You can edit almost every page by Creating an account. Otherwise, see the FAQ.

Erudita Műveltségi Vetélkedő

Innen: EverybodyWiki Bios & Wiki


A ERUDITA Műveltségi Vetélkedő egy egyetemisták által, középiskolások számára évente megrendezett műveltségi vetélkedő, melynek célja a változatos kérdések és feladatok által a játékosok perspektívájának és tudásának szélesítése. A játékban kétfős, a középiskola 9., 10. vagy 11. osztályát végző csapatok vehetnek részt. Az először 2014-ben megrendezésre kerülő eseményen rendszerint prominens zsűri értékeli a döntőbe jutott csapatok teljesítményét, akik a szponzoroknak köszönhetően értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, főleg annak fényében, hogy a játékban való indulás semmiféle nevezési díjhoz nem kötött.

Az Erudita létrejötte[szerkesztés]

Fájl:Logo erudita.jpg

2014-ben néhány budapesti egyetemista elhatározta, hogy szerveznek egy műveltségi vetélkedőt középiskolásoknak. Az ötlet állítólag onnan jött, hogy egyiküknek még általános iskolás korában volt szerencséje egy hasonlón részt venni, de később erre semmilyen körülmények között nem nyílt lehetősége. A cél az volt, hogy minél diverzebb ismeretanyagot kelljen hasznosítani a győzelem érdekében, így a kérdések megválaszoláshoz nagyon széles tudással kelljen rendelkezni. Természetesen nem akartak abba a csapdába esni, hogy egy csak egy kérdéstípussal operáljanak, így a formátumot is igen változatosra kreálták. A leggyakrabban előforduló témák között előfordul a művészet, zene, film, filozófia, természettudományok, történelem. Természetesen egy baráti sörözés még csak törékeny alapot nyújtott az ambiciózus tervhez. Tekintettel arra, hogy a kezdeményezés egyetemistáktól származott, így a financiális oldalt önerőből igen nehézkesen tudták volna biztosítani. A vetélkedő sokoldalúságának bizonyítéka a rengeteg szponzor, akik között a Forbes Magazin, az Opel, az Agip, a Richter Gedeon Nyrt., az Anima Könyvkiadó, a MOM Kulturális Központ illetve Budavár, Óbuda, Újbuda és Hegyvidék önkormányzatai is megtalálhatóak voltak.[1]

A verseny lebonyolítása[szerkesztés]

A verseny alapvetően kétszintes – az első szinten 10 csapat vesz rész egy időben, a legjobb kettő pedig bekerülhet a délután rendezett döntőbe. Az első fordulók 50-60 percesek, míg a döntő másfél, két órát ölel fel. Minden fordulóról elmondható, hogy a versenyzőknek egy nyomógombban kell jelezniük, hogy tudják a választ az aktuális kérdésre. A leggyorsabb gombnyomás a válaszadás lehetőségét jelenti-ezután még precíz válasz is szükségeltetik a pontok bezsebeléséhez. A kérdéstípusok szinte kiszámíthatatlanok, minden évben valami újdonsággal kedveskednek a szervezők a csapatoknak. Villámkérdések, idézetek felismerése, filmekkel kapcsolatos kérdések, zenék felismerése, licit alapon működő kérdések, behelyettesítések és még sok más – valóban, nem elég csupán egy típusban jónak lenni a végső győzelemhez. A vetélkedő minőségét jelzi, hogy az első évhez képest (48 versenyző), 2015-ben már szinte kétszer annyi, közel 80 versenyző próbált szerencsét és szállt intellektuális ringbe a dicsőségért és az ajándékcsomagokért. A döntőben nagy presztízsű zsűri értékelte a csapatok teljesítményét, újabb vonzerővel ruházva fel a vetélkedőt.

Kérdések[szerkesztés]

A kérdések nagyon változatosak és sokszínűek mind témájukban, mind formájukban.

A játék egészében jelen vannak a villámkérdések, a sebesség pedig szinte minden feladatban fontos szerepet kap.

Egy másik típusú feladatban idézetekkel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni.

A vetélkedő egy másik pontján filmrészletekből kellett felismerni a klasszikus műveket, majd az azokkal kapcsolatos kérdésre válaszolni.

Fogalomkörök: egy tematika köré rendezett különböző kérdések.

Érdemes még megemlíteni a licitet, ahol egy nagyobb témakörből kell minél több tagot eltalálni. A játékosok licitálnak a kör elején, hogy hány tagot tudnak majd felsorolni. A licitháború nyertesének teljesíteni kell az általa vállalt mennyiséget, különben elveszti lehetőségét a pontszerzésre.

Természetesen a jövőben új feladattípusok is fel fognak bukkanni. A szervezők két új kérdésfajtát is belengettek. Az egyikben a csapatoknak 30 másodpercük van, ez alatt 10 kérdést kapnak, ahány kérdést megválaszolnak, annyi pontot kapnak. Passzolni lehet, hezitálni nem tanácsos. A 30 másodperc alatt csak az adott csapat válaszolhat.

A másik újításban az első csapat kap egy nehéz feladatot, csak ők válaszolhatnak 10 másodpercig, majd ha nem tudják a választ, továbbadják a másodiknak, és így tovább. A kérdés nem lesz felolvasva, így mindenkinek 10 másodperce van gondolkodni. Mivel mindenki lesz lehetősége először válaszolnia, így az esélyek rablásra és saját kérdés megválaszolására egyenlőek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Mi is az az Erudita Műveltségi Vetélkedő?. prezi.com. (Hozzáférés: 2016. március 29.)


This article "Erudita Műveltségi Vetélkedő" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Erudita Műveltségi Vetélkedő. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.



Read or create/edit this page in another language[szerkesztés]