You can edit almost every page by Creating an account. Otherwise, see the FAQ.

Diétás Magyar Múzsa

Innen: EverybodyWiki Bios & Wiki


A Diétás Magyar Múzsa egy dr. Ésik Sándor által alapított blog, mely a Blogrepublik nevű blogon indult, majd idővel átköltözött a Facebookra. Jelenleg kizárólag a Facebookon tesz közzé tartalmat.

Az elnevezését Csokonai Vitéz Mihály Diétai Magyar Múzsa című lapjáról kapta, aki a pozsonyi országgyűlés (diéta) tagjainak készítette kiadványát.[1]

A blog rendszeresen szemlézi a külföldi sajtó híreit, az ezekről szóló híreket a Facebook oldalon meg is osztja, alkalmanként kommentárral kiegészítve, vagy hosszabb cikkben magyarázva. A Diétás Magyar Múzsa cikkei rendszeresen megjelennek az Azonnali internetes újság felületén.

Önmeghatározása[szerkesztés]

A Diétás Magyar Múzsa önmeghatározása szerint konzervatív punk, többféle politikai irányzattól is elhatárolva magát. Ide tartozik a baloldali-liberális értelmiség, amit szerinte a 168 óra és HVG testesít meg, a Mérce által képvisel szocialista vonal, illetve, a korábban Fidesz-közeli, de azóta kirúgott újságírók által indított sajtó.

A Diétás Magyar Múzsát az alapító-főszerkesztőn kívül több tag is szerkeszti, akik egy vagy több egyetemi végzettséggel, egyes esetekben tudományos vagy művészi végzettséggel is rendelkeznek, és munka mellett készítik a tartalmat.

A főszerkesztő által jegyzett önmeghatározás szerint a Diétás Magyar Múzsa szerkesztői nem gondolják azt, hogy a politikusok feleslegesek lennének. Szerintük ez egy szakma, amit minden dolgozó embernek követnie kell, s véleményt kell formálni róla:

„A politizálás egyrészt kötelesség, másrészt viszont szakma. Nekünk, akik hétköznapi munkánkból élünk, kötelességünk követni a köz dolgait és véleményt formálni, és ezt a véleményt elmondani.”[1]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 1,0 1,1 Hogyan olvasd a Diétás Magyar Múzsát? | Facebook. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2019. január 25.)


This article "Diétás Magyar Múzsa" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Diétás Magyar Múzsa. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.



Read or create/edit this page in another language[szerkesztés]