Erre azt a konvencionális választ lehetne adni, hogy a Hidrogén belső energiáját más elemek használják fel. Da ha a Hidrogén belső energiáját más elemek használnák fel, akkor az elemi kompozíciókban “elvesztené önmagát” és azokból nem is szabadulhatna fel újra.
• Ha a Hidrogénnek magának nem lenne neutronja, akkor az izotópjainak sem lehetne. Az nehezen képzelhető el, hogy a neutron nélkül definiált Hidrogén elemi struktúrát vált.
• Azt, hogy a Hidrogénnek nincs neutronja, a folyamatszemlélet eleve kizárja. Neutron folyamat nélkül a Hidrogén folyamat intenzitásának, vagyis magának a Hidrogén folyamatnak nem lenne értelme. (Ebben az esetben az elemi intenzitás kifejezésében - ami a proton folyamat és a neutron folyamat intenzitásának a hányadosa - a nevezőben nulla lenne.)

A Hidrogén esetében feltételezhető, hogy a neutron folyamata olyan kis intenzitású, hogy az, mint részecske, a földfelszíni téridőben nem mérhető. Ez a feltételezés feloldja az előzőekben említett ellentmondásokat. A neutron folyamat végtelen kis intenzitásából az következik, hogy a Hidrogén folyamatnak az intenzitása végtelen nagy. Ez pedig összhangban van a Hidrogén, konvencionálisan is értelmezett rendkívül nagy elemi aktivitásával.

A proton és a neutron folyamatok közötti intenzitás különbséget az elemi ciklusok özöne kiegyenlíti. Ennek példáját mutatja a mellékelt 1.2 ábra.

A példaként bemutatott folyamatban a neutron folyamat intenzitása a proton folyamat intenzitásának a kétszerese: . Ennek megfelelően a proton folyamat időtartamban kétszer olyan hosszú mint a neutron folyamat:

Eltérés azonban csak az elemi folyamat kezdetén és a végén van. Az is mindössze egy ciklus proton-anti-proton szakasza. Amint az az ábrából is látható, két egymást követő ciklus között eltérés nincs. Ez azt jelenti, hogy bármilyen nagy is a ciklus szám, az eltérés mindig egy fél ciklusnyi lesz.

Az elemi folyamatokban az intenzitás különbség nem okoz folyamat hibát

Az elemi ciklusok a proton és a neutron folyamatok intenzitás különbségét kiegyenlítik

A neutron és az anti-proton folyamatokban is, a tömegi sűrűség növekedik. De ez a tömegi formában felsűrűsödött energia nem tartalmazhatja az elemi folyamat teljes belső energiáját. Mert a belső energiának fedeznie kell azt a munkát is, ami ezt a sűrűsödést “hajtja”. A belső energia felszabadulásához nem kell hajtóerő, mert az maga a belső energia. Egyszerű mindennapi hasonlattal élve, a felfújt léggömbből a levegő magától kijön. De az ellenkező irányban a léggömböt fel kell fújni, hogy abból belül sűrűsödés, nyomás, energia legyen. A levegő magától nem megy be és főleg nem sűrűsödik be. Ezt a  hajtóerőt biztosítják az elemi folyamatban az elektron-, és az anti-elektron folyamatok. Ezeknek a folyamatoknak a forrása szintén a belső energia, de a funkciójuk más: az a munka, amely a tömegi sűrűsödést megindítja és azt fenntartja. Ez a munka funkció indokolja a külön elnevezésüket.

Az 1.1 ábrán ábrázolva vannak a kvarknak nevezett “részecskék” is. A kvarkok energia értékeinek széles mérési tartománya alapján feltételezhető, hogy azok sem részecskék, hanem az elemi ciklus különböző fázisaiban megmért, egy adott pillanathoz tartozó energia értékek.

Az energia felszabadulásának, a proton folyamatban feltételezhető, messze nem lineáris gradiensét a felső(t)-alsó(b)-bájos(c)-furcsa(s)-le(d)-fel(u) kvark sor adja (zárójelekben az angol elnevezések első kezdőbetűivel). A tömegi sűrűsödést a neutron folyamatban pedig az ellenkező irány, vagyis az u-d-s-c-b-t sorrend.

A kvarkok energia értékeinek kimért tartománya jól mutatja a feltételezett gradiens jelleget: felső 180 GeV; alsó: (4-18) GeV; bájos: (1,0-1,6) GeV; furcsa: (0,1-0,3) GeV;  le: (5-15) MeV; fel: (2-8) MeV.

A t, b, c, s  kvarkok, ahogyan az az értékükből is látszik nagy energia tartalmúak és ezért nagy intenzitásúak. Az érzékelésükre rendelkezésre álló idő rendkívül rövid, ezért a megmérésük a földfelszíni téridőben nagy nehézséget okoz.

A proton folyamatban a gyakorlatban csak a két legkisebb értékű kvarkot lehet mérni. Ezért a proton felépítését a hagyományos fizika a stabilnak nevezett, le(u)-fel(d) kvarkokkal jellemzi: az (u-u-d) felépítménnyel. Ez a kettő u és egy d felépítmény a folyamat szemléletben kiválóan mutatja a proton folyamat tömegi sűrűség csökkenésének, a mért tágulásnak a domináns voltát.

A neutron (d-d-u) felépítésű. Ez a folyamat szemléletben azt mutatja, hogy a neutron folyamatban a tömegi sűrűsödés a domináns. Ezért ebben, a még mérhető magasabb (d) értéknek kell lenni többségben.

A neutron folyamatban kvázi azért nem mérhető a többi kvark, mert a sűrűsödési folyamat az inflexió-ig jelentősen felgyorsul. És azt átlépve ugyanolyan nagy gradienssel lassul is.

Az anti-oldal párhuzamos tömegi és energia átalakulási folyamatainak gradienseit is ugyanúgy a kvarkok sorrendje jellemzi, csak a jelöléseik az anti-oldalon mások: t-b-c-s-d-u és u-d-s-c-b-t.

Az elektron és az anti-elektron folyamat hajtások gradienseit, feltételezhetően, u-nál, illetve u-nál kisebb értékek jellemzik.

Az elektron és az anti-elektronok folyamatok hajtó energiája nem futhat ki nullára. Az elemi folyamatok nem tudják a teljes belső energiájukat a saját változásukra felhasználni. Mindig marad az elemi hajtóerőben egy végtelen kis energiájú entropikus maradék, ami már nem képes a ciklust működtetni. Az így megmaradó kvantum impulzusok felhalmozódnak. Ezek alkotják a teret, illetve azok az „üres tér” és a vákuum alkotói is egyben.

A felhalmozódó kvantum impulzusok alkotta térben és vákuumban a fény definíciója és terjedése  is új értelmezést kap. A fény egy kvantum információ, intenzitással és frekvenciával, időben és térben. A fényt a tér alkotói közvetítik, egymásnak átadva változatlan intenzitással.

Az elemi folyamatokban a felszabaduló belső energia nem külön-külön, mint egy-egy önálló elemi buborékban halmozódik, hanem a kvantum térben. Abban alkot egy közös halmazt. Ebből a közös energia halmazból hajtják az elektron folyamatok az elemi ciklusokat előre. Ez a közös energia halmaz az anti-elektronok kontroll eszköze is.

A föld felszíni kvantumtér telített a Föld elemi folyamatainak direkt és anti-oldalán felszabaduló energiákkal. Az „üres tér” vagy a vákuum nem a “semmi”, hanem olyan kvantumtér, amely csakis az elemi folyamatok entropikus maradékát tartalmazza, és nem tartalmaz elemi folyamatokból felszabadult energiát.

A földfelszínt körülvevő energia egy egyszerű villamos tekerccsel mindenütt kimutatható. Ez az alapja a konvencionálisan rezgőkörnek nevezett villamos tekercset és kondenzátort tartalmazó szerkezet működésének is. A tekercsben ellenállás keletkezik anélkül, hogy bármiféle energiaforráshoz lenne kapcsolva. Ellenállás azonban csak akkor mérhető, ha a vezetékben áram folyik, akár mérhető az, akár nem. Áram pedig csak akkor folyik, ha a tér és a vezeték között potenciálkülönbség van. Ennek példáját mutatja az 1. kép, ahol az összekapcsolt két kis tekercsben az ellenállás 35,6 Ohm, bár az áram nem mérhető.

A kvantum térben rendelkezésre álló energia a tekercsekben kimérhető ellenállást okoz. A kimért ellenállás ebben az esetben 36,2 Ohm.

A Szilícium folyamat jól példázza a földfelszín feletti kvantum térben halmozódó közös elemi energiát. A Szilícium folyamat, a földkéregben végbemenő harmadik leggyakoribb elemi esemény.

A Szilícium proton folyamata nagyobb intenzitású, mint a neutron folyamata. A Szilícium folyamatban keletkező belső energia többlet a kvantum térben halmozódik, rendelkezésre áll és  felhasználható. Ezt a lehetőséget használja a számítástechnika és az informatika. Adatokat tárol benne, továbbít és különböző módokon kezel. A Szilícium forrás az eszközben van, a felszabaduló belső energiája pedig a kvantum térben. Ezt feltételezést, ma már az informatika is ösztönösen használja. A „felhőben” tárolt és kezelt adatbázis ezzel kiválóan összecseng.

Az elemi folyamatok térideje a földi téridőhöz viszonyítottan végtelenül lassú. Így nincs veszélye annak, hogy a kvantum térben tárolt adatok elvesszenek. Azok a földfelszíni mindennapi gyakorlatban “örökké” rendelkezésre állnak.  

Az anyag definíciója

Az $E=mc^{2}$ klasszikus egyenlet a tömegre kifejezve is igaz.

Ebben a formájában $m={E \over c^{2}}$ azt jelenti, hogy az anyagi tömeg, az energia megjelenési formája.

Az is feltételezhető, hogy ennek a megjelenésnek a sebessége a fénysebesség: $c^{2}={dE \over dm}$.

Az energia megjelenése tömeg formájában a sűrűséggel jobban szemléltethető. Ehhez a tömeg képlet mindkét oldalát el kell osztani a megjelenés térfogatával: ${m \over V}={E \over Vc^{2}}$.

A sűrűségre kifejezett egyenlet így: $\rho ={Ed \over c^{2}}$ ,

ahol

• a jobb oldal számlálójában az energia koncentrációja van: $Ed={E \over V}$
• a bal oldalán pedig a megjelenés sűrűsége: $\rho ={m \over V}$ ;

A tömegi sűrűség a folyamat szemléletben az energia koncentrációját jelenti.

Az energia növekvő koncentrációja a sűrűség növekedését eredményezi és fordítva.

Az anyag, az maga a folytonos változás:

• az egyik oldalon a tömegi sűrűségben megjelenő energia koncentráció, a másikon a tömegi sűrűség csökkenéséből keletkező energia;
• az a mátrix, amely egyszerre jelenik meg mindkét formájában;
• az az információ, ami az aktuális állapotot mutatja;
• az a változás, ami a földfelszíni téridőben nem érzékelhető, csak annak az eredménye.

Itt idézhető Planck, aki 1944-ben, valami hasonlót fogalmazott meg: "...Anyag, mint olyan nem létezik… csak úgy létezik, mint az az erő, ami az atomi szerkezetet, mint a legapróbb naprendszert létrehozza, rezgésben tartja és összefogja...”

Bár Planck nyilvánvalóan ebben nem valódi erőre gondol, fizikai értelemben azonban mégiscsak léteznie kell egy ilyen erőnek.

Ennek az erőnek, vagy az azt meghatározó fizikai kategóriának olyannak kell lennie, amely

• az energia formában lévő anyagot egységnyi úton, egységnyi idő alatt, egységnyi tömeg formájában jeleníti meg, és    
• az egységnyi tömeg formájában megjelent anyagot, egységnyi úton, egységnyi idő alatt energiává változtatja;

Ez az erő, a változás mindkét irányában a változási munka hajtóereje. Egy egységnyi úton és egységnyi idő alatt végzett munkát, érdemben a változás sebessége határoz meg mindkét irányban. És így az mindenfajta energia/tömeg változásra igaz: $W_{valtozas}=m_{(kg)-egysegnyitomeg}v{l_{(m)-egysegnyiut} \over t_{(m)-egysegnyiut}}$;

Az energia koncentráció megjelenésének és a tömegi sűrűség energiává alakulásának meghatározója, az elemi folyamatokban pedig a $c$ a fénysebesség.

És ezzel az energia/tömeg megmaradás törvényének az értelmezése is teljes: az elemi átalakulások/változások hajtóerejének meghatározója a fénysebesség, illetve annak a négyzete.

A relativitás speciális elmélete

A tárgyak, rendszerek és a további objektumok végtelen felsorolásának mellőzésével, mind események, amelyek térben és időben történnek, téridőben léteznek.

Mozgásban lévő két objektum relatív viszonyában az nem állapítható meg, hogy melyik mozog a másikhoz képest. Ezért nem mondható ki egyértelműen az, hogy melyiknek gyorsul fel, vagy melyiknek lassul le az időszámítása a másikhoz képest.

Az idő lelassulását vagy a felgyorsulását az események összenergia változásainak egymáshoz viszonyított intenzitása dönti el.

Az összehasonlítás csak abban az esetben tehető meg, ha a kifejezésekben egységnyi tömegek vagy azonos tömeg értékek szerepelnek. Mert különböző tömeg értékek esetén az anyag energia koncentrációja már eleve különböző.

Legyen az egyik esemény energia változásának intenzitása $x={dmc^{2} \over dt_{x}}$;  a másiké pedig $y={dmc^{2} \over dt_{y}}$.

Ennek megfelelően, a mozgásnak vagy a változásnak az egységnyi tömegre vonatkoztatott $\lambda ={dt_{x} \over dt_{y}}{\sqrt {1-{v^{2} \over c^{2}}}}$;  relatív időviszonya két formában értelmezhető: (Az egyenletben a $v$ az események egymáshoz viszonyított sebessége.)

1, Ha az X esemény változásának intenzitása nagyobb mint az Y rendszeré, vagyis: $x\succ y$ akkor: ${x \over y}={dmc^{2} \over dt_{x}}{dt_{y} \over dmc^{2}}\succ 1$ , és ennek megfelelően ${\Delta t_{x} \over \Delta t_{y}}\prec 1$,

Ez az összefüggés akkor igaz, ha az időszámítási formula $\Delta t_{x}=\Delta t_{y}{\sqrt {1-{v^{2} \over c^{2}}}}$ , vagyis az X rendszer időszámítása lelassult értékű a Y-hoz viszonyítva.

2, Ha ennek az inverze az eset, vagyis  ${y \over x}\prec 1$ ez nyilván azt jelenti, az Y időszámítása az X-hez képest felgyorsult, vagyis: $\Delta y=\Delta t_{x}{\sqrt {1-{v^{2} \over c^{2}}}}$;

Az időszámítás lelassulásának vagy felgyorsulásának értelmezéséhez vegyünk egy egyszerű példát. Tételezzük fel, hogy kéz a kézben futok egy sportolóval. Közös futásunk alatt mindkettőnk életfolyamatának a téridejében az idő külön-külön telik. Ezt a külön-külön telő időt most mérjük a saját szívünk dobbanásával. A távolság 240 méter.  

A szív alaphelyzetben 72-t dobban percenként. Egy sportoló esetében, az átlagosnál nagyobb edzettség miatt, ez mondjuk 60 dobbanás.

Tételezzük fel, hogy a sportoló szíve, az ő megedzett testében 300-t dobban mialatt végig futja velem, kéz a kézben, a 240 métert. Az enyém, az én kevésbé edzett testemben 360-at. Vagyis ugyanaz az esemény (a futott táv) az ő személyes téridejében (testi szervezetében) rövidebb idő (kevesebb szívdobbanás) alatt történt.

Ha az ő szíve is 360-at dobbant volna, akkor a dobbanások arányát alapul véve ő 288 métert tett volna meg. Ebben az esetben az esemény már különböző, hiszen ő 288 métert fut én pedig csak 240-t. Ez már nem a kéz a kézben futás. Bármilyen irányú is lehet. Egyetlen dolog ami megegyezik, az az, hogy a két esemény párhuzamosan történik. És ennek az időtartama az én testem téridejében mérve továbbra is 360 dobbanás.

De ha a sportoló ugyanazon idő alatt nagyobb távolságot fut be, akkor a futásának a sebessége - más szóval kifejezve: az esemény intenzitása - nagyobb mint az enyém. Ez a sebesség, illetve intenzitás különbség már magába foglalja az esemény (a távolság) és a időtartam (szívdobbanás) különbözőségét is.

És ebből következően, már nincs jelentősége annak, hogy kéz a kézben futunk-e, vagy bármilyen más irányban, vagy hogy a táv (az esemény) azonos-e vagy sem. A futás sebessége, vagyis az esemény intenzitása, mindent kifejez. A nagyobb sebességű futás téridejében, illetve a nagyobb intenzitású téridőben az esemény időszámítása lassabb.

Ez azt jelenti, hogy a sportoló testi működésének térideje, ha nem is sokkal, de az enyémhez képest lassabb időfolyású. Ami fordítva is igaz: az én testi téridőm gyorsabb időfolyású, mint az övé.

Szélsőséges esetben az is feltételezhető, hogy egy ilyen megedzett szív éppen csak hogy megmozdul és a szívdobbanás csak egy kis töredékét használja fel. Ez azt jelenti, hogy a nagyon nagy sebesség különbség nagyon nagy különbséget okoz a téridők időszámításában is. Jelen szélsőséges esetben a sportoló szervezetének, téridejének az időszámítása szélsőségesen lassú az enyémhez képest.

Ha csak a téridők (test/objektum/rendszer/szervezet) mozgásának a sebesség különbsége ismert, akkor nem tudhatjuk, hogy melyik mozog a másikhoz képest. Ezért ebben az esetben az események intenzitásának viszonyára kell hagyatkoznunk.  

A változás intenzitásán alapuló időszámításhoz azonban még két fontos megjegyzés tartozik:

1. az időszámítás megállapítása független a relatív mozgás irányától;
2. ha az időszámítások viszonya nem egységnyi tömegre vonatkozik és/vagy a rendszer belső energia tartalmát nemcsak a mozgás változtatja, hanem például munka, akkor további elemzésre van szükség, amit ez az összefoglaló nem tartalmaz.

A forgótárcsa kísérlet bemutatja a lelassuló időszámítást. A fordulatszámmal egyre növekvő tangenciális sebesség hatására az égők elemi folyamatainak az intenzitása megnövekedik. A megnövekedett intenzitás megnöveli az ellenállást. A változatlan tápláló feszültség mellett kialakuló áramerősség már nem tudja az égőket izzásban tartani. Azok kialvásához vezet. A forgótárcsa fordulatszámának csökkentésével a folyamat az ellenkező irányban megy végbe és az égők újra kigyulladnak. A megnövekedő intenzitás lelassuló időszámítást jelent, a csökkenő intenzitás pedig felgyorsuló időszámítást.

Ez a speciális relativitás példája a mindennapi gyakorlatban!

Egy másik kísérlet a 2.1, a 2.2 és a 2.3 képeken azt mutatja, hogy egy 40 cm átmérőjű tömör forgó tárcsa külső kerülete és a forgástengelye között, a forgás közben, 4000 $1 \over mp$ fordulatszámon 2,1 mV feszültséget keltkezik. (A multiméter áramszedői a tárcsa külső éléhez illetve a forgástengelyhez vannak illesztve.) A tárcsa forgás nélküli, nyugalmi helyzetében a tengely és a külső perem kerület mentén potenciálkülönbség nincs.

A forgó tömör alumínium tárcsa képe és a külső felület és a belső tengely között kimért potenciál különbsége: 2,1 mV

A relativitás alkalmazásának szükségességére, mint mindennapi életünk értelmezésének nélkülözhetetlen eszközére, hozhatók példaként olyan elméleti, vagy filozófia paradoxonok is, amelyeket csak a relativitás segítségével, annak használva lehet megoldani.

Ezek egyike, Zénónak a híres “Akhilleusz és a teknős” esete. Ez a paradoxon azt mondja, hogy a leggyorsabb görög, aki 100 láb előnyt ad egy teknősnek, bármennyire is igyekszik, azt soha nem tudja megelőzni. Ezt Zénó azzal magyarázza, hogy mialatt Akhilleusz a teknőshöz közelít, a teknős is mindig halad egy keveset előre. Így aztán a végtelenségig lesz közöttük egy olyan távolság, ami megfelezhető.

Erre évszázadokon keresztül keresték a matematikai magyarázatot és még jelen idő szerint is megoszlanak róla a vélemények.

Pedig ez a paradoxon végérvényesen feloldható, csak a megfelelő megoldó eszköz kell hozzá: A relativitás. Mert, ha a bizonyításnak megfelelő azonos pontban kijelölünk egy-egy céltáblát a teknős előtt és azt feltételezzük, hogy nem Akhilleusz és a teknős mozog, hanem a céltáblák, akkor semmi sem változik, csak a relatív mozgás iránya. És mivel Akhilleusz felé az ő céltáblája a leggyorsabb görög sebességével mozog, az hamarabb fog Akhilleuszhoz érkezni, mint a teknőshöz. Vagyis a céltábláig Akhilleusz egészen biztosan megelőzi a teknőst.

A kvarkok energia értékeinek széles mérési tartománya alapján feltételezhető, hogy azok, az elemi ciklus különböző fázisaiban megmért, egy adott pillanathoz tartozó intenzitás értékek. Ez azt mutatja, hogy az elemi folyamat alatt a változás gradiensei különbözőek lehetnek. Ez a feltételezés igaz lehet az összes részecskeként definiált további alkotóra is a Higgs bozonig bezárólag.

Médiában való szereplése

Könyvei

1. The Energy Balance of Relativity, 2007, Trafford, UK
2. Quantum Energy and Mass Balance, 2009, Trafford, UK
3. Quantum Engine 2011, Trafford, US
4. Gravitation: our Quantum Treasure, 2013, Trafford, US
5. The Quantum Impulse and the Space-Time Matrix, 2015, Trafford, US
6. Matter = the Matrix of Information, 2017, Trafford, US
7. Quantum Blue, the Free Energy, 2019, Trafford, US
8. A Téridő Mátrix és a Jövő Energiája, 2017, KGL Globus, Budapest

This article "Kiss Zoltán József" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Kiss Zoltán József. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.

---

 Facebook Page

🐤 Twitter Follow us on Twitter !

Read or create/edit this page in another language

• Kiss Zoltán József in English