Welcome to EverybodyWiki 😃 ! Nuvola apps kgpg.png Log in or ➕👤 create an account to improve, watchlist or create an article like a 🏭 company page or a 👨👩 bio (yours ?)...

Hölbling-elmélet

Innen: EverybodyWiki Bios & Wiki


Kép a Gesta Hungarorum első oldaláról
A Gesta Hungarorum első oldala

Hölbling Tamás történész 2010-ben adta ki A honfoglalás forráskritikája I. A külföldi kútfők és A honfoglalás forráskritikája II. A hazai kútfők című műveit.[1] Elmélete nem csak a magyar honfoglaláshoz kapcsolódó forrásokat vizsgálja adatolhatóság és hitelesség tekintetében újra, hanem sikerül eddig nem használt forrásokat is bevonnia a honfoglalás rekonstruálásába. Emellett megkísérel egy komplex elméletet felállítani a magyar krónikairodalom evolúciójának megrajzolásához. A letisztázott források segítségével (főleg a közös nevezőket keresi) pedig megrajzolja a honfoglalás pontosabb lefolyását. Az elmélet igyekszik egy minden elemében logikus rendszert építeni, és azt a forrásokkal és a régészeti adatokkal végig összhangban tartani, így számos eddig rejtélyes kérdésre megoldást tud ajánlani és több fehér foltot is tartalommal tölt meg.

Hölbling az elméletét a magyar honfoglalásról szóló források kritikája révén állította fel. Bollók Ádám és B. Szabó János azonban vitatják és koncepciózusnak minősítik Hölbling forráskritikai módszerét, mivel a hazai keletkezésű középkori források hitelének erősítése végett sorakoztatta fel a régebbi magyarországi irodalom azon állításait, amelyek szerint – illetve a Hölbling által kimutathatónak vélt ellentmondások alapján – „nem növelik a bizalmat” a DAI iránt.[2]

Hölbling honfoglalás-rekonstrukciójának fontosabb elemei[szerkesztés]

Kép Edről, a hungárusok lebedi vajdájáról
A Hölbling-elmélet szerint nem létezett "Levedi vajda" nevezetű magyar történelmi személy, hanem csak a kazár vazallus "lebedi vajda", akit Ednek vagy Edöménnek hívtak, és egy Kijev-környéki "Lebed" nevezetű szlávok lakta tartomány felett regnált

A honfoglalók kettős etnikuma[szerkesztés]

A Hölbling-elmélet talán legfontosabb állítása a honfoglaló népesség kettős eredete, mely a teljes honfoglaló népet (1) egy hódító komponensre és (2) egy visszatérő komponensre osztja. (1) A hódító komponens a türk magyar (mazar) nép, mely a rokon besenyőkkel szövetségben más türk népektől szorongatva kel át a Volga nyugati oldalára, és indul meg délnyugatnak és halad át szlávok lakta területeken, élükön Álmossal. (2) A visszatérő komponens a hungárus nép, mely Hungáriából (az onogur-bolgár kései Avariából) a dél-orosz sztyeppére (Szkítiába) költöző és a kazárok vazallusává vált "szavorti aszfali" (késő avar) nép, melynek élén Ed, a lebedi vajda (=Levedi törzsfő) áll.

E két nép Kijevnél találkozik, mikor is a türk magyarok megtámadják az oroszokat, s az oroszok segítségére a hungárusok érkeznek. A magyarok legyőzik a hungárusokat (fekete kunokat), akik nem csak behódolnak Álmosnak, hanem azt tanácsolják neki, hogy hódítsa meg Hungáriát. A vérszerződést (888-889 táján) ez a két idegen (vagy távoli rokonságban álló) nép köti - hiszen vérszerződés kötésének azonos eredetű népszövetségen belül nincs értelme - mely révén a hungárusok élére "Árpád zakanos" kerül, aki így a hungárusok (ungárusok avagy a szavarti aszfali nép) első fejedelme lett, ahogy erről később Bulcsú horka tanúskodik a 950-es években.

Ezután együtt hódítják meg/vissza a Kárpát-medencét, ahol hozzájuk a bennszülött hungárusok is önként csatlakoznak. Ennek köszönhető, hogy a Kárpát-medencét gyorsan megszerzik és tartósan berendezkednek (a hungárusoknak politikai jogaik voltak a területre). Az elmélet szerint Ung meghódítása 889-re, Ugocsa és Borsova 891-re, Morávia és a Duna-Tisza köze 892-re, Morávia végleges felszámolása 894-re, Dunántúl (Pannónia) meghódítása 894-re teendő, amivel aztán befejeződött a honfoglalás. 895-ben aztán újraszervezik Hungáriát és szétosztják a hadakat, melyek élére 7 vezért állítanak: Árpádot, Szabolcsot, Gyulát, Örsöt, Kündüt, Lélt és Vérbulcsút.

Székely Bertalan Vérszerződés című festménye
Mivel a Hölbling-elmélet szerint vérszerződésnek csak két idegen nép szövetségkötésekor van értelme, az elmélet fényében Székely Bertalan Vérszerződés c. festményén a türk Árpád vérszövetséget köt Ed és Edömén hungárus előkelőivel.

Hölbling szerint a régészet is alátámasztja a két nép együttes érkezését, hiszen embertanilag és kulturálisan is két nagy csoportba lehet osztani a honfoglalás kori sírok anyagát.

A hódító magyar komponens[szerkesztés]

  • Történetileg: türk magyarok, akik a besenyőkkel rokonságban és folyamatos szövetségben állnak, vezérük Álmos.
  • Embertanilag: széles koponya, europo-mongolid; a Dontól keletre élő, vaskori sztyeppei nép utóda.
  • Nyelvük: baskír-török (ázsiai hun-türk).
  • Kiindulás: az Urál keleti (feltehetően a Torgaj-kaputól északra) majd nyugati oldala (Belaja-folyó).
  • Letelepedés: a jól legeltethető alföldi legelőket veszik birtokba (pl. Duna-Tisza-köze, Felső-Tisza-vidék).
  • Leletanyag: gazdag sírok, asszonyoknál V-alakú nyakkivágású ing, szegélyén rombusz ezüstveretek, hajfonatkorongok és pazar ékszerek; férfiaknál tarsolylemezek és szablyák sokasága; rozettás, díszes lószerszámok.
  • Krónikásuk: Anonymus, aki nagy hódító őstörténetet írt (1072-1074), s akinél a két nép még megkülönböztetve szerepel.

A visszatérő hungárus komponens[szerkesztés]

  • Történetileg: Kárpát-medencei eredetű hun-avar-bolgár hungárusok, akik a kazárok vazallusaiként (Csaba királyfi népe, szavorti aszfali, fekete kunok) a Lebedben (Kijevtől délre) élő szlávokat kormányozták, első emberük a lebedi vajda, Ed vagy Edömén.
  • Embertanilag: keskeny koponya, inkább europid, 6% mongolid, nem homogén népesség. A Dontól nyugatra élő, késő vaskori nép utóda, nagy a hasonlóságuk a Kárpát-medencében korábban élt késő avarok egy részével.
  • Nyelvük: a bizánci források szerint kétnyelvűek voltak, ismerték a hódító komponens nyelvét és a Kárpát-medencei (avariai v. hungariai) nyelvet is.
  • Kiindulás: a Kijevtől délre elterülő szláv lakosságú (de kazár fennhatóságú) terület, melynek legjelentősebb tartományát Lebednek nevezték.
  • Letelepedés: a dombokra települnek, ahol hozzá hasonló nép élt korábban (pl. Sopron, Moson, Győr, Komárom, Fejér, Tolna vagy Nógrád vármegyék).
  • Leletanyag: közepesen gazdagok, asszonyoknál szív alakú csüngők az ingen, csüngős kaftánveretek, kevésbé díszes lószerszámok.
  • Krónikásaik: a későbbi krónikák írják meg (pl. Kézai Simon, Kálti Márk) a nagy visszatérésről, és e nép Attila- és Csaba-hagyományait, és lassan összevegyítik a két komponens történetét.

Megtelepedés[szerkesztés]

A magyarok és hungárusok megtelepedésének Hölbling szerinti paraméterei a fentiekben összefoglalásra kerültek. A letelepedés térképe az elmélet szerint nagyjából a következőképpen képzelhető el (térkép Hölbling műveiben nem szerepel):

A Kárpát-medence térképe a magyarok és hungárusok elhelyezkedésével
A két komponensű magyar honfoglalók letelepedéséről készült térkép a Hölbling-elmélet illusztrálására

A hungárusok tettei[szerkesztés]

A Hölbling-elmélet másik fontos állítása, hogy a szomszédos népek elleni hadjáratokban elsősorban a hungárus honfoglalók és bennszülöttek voltak érdekeltek, mivel számos történelmi sérelem gyülemlett fel köreikben az elmúlt évszázadok során. Könyvében bemutatja a hungárok és az avarok közötti polgárháború okait és részleteit (kitér a székelyek eredetének kérdésére is). Illetve a külföldre folytatott hadjáratok félreértéseit. Ahogyan azt is, miért és hogyan ragadt az egész Kárpát-medencére a hungárus megnevezés, itthon pedig a magyar.

Bölcs Leó (VI. León) császár arcképe
Bölcs Leó (VI. León) császár inkább az újonnan érkezett és katonailag sokkal erősebb magyaroknak adta át a korábban bolgároknak adott kereskedelmi kedvezményeket, ami kirobbantotta a bolgár-görög-magyar háborút

A 895-ös magyar-bolgár-görög háború[szerkesztés]

Hölbling sokat foglalkozik a görög-magyar szövetséggel, amit 895-ben köttetett Vajta, Szovárd és Kadocsa ténykedésének eredményeként. A szerző azért foglalkozik annyit ezzel a témával, mert a honfoglalás eseménysorának talán legtöbb félreértését okozó aktusáról van szó, hiszen a görög-bolgár-magyar háború a hős Levente királyfi halála és a honfoglalás fedőakciójaként vált közismertté.

A szerző feltárja, hogy a görögök korábban kereskedelmi kedvezményeket adtak a bolgároknak, ám 895-ben ezeket inkább a sokkal erősebb magyaroknak juttatták, melyet Hölbling a magyar gazdaságtörténet első komoly eseményének titulál. Ennek következményeként a bolgár kereskedőket többé nem Konstantinápolyban, hanem csak Thesszalonikiben fogadták és vámokat is emeltek nekik. Hiába állt a görög egyház a frissen keresztelt bolgárok mellé állt, Bölcs Leó császár nem változtatott a döntésén. Ez felháborította Simeon bolgár cárt, aki kihasználva a szaracén-görög háborút hadjáratot indított a görögök ellen és a magyaroknak is esküdt ellenségévé vált. A görögök ezért követségben a magyarokhoz küldték Niketas Sklerost (a Dunán hadihajóval, hogy ne lépjen a bolgárok földjére), akit Vajta kísért a Csepelen tartózkodó Árpádhoz és a külügyér Kurszánhoz (Kusidhoz). A magyarok feltétele az volt, hogy mivel a bolgárok pontosan tudják, hogy mi vár rájuk (vesszőfonadékból akadályokat épített a magyarok ellen a Duna mentén), a görögök segítsenek átkelni nekik a Dunán. A görögök feltétele pedig az volt, hogy a magyarok adjanak előkelő túszokat a császárnak.

Magyar sereg üldözi Simeon bolgár cárt
Magyar sereg üldözi Simeon bolgár cárt

A túszok Görögországba mentek, onnét pedig Eustathios tengernagy érkezett a dunai átkelést segíteni a magyaroknak. Közben Nikephoros Phokas vezetésével a görögök szárazföldi hadat küldtek bolgárföldre. Ám elküldték vele Konstantinakes követet is, hátha Simeon cár mégis tárgyalni akarna. A bolgár cár nem tétovázott, azonnal a görögökre támadt, ám ahogy hírét vette, hogy a magyarok egész Bolgáriát leigázta, visszafordult, a magyarok ellen ment, de vereséget szenvedett. A cár ezután Distrába menekült és hamar megüzente a császárnak, hogy békét kötne. Ennek hírére - bár a békét még meg sem kötötték - a császár hazarendelte seregét és a hadi hajókat. A magyarok emiatt bolgárföldön ragadtak, ahonnét csak a Dunán keresztül lehetett volna menekülni, de itt a Duna már széles és mély. Simeon erről értesülve - szintén még a békekötés előtt - gyorsan összeszedte magát és a magyarokra támadt, akik között nagy mészárlást rendezett. Simeon így, hogy bizonyította erejét az új nagyhatalom, a magyarok ellenében, nagyobb mellénnyel ült le tárgyalni a görög császárral.

A képen I. Simeon bolgár cár érméje látható
I. Simeon bolgár cár a magyarok megérkezése előtt a Kárpát-medence egy részét is fennhatósága alatt tartotta

Hölbling megállapítja, hogy e háború nem lehetett része a honfoglalásnak, mert az ekkora már befejeződött, ahogy Levente (Liüntika) sem harcolhatott a bolgárok ellen és áldozhatta fel magát a honfoglalás sikeréért, mert még csecsemő volt. Illetve, hogy az ideküldött magyar sereg a források szerint nem pusztult bele Simeon vérontásába, mivel a bolgár cárt végül beszorította Mundraga (Madara) várába és hazatért.

A besenyő támadás[szerkesztés]

Hölbling szerint az egyik legtöbb félreértést a besenyő támadásról szóló adat okozza, melyből elmélete kettőt is tartalmaz. (1) Az egyik a kazár fennhatóság alatt élő hungárusokat (a szavorti aszfali népet = szabírokat) sújtotta, amiért azok egy része a Kaukázusba menekült (hamarosan a magyarok megtámadták a sztyeppén maradt másik néprészt is). (2) A másik a 895-ös görög kereskedelmi kedvezmények és a bolgár-magyar viszály következménye, mely a moldvai magyar gyepűőrséget sújtotta.

Utóbbiról érdemes még elmondani, hogy Hölbling szerint Simeon egy megvehetőbb (tehát hűtlenebb) besenyő népcsoportot bízott meg azzal, hogy lerohanják a moldvai kereskedelmi utakat és a gyepűt őrző magyarokat. A bolgárok tárgyaló erejét és jelentőségét gyengítette ugyanis, hogy a magyaroknak erős érdekeltségeik voltak a Kárpátoktól keletre és északkeletre. Ám a szerző szerint ez a támadás 907 és 911 között történhetett, és gazdasági szempontból egyáltalán nem volt jelentéktelen, hiszen ezzel nem csak a kereskedelmi kapcsolatok, hanem a gyepű is zsugorodott, a gyepűőrség pedig később végleg a keleti határokon belülre húzódott.

Hölbling ugyanis számos módon igyekszik bizonyítani, hogy a magyarok és a besenyők azonos gyökerű népek és örökös szövetségesek voltak. A besenyőket nem lehetett rávenni a magyarok elleni támadásra (kivéve a Simeon által talált lefizethető esküszegű csoportot), ahogyan a magyarokat sem a besenyők elleni támadásra (a 940-es években a görögök megpróbálták rávenni a magyarokat, de azok mereven elzárkóztak attól, hogy a besenyőkre támadjanak). Egy magyar-besenyő viszályról tudunk, ami 934-ben tört ki egy mohamedán kereskedő ügye miatt, amit hamar elrendeznek (a viszály 1 évig sem tartott), hiszen még abban az évben szövetségesként együtt támadnak a görögökre.

Egészen a 940-es évekig kellett várni, hogy a magyar-besenyő-orosz barátság annyira veszélyessé váljon a görögök számára, hogy minden pénzt megérjen ennek megbontása. A görögök először a régi szövetségessel, a magyarral próbálkoztak, de a magyarok nem voltak hajlandóak a rokon besenyőkre támadni. Aztán a besenyőkkel próbálkoztak, erősebb kapcsolatokat építettek ki velük, hogy felhasználják őket a magyarok, oroszok és bolgárok ellen. Azonban a besenyők sem voltak hajlandók a magyarokra támadni, csupán a besenyők között élő örmények, a burgarok (a saqaliba nép egyik fajtája) és az al-baganák (törökök), akik így akkoriban Bizánc legfontosabb szövetségeseivé váltak. Ám még velük sem járt sikerrel a görög diplomácia, hiszen a magyaroknak történő adófizetés egészen 955-957-ig megmaradt. Hölbling felveti annak a lehetőségét is, hogy valójában a fent említett besenyő népcsoportok sem akarták megtámadni a magyarokat, csak a bizánci pénzt felmarkolni. 958-ban, mikor a magyarok szövetséget kötöttek a bolgárokkal (ami a görögöknek különösen fájhatott, hisz régóta a magyarokkal verették a bolgárokat) és a görögökre támadtak, a besenyők újfent nem harcoltak a magyarok ellen. Bíborbanszületett fia kedvéért szintén nem harcoltak besenyők a magyarok ellen, mikor az előzőeket a magyarok 961-ben megismételték. Ahogyan 965-ben és 968-ban sem harcoltak a besenyők magyarok ellen a görögök kedvéért.

Duplikált történelmi személyek[szerkesztés]

Bár több ilyet is ismertet, de legtöbbet Attila és Bulcsú duplikációjával foglalkozik. Hölbling szerint számolnunk kell a klasszikus hun Attilával és egy avar Attilával is (ezt korábban már Makkay is felvetette). Szerinte a hun Attila a jobban dokumentált történelmi személy, ám a magyarok Attila-hagyományának túlnyomó része mégis az avar Attilára mutat. A szerző sokat foglalkozik azzal, hogy gondosan elkülönítse, melyik ismeretünk és hagyományunk melyik Attilával kapcsolatos (lásd a Bécsben őrzött, egyértelműen avar eredetű Attila-kardot). Ezen az úton foglalkozik a Csaba-legendával is, melynek a hun Attilához nem sok, ellenben az avar-bolgár Attilához annál több köze van. Alaposan körbejárja a kazár fennhatóság alatt élő hungárusok és a Csaba-legenda kapcsolatát is.

A Bulcsú-duplikáció lényege, hogy előbb élt egy Vérbulcsú nevezetű hadvezér, utóbb pedig egy Bulcsú nevű horka. A honfoglalás korában élt Vérbulcsú a frank-avar háborúk idején élt Bogát leszármazottja volt, a bosszúszomjasnak mondott Vérbulcsút a 910-es években (I. Konrád idejében) nyugaton felakasztották egy vesztes csatában. Kál fia Bulcsú azonban az erős központi hatalommal bíró Turkia-Magyarország harmadik embere és legaktívabb politikusa volt a 950-es években, diplomataként a bizánci császár vendégbarátja lett és bizánci rítusú kereszténnyé lett, de halálának körülményeit nem ismerjük. Egyébként a Bulcsú-kérdés mentén a szerző megkísérli tisztázni az augsburgi vereségről szóló forrásokat és utólagos ferdítéseiket is.

Mások mellett aztán kitér Lélre is, aki azonban Bulcsúval szemben nem duplikált személy. Tas fia Lél a honfoglalás idején élt és halt meg Vérbulcsúval I. Konrád idején. Azonban semmilyen hiteles adat nincs a 950-es években élt Lélről, sem tevékenységéről, sem kivégzéséről, Hölbling szerint tehát ez a személy nem létezett.

A Szabolcs-Falicsi problémakör[szerkesztés]

Még Györffy György vetette fel, hogy az Árpád fejdelem és Szent István király között sorakozó fejdelemnek névsora hiányos, hiszen a szóban forgó korszak túl nagy időt fed le és ehhez túl kevés fejdelem került megnevezésre. Ezért iktatta be Szabolcsot, Árpád rokonát a fejedelmek közé. A források alapján Hölbling arra az álláspontra helyezkedik, hogy a megnevezettnél nem uralkodhatott több fejedelem és a probléma Zolta regnálásának félreértésében keresendő.

A forrásokból megállapítja, hogy a 12 éves Liüntikát 907 táján fejedelemmé emelték Árpád akarata szerint. Ám éretlensége folytán Liüntika uralkodásra még alkalmatlan volt, ezért 1 évre Gyulát tették meg bírói jogkörű régensnek. Aztán 908-ban, midőn Liüntika 13 éves lett és felvette a Zolta uralkodói (férfi) nevet, az ország tartományait rektorokra bízták, akik a szokásjog alapján kormányoztak, a külföldi hadjáratok bonyolítására pedig Tas fia Lélt, Bogát fia Vérbulcsút és Kölpény fia Botondot bízták meg. Ezért írja Dzsajháni 910 táján, hogy a magyarok felett a "knd" helyett a gyula gyakorolja a hatalmat (Hölbling vitatja a kettős fejedelemség elméletét). A 911-ig (ekkor válhatott nagykorúvá Zolta) több fontos esemény is lezajlott: 908-ban a bajorok már nem állnak a magyarok útjában, így megjelennek Szászországban, melytől kezdve Németország gyakorlatilag évtizedekre magyar érdekszférává vált, a bajorok, svábok, frankok, szászok éveken át fizették Zoltának a kirótt adót. 908-911 között történhetett a dalamanc-eset is, melyet a szász Widukind csak szóbeszédből ismert és több évtizeddel az eset után jegyzett le, ám Hölbling szerint csak egy megszokott esemény fals lenyomata: ti. a magyar seregek nyugatra menet mindig bevárták egymást. Továbbá ebben az időszakban történhetett a fent már ismertetett besenyő támadás is a moldvai gyepűőrség ellen.

Zolta nagykorúsága és valódi uralma feltehetően 911 táján indulhatott, melyet kiterjedt gazdasági kapcsolatok és nagy gazdagság jellemeztek, melyről az arab források is megnyilatkoznak: a magyarok rendkívül gazdagok, pompakedvelők, szemrevaló emberek, gazdagok, de közönségesek. Zolta besenyőket telepít a mosoni mocsáron túlra. Azonban 913 táján végzik ki Vérbulcsút és Lélt, midőn Arnulf bajor herceg, Echanger palotagróf és Berchtold a magyarok megfutamodásos taktikáját vetik be Vérbulcsú és Lél serege ellen. A vereség egy 1 éves szünetet eredményezett a nyugati hadjáratokban. 925-ben Horvátország függetlenedik Turkiától (Hungáriától), 926-ban történik a Saint Galleni-kaland, 934-ben megszületik Zolta fia Taksony. 934-ben egy Ardabil lakói közül származó mohamedán kereskedő ügye miatt ellentét alakul ki a rokon besenyők és a magyarok között közös történelmük során talán legelőször, ám ezt az ellentétüket is hamar rendezik egymással, hiszen még abban az évben egymással szövetségben támadnak a görögökre. Ennek következményeként a görög császár a magyarok adófizetőjévé válik (934-957 között).

Zolta feltehetően 940 táján hal meg, a források szerint Taksony uralkodásának harmadik évében (tehát Zolta is úgy járt el, mint Árpád, halála előtt kinevezte fiát uralkodónak). De a 950-es években már bizonyosan Taksony uralkodik, hiszen Bíborbanszületett 950 táján megjegyzi, hogy a mostani fejedelem Taksony, akit Zolta nemzett. Hölbling ugyanis Falicsi fejedelemségét fordítási félreértésnek veszi.

A magyar krónikás hagyomány evolúciója[szerkesztés]

Hölbling elméletében (a második kötetben) a krónikák kapcsolati rendszere és története olyan szövevényes, hogy képtelenség röviden és tömören itt megfogalmazni, a bizonyító anyagot pedig lehetetlen. A következő ábra talán betekintést nyújt az elmélet összefüggéseibe (ábra Hölbling műveiben nem szerepel):

A középkori magyar krónikák evolúciója Hölbling Tamás szerint
A középkori magyar krónikák evolúciója Hölbling Tamás szerint

Egyéb felismerések[szerkesztés]

A Hölbling-elmélet révén egyéb kérdésekre is válaszok születnek.

Földrajznevek problémáira született megoldások[szerkesztés]

Ilyen például, hogy a Bíborbanszületett által megnevezett Tutis-folyó nem más mint a nyitrai Vág-folyó. Ilyen a törzsneves települések problémája is, melyre az a megoldás adódik, hogy miután a magyarok hadszervezete 7 funkcióból állott és ezeket a honfoglaláskor 7 különféle nevű had látta el, a 894-ben létrehozott hungáriai hadak mindegyikébe kellett mind a 7 funkcióból csapattest, aminek az lett az eredménye, hogy szinte mindegyik hadnév szerepel minden had katonafalvaiban. Ezért látszik kavarodásnak a törzsneves falvak rendszere.

Térkép hazánk törzsneves településeiről
Térkép hazánk törzsneves településeiről

Anonymus hitelessége[szerkesztés]

Hölbling számos módon hitelesíti Anonymust. Legyen elég itt egy példa: Anonymus írja, hogy Taksony idejében Billa és Baks vezetésével 7 muzulmán előkelő költözött Hungáriába, akik némely magyarokat muszlim hitre térítettek, és megjegyzi, hogy ugyanekkor érkezett Bulgáriából egy Hetény nevezetű vitéz is. Jóval később, 1220 táján egy Jakút nevű muszlim szerző írja, hogy Aleppóban magyarokkal találkozott, akik elmondták neki, hogy eleik nagyon régen jöttek Aleppóba az új hitet tanulni, miután Magyarországra 7 muszlim ember érkezett Bulgar országból, hogy a magyarok közé telepedve azokat jóságosan kioktassák tévelygésükről és az iszlám vallás helyes útjára tereljék.

Honfoglalás kori vármegyék[szerkesztés]

Hölbling a források alapján hatásosan igazolja, hogy Szent István nem alapított vármegyéket, csupán egyházmegyéket, és 997 előtt a megye és az ispán már létező intézmények voltak, sőt, a megyéknek saját bevételeik voltak vámokból és terményekből. Azonban a vármegye-rendszer csak a 13. századra fedte le teljesen a magyar állam területét, tehát a honfoglalók idejében a vármegyék leginkább csak a belső területeken működtek, sok volt még az áthatolhatatlan erdősség és hegység. De Árpádék nem csak kiépült vármegyéket, hanem külső provinciákat vagy vazallus határállamokat (pl. Galád és Ajtony országát) is átvettek, sőt, maguk is létrehoztak vármegyéket (pl. Újvár megyét) és vazallus határállamokat (pl. Horvátország). Hölbling tehát elveti az István-kori vagyonelkobzásokat, a birtokok kétharmadolását képtelenségnek tartja. A források szerint ugyanis Szent István király bár a legyőzött főurakat megölte, fiaikat azonban nem csak főuraknak hagyta meg, hanem a tanácsba is bevette, így nemzetségük, vagyonuk és birtokaik semmiféle kárt nem szenvedtek. Somogyból is csak az újonnan alapított egyháznak sorolt át birtokrészeket. A szerző szerint, ha István a nyíltan ellene szegülőkkel is így bánt, a melléje állóktól miért is kobzott volna el súlyos értékű birtokokat?

Trónöröklés általános rendje a honfoglaló magyaroknál[szerkesztés]

A magyar fejedelemség öröklési rendjeként Hölbling egyértelműen az apáról fiúra szálló metódust határozza meg, mivel Álmos, Árpád és Zoltán is még életében megeskették főembereiket, hogy fiaikat örökösüknek megtegyék. A szerző szerint ennek a metódusnak volt egy visszatérő folyamata is: 1) az öregedő uralkodó gondoskodott alkalmasabb fia neveltetéséről; 2) mikor fia serdülőkorba lépett, összehívta főembereit és az utána következő rendet (katonáskodó nemeseket=familiárisokat=szervienseket) és közös tanácskozással egyhangú határozatot hoztak a trónörökös személyéről (és talán az ifjú mellé kijelölt rektor személyéről); 3) az összehívott tanács esküvel erősítette meg a trónörökös kijelölését.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hölbling, Tamás. A honfoglalás forráskritikája I-II. Budapest: Ad Librum (2010) 
  2. Bollók, Ádám, B. Szabó, János. „Hogyan tűnt el a De administrando imperio 38. fejezetének kazár forrásaira vonatkozó feltevés a magyar történetírásból?”. Történelmi szemle 2017/3, 347-377. o.  


This article "Hölbling-elmélet" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Hölbling-elmélet. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.

Cookies help us deliver our services. By using our services, you agree to our use of cookies.