Welcome to EverybodyWiki 😃 ! Nuvola apps kgpg.png Log in or ➕👤 create an account to improve, watchlist or create an article like a 🏭 company page or a 👨👩 bio (yours ?)...

Antek Sándor

Innen: EverybodyWiki Bios & Wiki

Antek Sándor Dávid (Debrecen, 1992. november 2. -) egykori gambler (online pókerjátékos, lóversenyfogadó és sportfogadó), közfoglalkoztatott, irodai alkalmazott és projektvezető, író, blogger és életrajzi könyvíró, forgatókönyvíró, későbbiekben filmrendező és producer, végzettségét tekintve társadalombiztosítási ügyintéző és bérügyintéző.

Élete[szerkesztés]

Gyermekkora[szerkesztés]

Édesanyja banki alkalmazott és valutapénztáros, édesapja esztergályos és gyártósori összeszerelő. Iskolásként visszahúzódó volt, noha az ismerősök elmesélése szerint Antek egészen kiskorától különc, álmodozó és nagyravágyó. Kezdetben a sportok, különösképpen a labdarúgás és a kosárlabda érdekelte. Ha kosaraztak, tízévesen a legjobb barátait azzal motiválta a büntetődobásoknál, hogy képzeljék el, milyen lenne, ha húszezer ember gyűlölködve kiabálna nekik az NBA-ben, mégis muszáj bedobniuk, mert azzal nyerhetik meg a meccset. Antek a kosárlabdában igazán tehetséges volt, ám amikor 14 éves korában a környékbeli felnőtt csapatokban kosarazó játékosoknak elmondta, hogy ő az NBA-ben akar játszani, kinevették. Ennek köszönhetően felejtette el addigi egész életét meghatározó amerikai álmát, amiről a Facebookon publikált (hivatalos formában meg nem jelent) könyvének (Life Is But A Dream) első fejezetében számolt be. Tinédzserkorában barátai a „magyar Keith Richards” becenevet adták neki a rendszeres éjszakázásai, dohányzása, alkoholfogyasztása, egészségtelen életmódja és a rock and roll-ra jellemző szabadszellemű, önpusztító életvitele miatt. Állítása szerint „csodálatos barátai voltak”.

Sötét évek[szerkesztés]

Az iszogatós, kocsmázós, bulizós, hétvégi társasági életet minden elé helyező Antek egyre inkább vált magányossá. Egyedül maradt a problémáival, fiatal felnőttként kevesebbszer beszélt és találkozott a barátaival, gyakran magába fordult, egy időben már csak fekete ruhát hordott. Nem mert beszélni a problémáiról, mert úgy vélte, hogy pénztelensége miatt lenézik az emberek, és emiatt mindig kellemetlenül érezte magát. Már beszélgetni se volt kedve, hiszen akármit mondott neki sohasem adtak igazat, ha mégis megszólalt, mások semmibe vették és túlkiabálták. Még a legalapvetőbb „mi újság?” kérdést se szerette, mert nem akart panaszkodni, vagy rávágni azt, hogy „nincs semmi jó”. Ebben az időszakban erre a kérdésre mindig azt felelte, hogy „még élek”.

Álmai elvesztése után demotiválttá vált, céltalanul élt, úgy gondolta, hogy semminek sincs értelme. A továbbtanulást több szempontból is fölöslegesnek érezte (az egyetemen való tanulás miatt elveszítené a legszebb fiatal éveit, nincs rá garancia hogy el tudna helyezkedni a végzettségével, hosszú éveken át kellene visszafizetni az iskoláztatás céljából felvett hiteleket, átlagos oktatás maximum is csak átlagos eredményeket hoz, nincs egyenes arányosságban az intelligencia az elvégzett iskolák számával, a fizetéssel és a sikerességgel, a legsikeresebb és legvagyonosabb Bill Gates, Mark Zucerberg, Steve Jobs szintű emberek is szinte egytől-egyig college dropoutok és maguk hoztak létre valamit, az internet korában már képes lehetsz magadtól tanulni, ráadásul akár sokkal gyorsabb tempóban, stb.), mégis muszájnak érezte hogy kezdjen magával valamit, így érettségi után tovább tanult – ennek ellenére az egyik iskolát 3, a másikat 2 hét után otthagyta, mert nem találta meg a számításait.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Amikor minden héten kocsmázni voltunk vagy házibuli volt, mindig történt valami izgalmas: hol rendőrök kergettek minket Triatlonkor, hol kihajtottak minket a kocsmából, hol verekedtek, hol az ablak üveg tört ki, hol a lisztet (!) szórták szét a házban, de olyan is volt, hogy valaki szemöldök nélkül ébredt fel, vagy épp az emeleten biciklivel és szőnyeggel betakargatva... mindig volt valami. 17 évesen, amikor elkezdtem pókerezni, az is nagyon izgalmas volt persze, hiszen az egy megállás nélküli akció-sorozatból áll, és végig koncentrálni kell. Amikor meg loviztam, minden hajránál majd kiugrott a szívem, úgy szurkoltam a favoritnak. Miután leérettségiztem, két iskolát is ott hagytam. Az egyiket három, a másikat két hét után. Bár voltak még különböző okai, de leginkább azért, mert egyik sem hozott igazán lázba. Banános dobozokat rajzolgatni műszaki rajz órán, meg krikszkraksz-okat irkálni gyorsíráskor? Kurvára unalmas!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 3. fejezet, „The Hungarian Ghetto”

Regisztrált álláskereső volt, közfoglalkoztatottként kötelező jelleggel szakmát szerzett. Többször dolgozott kisebb ideig különböző irodákban, önmagát mégis fölöslegesnek és könnyen pótolhatónak érezte, érdektelen volt számára a monoton mókuskerekezés, ráadásul a fizetése is csak annyira volt elég, hogy besegítsen vele az eladósodott szüleinek. Helyzetét, elindulását nagyban megnehezítette, hogy „egy rendkívül szegény és szerény” helyről származik: ahol esélye sincs azt csinálni ami izgalmas lenne számára, ahol nem tudna jól keresni, vagy úgy érezhetné hogy rá ott szükség van, vagy hogy valamilyenféle értéket képvisel. Családjáról és annak anyagi gondjait érintő problémáiról nem szívesen beszél, kerüli a témát, nem szeretné megbántani a hozzá közelálló személyeket.

Nagyon megviselte, hogy nem tud kitörni a szegénységből, ezért a „nagy pénz” szerzésének lehetősége érdekelte: megpróbált pókerből, lóversenyből és sportfogadásból tőkét kovácsolni. Azonban hiába próbálkozott, nem sikerült tartósan előrébb lépnie – és egy rendkívül peches hét után, 2014. december 6-án, alig 22 évesen kis híján öngyilkosságot követett el. Semmi reményét nem érezte annak, hogy kilátástalan sorsa megváltozzon.

A legszebb tweetek és a visszatérő álom[szerkesztés]

2015 januárjában regisztrált a Twitterre azzal a szándékkal, hogy más sportfogadókat kövessen és velük kommunikáljon, ám azután sem ért el kimagasló eredményeket, csak stagnálást. Elkezdte követni az Olimpiai bajnok amerikai tornásznőt, McKayla Maroneyt is, akinek látta - az akkor végtelenül pesszimista és borúlátó Antek - a motivációs tweetjeit, amit egy ideig nem tudott hová tenni.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Elfilóztam azon, hogy ezt vajon mégis miért csinálja, és csak két dolog maradt: - Az egyik: hogy ugyanolyan mint a többi, hozzá hasonló, buta, elkényeztetett, beképzelt naiv kislány. - A másik: hogy - nyilván magán kívül - a hozzám hasonló, depressziós, szomorú, sebzett lelkű, összetört szívű, nyomorúságos, céltalan embereket inspirálja, motiválja. Ekkor egyszerre belegondoltam mindabba, ami velem történt és történik az akkori életemben, és jött egy „A FRANCBA... DE KURVÁRA IGAZA VAN A CSAJSZINAK!” -szerű dolog. Kinyitotta a szememet! És ez azért is kurvára nagy dolog, mert viszonylag eléggé fafej voltam, makacs, meg önérzetes. Egy negatív világszemlélettel rendelkező valaki, aki másokra mutogatott, hogy ő miattuk szar az élete. Azóta túlzás nélkül állítom, hogy teljesen megváltoztatott, a lehető legpozitívabb értelemben.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 4. fejezet, „A legszebb tweetek és a visszatérő álom”

Maroney február elsején feltöltött egy képet a Kaliforniai partról, amivel visszaadta Antek számára azt az amerikai álmot, amelyet 14 évesen el kellett felejtenie. Antek óriási jelentőséget tulajdonít Maroneynak: ő adta vissza az életbe vetett hitét, ő volt az, aki visszaadta neki az amerikai álmát és ő terelte a depresszív, negatív gondolkodásmódból a pozitív, tettre kész amerikai álmodozóvá, ami miatt egy életre hálás neki. Elég sok példaképe volt, mégis határozottan úgy gondolja, hogy ő volt rá a legnagyobb hatással.

Elérni L.A.-t[szerkesztés]

Antek – álma visszatértének köszönhetően – végre megtalálta életének célját, azonban eleinte nem tudta hogyan is érje el azt.

Útkereséséről így ír a könyvében: „Elkezdtem agyalni, hogy mivel érhetem el az álmomat. Ottani hiányszakmákban nincs végzettségem, pl. ápolónő – férfi létemre – nehezen lehetnék, ahogyan babysitterként sem tudnám valahogy magamat elképzelni (ráadásul egész egyszerűen képtelen vagyok a gyerekeknek értelmetlen dolgokat gügyögni, és full ügyetlen/elveszett vagyok a konyhában, egy rántottát nem tudok megcsinálni, bár a pici gyerekek mindig szoktak szeretni, talán azért, mert én nem esek át a ló túloldalára, és lehet, hogy már őket is idegesíti a többiek sok affektálása). Fizikai munkához nem vagyok elég deltás és teljesen más a testfelépítésem, a kézügyességem meg tízes skálán mínusz huszonkettes, sajnos annyira lerí rólam, hogy balkezes vagyok. Nem is vagyok a világ legokosabb embere, szóval amolyan fizikusos-matematikusos, Neumann Jánosos-Wigner Jenős dolog is kilőve. És modell alkat sem vagyok.

Valami olyan jellegű munka kéne, ahol a kreativitásomat tudom használni. „Do what you love!”, vagyis „Csináld azt, amit szeretsz!” – mondta McKayla Maroney. Mi az, amit szeretek csinálni? Imádom a focit és a kosárlabdát. De akkor már 22 voltam, szóval túl öreg ahhoz, hogy egy magyar vidéki kis surmóként egy későbbi elit sportkarrierbe kezdhessek az Államokban. Lehetnék akkor manager. OK, de az meg túl sok idő. Különben meg az se jó, mert ha szerzek egy „sport manager” végzettséget, kötve hiszem, hogy egyből majd az L.A. Galaxy vagy a Lakers akar majd magának... Max. Polgáron lehetek másodedző, vagy a legjobb esetben Debrecenbe járok bólogatni Kondás Elemér mellé a kispad szélére. Imádom a zenéket, lexikális gyűjteményem és tudásom van könnyűzenei téren, több tízezer számot ismerek. Az viszont nyilvánvaló, hogy nem élhetek L.A.-ben, ha én egy magyar zenész vagyok... Legyek akkor DJ? Akkor ha minden tökéletesen alakulna, maximum egy visszatérő zenész válhatna belőlem, aki 3-5 évente egyszer fellép a Coachellán, vagy valahol. A legnagyobb, amit elérhetek az pedig egy koncert a Rose Bowl-ban, vagy harmincöt év múlva - de az is csak egy napig tartana, és én meg mindennap ott akarok tevékenykedni. Na meg élni.

Olyan munka kell, ami odaköt. Az tuti, hogy nem egy kókler, mihaszna, egyértelműen pótolható ember képét akarom kelteni akit bármikor hazazavarhatnak, és akit úgy rángathatnak, mint... egy bábut. Azt akarom érezni, hogy én is okkal, joggal lehetek ott a többi nagy ember között. Nemcsak az egyik lakosa akarok lenni a helynek, hanem egy ismert, elismert, megbecsült tagja! Egyértelmű, ha valamiben ténylegesen fontossá válok, akkor nem kell majd hazajönnöm 2-3 év múlva. Nem utcaseprő, mosogató, vagy hot dog árus akarok lenni. Azt akarom érezni, hogy értékes ember vagyok – nem csak mint egy +1 valamilyen-jött-ment-valaki. Nagy, és izgalmas dolgot csinálni. Megvalósítani az „Amerikai Álmot”. És nem az a „nagyfejű emigráns pöcs”, „az a magyar srác”, vagy csak egy szimpla „dude” akarok lenni. Le akarom tenni a nevem valahogy! Én akarok lenni az USA Sanyija; és azt akarom, hogy amikor kimondják a vezetéknevemet, akkor azt valami jó dologhoz tudják társítani, és melegség öntse el a szívüket - és persze, hogy tudják azt, hogy kiről van szó. Ms. Maroney azt mondta: DREAM BIG! (ÁLMODJ NAGYOT!) Szóval, gondolkoztam... Mi az, amit még szeretek? Los Angeles, Los Angeles, Los Angeles... És február harmadikának harmadik órájában: KABOOM! LOS ANGELES? HOLLYWOOD & FILMKÉSZÍTÉS!''” (Antek Sándor: Life Is But A Dream, 4. fejezet, „A legszebb tweetek és a visszatérő álom”)

It’s Never Easy (Sosem könnyű), saját filmes iskolája, filmekkel való viszonya, művészete[szerkesztés]

Hollywoodi történetbe beillő sorsfordulatát, álmának visszatértét a legelső pillanattól kezdve nagyon izgalmasnak találta. Úgy látja, ebből kell kihoznia valamit, hiszen ilyen esély csak egyszer adódik az ember életében, és muszáj élnie vele. Eleinte még nem igazán tudta, mit csinál, a történet gyönyörűsége és érdekessége volt, ami vitte őt napról-napra előre.

Készülő filmjéről könyve és Facebook oldala enged következtetni: Magyarországon és az Egyesült Államokban játszódik, egy fiatal magyar felemelkedését és egy álomvilágban élő kaliforniai lány bukását mutatja be, emberi történetet, a valós élet és az álom váltakozását, sok zenét, egyedi filmnyelvet, új neveket (alkotókat és színészeket) ígér. Hosszabb hangvételű filmet akar, ám azt intenzívre vágni, hogy végig fenntartsa a filmnéző érdeklődését: fontos számára, hogy lehetőleg minden jelenet kulcsjelenet legyen. Olyan felszabadult atmoszférát akar teremteni, ahol mind a film készítői, mind a mozinézők emelkedett hangulatban érzik magukat. Többször említette, hogy bemutatkozó filmje ugyan nem magáról szól, noha - a legtöbb elsőfilmeshez hasonlóan - a történetben lesznek átfedések és több szempont szerint is nevezhető öncélúnak. Története „amerikaiasan álmodozó és európaiasan realista”. Olyan témákkal akar foglalkozni, amivel a legtöbben tudnak azonosulni, és egy olyan egyszerű, szerethető, Hollywood aranykorát megidéző történetet hozott létre, amit egy 5 vagy egy 105 éves is képes megérteni. A műértő zsűri helyett sokkal inkább a közönséget, a hétköznapi emberek igényeit szeretné képviselni és kiszolgálni.

Töretlen lelkesedéssel látott neki a filmkészítésről tanulni, alapos munkát végezve, felkészülve fogott hozzá forgatókönyvet írni. Mialatt írt, több száz ismert film forgatókönyvét olvasgatta, és több ezer filmet látott. Ha kellett, snittről-snittre megállítgatta a filmeket, és leírta, hogy mit tanulhat belőle – így próbálta önmagának érthetővé tenni a filmek esszenciáját és esztétikáját.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Hogy jobban megtanuljam mi mit jelent és mit mikor alkalmaznak, elkezdtem a legnagyobb kedvenc filmjeimet snittről-snittre végignézni. Három dolog volt megnyitva egyszerre a PC-n: a film, a film eredeti forgatókönyve, és egy üres MS Word dokumentum, amibe mindent leírtam. A filmet 2-3 másodpercenként megállítottam, majd fél percig írtam, hogy mi történt abban a 2-3-másodpercben... Így volt, hogy 2 napig, és több mint 20 óráig tartott végignézni a Keresztapát, a Sebhelyesarcút, a Nagymenőket, vagy épp a Ponyvaregényt... Analizáltam, hogy mitől kurvára jó egy kurva jó film.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 5. fejezet, „Forgatókönyvírás és filmkészítés

Antek a filmkészítést tartja a leggyönyörűbb, legösszetettebb, saját kifejezése szerint „legtökéletesebben legművészibb” hivatásnak a világon, mert egy film elkészítése egyszerre magában hordozza az írást, rajzolást, fényképészetet, építészetet, a tervezést, a közgazdaságtant, a színművészetet és a színjátszást vagy épp a zenét. Miután erre rájött, úgy érezte, hogy ő innentől ezzel akar foglalkozni, mert kiteljesedhet, és filmjének elkészítésével mindent, amit csak akar az élettől, elérhet.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Lehet, hogy egyetemet nem végeztem el, de mégis ebben a munkában – valamilyen formában – egy művész vagyok; hogy ezt el tudtam érni ennyi idő alatt és ilyen szépen kidolgozni. Úgy gondoltam - legalábbis akkor -, hogy én a 19 éves fejemmel sokkal többet tudtam már és láttam mint a tanárjaim, akik tanítottak az egyetemen, és nekem sokkal jobb szemem volt, sokkal jobban vettem észre, hogy kell világítani valamit, mint ők. Tehát én vagy gyorsabban fejlődtem, vagy csak egy ilyen makacs, 19 éves hülye voltam, aki azt mondta, hogy „én mindent jobban tudok, mint akárki” – ami általában így van 19 éves korában a gyerekekkel. És akkor elmentem, és próbáltam a saját lábamra állni, és bebizonyítani, hogy én nem vagyok teljesen hülye, hanem hogy én ezt tényleg meg tudom csinálni; és meg is csináltam!”

– Andy Vajna

Antek XXI. századi fiatalként - akinek már ott van az internet, ahol mindig, mindennek utána lehet járni - nem igazán hisz a filmes iskolákban. Ráadásul elődei és legnagyobb példaképei – Zukor Adolf, Andy Vajna, Arnold Schwarzenegger – is filmes végzettség nélkül (vagy még azelőtt) készítették el legelső nagyjátékfilmjeiket, és későbbi sikereiket azzal alapozták meg, hogy hamar, fiatalon a mély vízbe kerültek. Szerinte a filmkészítés művészet, a művészethez pedig nem kellenek papírok, a mai világban már sokkal fontosabb, hogy önmagunkat tudjuk kiművelni, és ne egy tanártól várjuk el, hogy azt a tudást belénk verje, és a művészet mindenkire másképp hat és mindenki mást lát meg benne, ezért fölösleges visszamondani egy személy (oktató, tanár) elképzeléseit és látásmódját annak fejében, hogy végzettséget kapjunk cserébe. Attól is tart, hogy egy tanár elmaradott dolgokat magoltatna be vele (Antek a könyvében a „hőlégballonból madártávlat” példával él), vagy rossz irányba vinné el az ő már meglévő kreatív elképzeléseit. Nem látja értelmét, hogy pl. alapvető plánokat tanulgatva – amivel azóta már évek óta tisztában van – fölöslegesen elpazarolja az éveit egy filmes iskolában. Se pénze, se ideje nincs rá; úgy érzi, csak az értékes idő múlna; ráadásul az ő története a mai világról (és főképp a mai fiatalokról) szól, ami most aktuális: 30-40 évesen nem tudja hitelesen képviselni a tizen-huszonéveseket. Legfontosabb viszont, hogy ő nem egy rövid vizsgafilmmel, hanem bemutatkozó nagyjátékfilmjével (Sosem könnyű) akar kezdeni: azzal akar, azzal tud bemutatkozni, valamint egy esetleges rövidfilmmel semmilyen esetben sem kerülne közelebb az amerikai álmához. Úgy érzi, foglalkozott már annyi időt a filmekkel, hogy ne legyen mindenáron szüksége filmes iskola elvégzésére. Ennek ellenére egyáltalán nem nézi le azokat, akik oda járnak.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Tanulva az elmúlt öt év pókeres, lóversenyes és sportfogadós kudarcaiból, ezúttal nem avat be senkit, hogy mit csinál: hogy délelőtt 10-től hajnali 4-ig forgatókönyvet tervez és ír, filmeket néz, több ezer oldalnyi könyvet, cikket, szöveget, dokumentumot, útmutatót fordít le a maga kb. erős közepesnek mondható angoltudásával magyarra, többórás előadásokat, riportokat, interjúkat hallgat végig a legnagyobbaktól, így készült videókat néz és online mindent elolvas, végighallgat és kielemez, amit valaha a filmkészítésről írtak. Ez volt az ő filmes iskolája.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 10. fejezet, „Önfejlesztés”

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Autodidakta módon kell(ett) kiművelnem magam, ami egyébként egyáltalán nem baj, mert ha az ember magának veszi a fáradtságot és úgy tanul valamiről, az sokkal jobb, mintha kötelező jelleggel tenné azt, muszájból. Az is egyértelmű, hogy húsz évest nem játszhat majd el harminc éves, 2026-ban pedig nem az lesz a jelenlegi probléma, mint ami most, 2015-16-ban; Mivel hogy a történetem a mai világról szól. Nem volt más lehetőség, így elkezdtem magamnak fordítani több száz/ezer oldalnyi szöveget, hogy hogyan kell megírni egy scriptet, és hogy hogyan kell elkészíteni egy jó filmet. Bár nem személyesen, de a legjobbaktól tanultam: hosszú órákon át hallgattam Hitchcock-ot, Scorsese-t, Spielberg-et és Tarantino-t, hogy ők hogyan vélekednek a filmkészítésről, a rendezésről. Meg akartam tanulni, hogy hogyan kell nagy filmet csinálni; Mivel hogy én nemcsak „egy filmet” szándékozok csinálni, hanem egy „epic movie”-t!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 5. fejezet, „Forgatókönyvírás és filmkészítés”

Filmen belül nagy jelentőséget tulajdonít a zenéknek. Szinte biztosnak vehető néhány örökzöld rapzenének feltűnése a hiphop zene kedvelőjének hírében álló Antek filmjében. Antekot a rapzenéhez kötik, noha mindenféle stílusirányzat felé nyitott, óriási zenegyűjteménye van, és elég jártas zenei téren: gyakran akár 2 másodpercen belül felismeri az adott zeneszámot. Nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy olyan új filmnyelvet is létre tudna hozni, ahol végig megy a zene a film alatt úgy, hogy mindaz nem menne a minőség kárára.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Mellette próbáltam gondoskodni a jó hangulatról is: minimummal számolva kb. 15.000 zenét hallgattam meg, mire kiválasztottam azokat a számokat, amelyek aztán majd remélhetőleg benne lesznek a filmemben. Ez a 15.000 egy bődületesen nagy szám szerintem: a gregorián énektől Parov Stelar-ig szó szerint végighallgattam a zenetörténelmet. Magamon figyeltem meg, hogy általánosságba véve sokkal jobban szeretem azokat a filmeket, melyeknek jó zenéjük van. Ha egy film tömve van jó zenékkel, a srácok úgy jönnek majd ki a moziból, hogy „Ez melyik szám is volt? Ja, tényleg! Hú, és annál a jelenetnél melyik szám is ment?” - és ez is hozza a nézőket.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 4. fejezet, „A legszebb tweetek és a visszatérő álom”

Kaliforniai álmai ellenére lesújtó véleménnyel van a mai Hollywoodról: nem érti, hogy az „álomvilág” hogyan válhatott egy visszataszító hellyé. Feladatának érzi visszaállítani az igazi értékeket. Könyvében gyors változást sürget, mind a mindennapi életben, mind a filmkészítésben.

Twitter oldalán naponta találkozni filmhez köthető tweetekkel.

Magyarság, „messiástudat”[szerkesztés]

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Saját hazájában senki se lehet próféta.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 20. fejezet, „Az álmainkért bármit”

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Furcsa mód pont azt az időszakot nevezték „Golden Era”-nak (Aranykornak), amikor több ezer magyar filmes dolgozott Hollywoodban. Nem véletlen, hogy Adolph Zukor Paramount-i irodájának ajtajára önironikusan azt írta ki, hogy „Nem elég, ha magyar vagy, de sokat segít.” Mi hoztuk ott létre a kultúrát - így azt gondolom, hogy van létjogosultságunk visszamenni, majd visszaállítani azt! Nem azért taposták ki ezt az ösvényt nekünk egykoron ezek a fantasztikus magyar filmkészítők akiket az előbb felsoroltam, hogy aztán összeszarjuk magunkat, és teljesen eltűnjünk! Ránk, magyarokra eddig sohasem volt jellemző az efféle gyávaság. Pont most nyertünk Oscart: most, vagy soha Magyarország! A magyar név a filmvilágban most vált újra eladhatóvá! Most kell odakúrni! Rettenetesen zavarna, ha elszalasztanánk a lehetőséget a (számunkra) történelmi változásra! Hiszen hosszú évtizedeken át pontosan erre a lehetőségre vártunk. Ha most nem cselekszünk és megyünk ki, fiatal magyar filmmaker-ekként, talán sohasem lesz még egy ilyen lehetőségünk! Muszáj élnünk vele! Itt a vissza nem térő alkalom! Itt az ideje, hogy MI, MAGYAROK végre visszatérjünk Hollywood-i otthonunkba! Hogy sok év eltelte után ismét gyönyörű és óriási dolgokat alkothassunk! Ne szerénykedjünk - mert láthatjuk, hogy minimum megérdemelnénk, hogy a legjobb helyen és a legjobb körülmények között alkothassunk, megkapva minden lehetőséget! Jogosan tennénk mindezt, hiszen a magyarok előtt Hollywood nem létezett: tanyákból és narancsföldekből állt az egész. Az istenit: még a „movie” szó is a magyar „mozi” szóból származik, nem a „cinéma”-ból, vagy a „das kino” szóból ered!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 7. fejezet, „Magyar Hollywood”

A filmet úgy próbálja meg kezelni a magyarok életében, mint egyfajta büszkeséghormont: amiben elismerik a tehetségünket, amiben jók vagyunk, azzal foglalkozzunk, az irányban legyenek nagy vágyaink. Többször hangot adott annak írásaiban, hogy azt kell megérteni, hogy büszke magyarként nagyravágyónak kell lenni, és hogy ez kell ahhoz, hogy nagy dolgokat érjen el az ország, és annak szülöttei. Antek úgy látja, mivel Hollywoodot javarészt magyarok is tették a XX. század elején azzá a hellyé, amit az álomvilágnak hívnak, ezért ismét vissza kell térniük oda a tehetségük és kvalitásuk miatt érdemes magyar filmeseknek, hogy ők is ott élhessenek jó körülmények között, és szabadon alkothassanak. Azt akarja elérni, hogyha az utca emberét Hollywoodban megállítják, az meg tudjon nevezni magyar filmeseket. Könyvében és az online felületeken egyértelműen kiáll a magyar filmesek mellett: sokszor méltatja, támogatja és biztatja őket.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„A legnagyobb álmaim egyike, hogy közelebb tudjam hozni egymáshoz a világ két legjobb országát, Magyarországot, és az Egyesült Államokat; Legyen fent Bush vagy Obama, Hillary vagy Donald. (*Az lesz a kedvenc magyar miniszterelnököm és amerikai elnököm, aki akkor vannak fent, amikor elérem L.A.-t!*) Miután elkezdtem forgatókönyvet írni, és megismerkedtem – valamilyen szinten – Hollywood és alapjában véve a filmkészítés történelmével, azóta ezt tekintem az egyik legfőbb missziómnak. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogyha Magyarországot és az USA-t ha egyesítenénk, akkor létrejönne a tökéletes ország! (*Itt most előre kell jelezzem, hogy egyik nemzetet sem akarom megbántani!*) Van egy klisé, miszerint az amerikaiak nem a legokosabbak. Nézd meg, hogy mit köszönhet a világ a magyaroknak! Mi, magyarok nagyon pesszimisták vagyunk, az amerikaiak optimisták. Az amerikaiak szeretik az embereket, mi sokszor még a sajátjainkat is utáljuk. Ha egy amerikai kiteszi a zászlót a házában, akkor ő patrióta. Ha egy magyar teszi ezt, akkor ő egy újnyilas. Az amerikaiak a legkisebb eseményt is meg tudják ünnepelni, mi, magyarok csak a legnagyobbakat (Oscar-díj, magyar válogatott). Mi kicikizzük és irigykedünk arra, aki elér valamit, vagy büszke magára. Azt mondjuk, hogy „Milyen peckesen jársz!”. Megvan ez a mondat? Amerikában alapból büszkén járnak, még inkább rá is játszanak (egyfajta kiparodizálásképp), hogy milyen vagányok. Mialatt mi csak panaszkodunk, ők mennek, és megcsinálják. Mi elbújunk és kibúvót keresünk a szereplés alól, míg ők pedig mindent megtennének azért, hogy elérjék azt, hogy pont ők kerülhessenek a reflektorfénybe. A magyar hadsereg nem mondható nagy létszámúnak, az amerikait pedig azt hiszem, nem kell bemutatni. A magyar konyha fantasztikus, a jenki konyha nem tudom hogy milyen, de ahogy látom a filmekből és sorozatokból, mindig olaszt, indiait, thait, kínait esznek, vagy csak ilyen furcsa állagú gazokat, „szuper egészséges” fű-szerű valamiket kapargatnak. Hasonló dolog, hogy egyenlő lakosságszámra lebontva Magyarországnak van az egyik legtöbb Olimpiai aranya, az USA-nak pedig összesen van a legtöbb aranya. Az amerikaiak jellemzően nem nagyon tudnak sok mindent a világ dolgairól: hát én ha odakerülnék (és amint megtanulnék normálisan beszélni), akkor biztosan sokat beszélnék Magyarországról! Attól függetlenül, hogy Magyarország elmúlt 500 éve finoman szólva is egy merő szerencsétlenség, még gyönyörű történelmünk van, amiről szerintem minden igaz magyar ember szívesen beszél. Vagy ha nem vágod, akkor legalább ezt tanuld meg: Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. A magyaroknak a minőségi dolgokhoz nagyon jó szemük és eszük van, az amerikaiaknak pedig megvan ezekhez a pénzük és az eszközük. Ezért alkot ez a két nemzet tökéletes párost!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 7. fejezet, „Magyar Hollywood”

Filmjével (Sosem könnyű) szeretné visszavezetni a magyar filmeseket Hollywoodba, valamint bebizonyítani, hogy Magyarország mer kockáztatni: nem kell mindenáron végzettség és nem minden a tapasztalaton és a felmenőkön múlik, nem kell az elithez tartozni, hanem bárki, bárhonnan, bármit elérhet, hogy a XXI. században kellő kitartással és szorgalommal képes lehet mindenki kiművelni önmagát az internetnek köszönhetően, és hogy akár egy kis európai országból indulva is el lehet érni a legnagyobb álmokat, hasonlóan, mint példaképei Arnold Schwarzenegger vagy Andy Vajna.

Andy Vajna, mint példakép[szerkesztés]

Anteknak élete során számtalan példaképe volt, mint pl. Puskás Ferenc és Francesco Totti, Will Smith, Dr. Dre és Snoop Dogg, Mick Jagger és Keith Richards, Martin Gore és Dave Gahan, Shaquille O’Neal, Ray Allen és LeBron James, Phil Ivey, Daniel Negreanu és Tom Dwan, Bob Marley vagy Muhammad Ali, Martin Scorsese vagy Arnold Schwarzenegger, vagy akár a két bátyja. Ma már úgy véli, bölcsen kell példaképet választani, aki minden téren és nem csak bizonyos elemekben tud példát mutatni a számodra: „aki hasonló környéken élt vagy indult el, aki hasonló területen válhatott naggyá, akinek már gyermekként is hasonló álmai voltak, akinek ha visszanézed az életét, akkor te is valami hasonlóra vágysz”. Magyarként amerikai álmokkal, későbbi filmproduceri ambíciókkal úgy érzi, Andy Vajna az egyetlen ilyen magyar ember számára. Emellett úgy érezte, ő az egyetlen, aki - mindezek miatt - megérheti.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Amikor elkezdtem felvállalni magam, és elmeséltem azt az ismerőseimnek közel egy év hallgatás után hogy mi az álmom, mit tekintek célomnak, hogy az egész elmúlt időszak során az első filmem elérésén dolgoztam, és hogy Andy a példaképemmé vált idővel, az emberek először kiröhögtek, majd amikor rájöttek hogy komolyan beszélek, akkor szúrós szemmel néztek vissza rám, és azt kezdték el kétségbeesetten bizonygatni, hogy szerintük ő milyen ember is valójában. (Ez azért lehet, mert látják a negatív híreket a különböző médiumokból, ettől frusztrálttá válnak, és mindig kell találni valakit, akit szidni lehet.) Semmi dolguk vele, mégis szapulják. Azt hiszem, ez is a különbség sikertelen és sikeres emberek között... Tőlem gondolhat bárki bárkiről bármit, de ez nem hagy nyugodni, hogy ahelyett, hogy örülnének az emberek hogy itt él és a miénk az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb független filmproducere, irigykednek rá, meg bármit is csináljon, mindenféle negatív dolgot irkálnak rá állandó jelleggel, meg becsmérlik. Elképesztő, hogy mennyi mocskot kell kibírnia. Olyan ez, mintha a focicsapat kapitányát vagy elnökét állandóan megdobálnák a saját szurkolói. Amúgy pont ettől a lusta, negatív, másokra mutogató, irigy, pesszimista társadalomtól fordul fel a gyomrom. Párszor tehát előfordult, hogy néhány környezetemben élő ember is szidta, ami számomra olyan érzés volt, mintha kést döfnének a szívembe. Valameddig „bevédtem”, egy jó ideje meg már nem foglalkozok velük, mert semmi értelme - hiszen akármit is mondok, sohasem adnak nekem igazat. De ilyen szinten, hogyha azt mondom, hogy „kék az ég” még azt sem fogadják el: azt mondják hogy „nem is kék, mert fehér”. Ha legközelebb meg azt mondod, hogy „kékes-fehér” az ég, akkor meg „hát inkább olyan szürkés-kékes-fehéres”. Érted? Ha valaki kinevetett, beszólt, vagy lehúzott, mindig megnéztem, hogy ő mit ért el az életben - aztán betettem valamelyik Andy-vel készült interjút, végighallgattam, majd utána visszatértem a munkához. És ez tényleg így volt, real shit. Story time: Tavaly májusban a barátaimmal voltam egy házibuliban. Egyszer csak szóba került, hogy lefeküdtem egy valamilyen származású lánnyal, és akkor mindenki elkezdett harsányan kinevetni. Amolyan ijesztő módon. Azok a srácok, akikkel még 15 évesen együtt álmodoztunk szó szerint mindenféle lányokról, ma már engem röhögnek ki. Részben persze megértettem őket, de akkor és ott sokkoló volt. Volt már egy pár kínos szitu az életemben (sajnos túlságosan sok is), de ezt is elég kemény volt átélni. Rohanva menekültem el a házibuliból. Még véletlenül a kezemben lévő üvegpoharat is magammal vittem – amit még az utcán széttörtem. Könnyes szemmel futottam hazáig, mert annyira megalázva éreztem magam. Hazaértem, bekapcsoltam a gépet, átöltöztem póló-mackónadrágra, beültem a gép elé, kattintgattam egy sort, aztán YouTUBE-on láttam, hogy az „AJÁNLOTT VIDEÓK” rész tele van Andy-vel készített interjúkkal, riportokkal, előadásokkal. (Ugye azt szokta neked ajánlani a rendszer, akit legutoljára néztél, és akiket a leggyakrabban nézel.) Elindítottam egy 45 perces előadást valamikor a kora reggeli órákban, és végignéztem. Eredménye? Visszaadta az erőmet és a szavaival egyértelműen meggyőzött arról, hogy helyes az út, amin járok. Ezek után tudatosan kerültem a házibulikat, a piázásokat, és még keményebben dolgoztam a filmemen. Az elmúlt egy év során szinte az összes ébren töltött órámban dolgoztam, és áldozatokat hoztam annak érdekében, hogy elérjem az álmomat: hogy megcsinálhassam a filmemet. Az elmúlt másfél évem hihetetlenül magányosan telt, gyakorlatilag a szüleim – akikkel együtt kell éljek – után talán Andy volt a 3. ember, akivel a legtöbb időmet töltöttem. Ez azért is furcsa, mert mi még eddig sohasem találkoztunk. Rendszeresen hallgattam a vele készült riportokat és interjúkat, és talán tőle tanultam a legtöbbet a filmkészítésről.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 6. fejezet, „A 3 A”

Antek 2015 nyarán, több hónapnyi forgatókönyvírás után feltette a kérdést, hogyan is lesz majd mindebből film. Mivel magyar-amerikai filmet szeretne, úgy vélte, inkább Amerikát kell megcéloznia, és amerikai emberekkel kell tárgyalnia – ám őket így és innen lehetetlenség volt elérnie, ráadásul szomorú, személyes véleménynyilvánításokat olvasott azzal kapcsolatban, miszerint 2000-2500 forgatókönyvet utasítanak el a legnagyobb amerikai filmstúdiók naponta. Miért pont az ő félig magyar nyelvű történetének szavaznának bizalmat?

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Tavaly (*2015*) az év első felében, szó szerint feltettem magamnak a kérdést: „Vajon mit csinálna Andy Vajna az én helyemben?”. Mint az egyik vele készült interjúból megtudtam, a személyes mottója a „Don’t give up!” - Ezek után arra jutottam, hogy az tuti, hogy keményen dolgozna, feltétel nélkül hinne abban, amit csinál; és amint elkészült, mindenképpen eljuttatná az anyagát egy, az adott területen sikeres emberhez. Ezután meg értelemszerűen jött a következő kérdés, hogy akkor most OK, írom a forgatókönyvet, de hogyan juthatok majd el vele bárkihez is? Nyilván nem fog egy Harvey Weinstein csak úgy random rám csörögni Amerikából, mert én egy Északkelet-magyarországi kisvárosban éppen egy forgatókönyvön pötyögök... Nem magyar ember nem fog az elején, tapasztalat nélkül bízni bennem, és hinni a szavaimban. A harmadik fejezetben már írtam arról, hogy milyen környéken élek, ahol senki sem tevékenykedik filmes körökben, és ahol minden létező téren, teljesen egyedül vagyok. (*„De nekem akkor is Los Angeles az álmom - és lassan már 20 éve annak, hogy megfogadtam, hogy én ott fogok élni! Nem hagyhatom, hogy ezek a - külső, rajtam kívülálló - tényezők elrabolják az én álmomat, és az egész életemet! Nem azért születtem meg, hogy visszatartson bárki, vagy bármi!”*) Erről azt mondják, ha igazán nagy szeretnél lenni, előtte igazán nagy emberhez kell menned. Ekkor és így jött nálam Andy Vajna neve! A napnál is világosabb, hogy rá van szükségem! Azóta is, akárhogyan gondolkozok, úgy érzem... sőt: ma már biztosan tudom, hogy amit szeretnék, azt kizárólag csak vele együtt készíthetem el! És akkor én hozzá juttattam el a forgatókönyvemet!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 6. fejezet, „A 3 A”

Antek számára fontossá vált Vajna személye: úgy kezdett rá nézni, mint nemcsak egy példakép, de mint egy lehetséges, későbbi mentor, aki segíthet neki abban, hogy elérje az álmát. Ezek után 2015 második felében megpróbálta őt elérni. Keresett volna személyes elérhetőséget, de nem talált. Félénken feleségének, Vajna Tímeának írt Facebook bejegyzései alá kommentet, ám ő azt nem látta. Egyetlen kiindulási pontja egy gyémántbolt címe volt: felutazott oda vidékről, de eltévedt, és nem tudta átadni a forgatókönyvét. Végül postai úton küldte el a gyémántbolt címére (egy doboz bonbonnal), majd pedig várt. Nem kapott választ, ami miatt szomorúan érezte magát. Mindamellett pontosan tudta, hogy más megoldást kell találnia.

Önfejlesztés[szerkesztés]

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Azt tudod, hogyha nem csinálsz semmi lényeges változtatást annak érdekében hogy majd jól élj, akkor nem csak hogy nem fog megváltozni a sorsod, de csak romlani fog, ugye? Az egyik legfontosabb dolog, amit az elmúlt 18 hónap során megtanultam, hogy tilos mással foglalkozni, és másokra mutogatni! Ezért ne másokban keresd a hibát, ne másokra mutogass és keseregj, hanem önmagadat építsd fel valahogy! Ne másokat le, hanem magadat fel!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 10. fejezet, „Önfejlesztés”

Miután 2015 februárjában McKayla Maroney tweetjeivel visszatért az álma, elkezdte foglalkoztatni, hogy mi kell ahhoz, hogy alapvetően sikeres legyen az ember. Kíméletlenül kritikussá vált magával szemben: azzal kezdte, hogy felírta, majd elemezte az élőszóban kimondott szavait. Ebből azt vonta le, hogy elég pesszimista és bizonytalan, mert sok mondatát kezdi „Úgyis/Úgyse/Amúgyse” lemondó szavakkal, a legtöbb kérdésre pedig a „Nem tudom...” bizonytalan mondattal kezdte a válaszát. Mindenáron meg akarta szüntetni ezt a fajta pesszimista és bizonytalan belső gondolkodásmódot. Más embereket is figyelmesen meghallgatott, és nagyon hasonlónak vélte felfedezni a beszédjüket a sajátjához.

Az ő környezetében nincs „nagy és sikeres ember”, és furcsa mód soha nem is hallotta azt senkitől, hogy „dolgozz mindenkinél keményebben”, „gondolkodj a dobozon kívül” vagy „álmodj nagyot”. Úgy érezte, úgy válhat sikeressé és változhat meg, ha sikeres embereket kezd el hallgatni. Ekkor szintén arra a különös egybeesésre lett figyelmes, miszerint szinte kivétel nélkül az összes sikeres ember - Andy Vajnán át Bill Gatestől és LeBron Jamesen át - ugyanabban hisz: „think big”, „don’t give up”, stb. Arra a felismerésre jutott, hogy a szavaknak óriási jelentőségük van a hétköznapi életben: elsősorban úgy lehet az ember sikeres, ha sikeres ember módjára pozitívan kezdünk el gondolkozni. Elkezdte beépíteni beszédébe a pozitív szavakat (király, remek, csodálatos, gyönyörű).

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Személy szerint még az olyan emberektől is rosszul voltam, akik „Csodás napot!”-tal köszöntek. Ilyenkor rendszerint mondtam is magamba, hogy ez vajon mit szívott?”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 10. fejezet, „Önfejlesztés”

Azt olvasta, hogy ahhoz, hogy valaki sikeressé váljon, a reménytelenség utolsó szikráit is el kell tüntetnie, és pozitív emberekkel kell körbevennie magát. Aki megpróbált bűntudatot ébreszteni benne, vagy kérdőre vonta, azzal nem volt hajlandó onnantól kommunikálni. Talán ennek köszönhetően is vált Antek egyre inkább magányossá. Nem a környezetét akarja hibáztatni, hanem sokkal inkább önmagát akarta felépíteni: „nem másokat le, hanem magát fel”. Belátta, hogyha jó életre vágyik, ahhoz először neki kell megváltoznia: ha azt akarja, hogy az ő élete jó legyen, azért kizárólag ő a felelős.

A drogfogyasztást leszámítva amennyire lehet károsan élni, ő úgy élt: minden egyes nap késő hajnalig volt fent, rendszertelenül étkezett, sokszor ivott és sokat cigizett, egyáltalán nem sportolt vagy mozgott. 2015 áprilisában sikeresen leszokott a dohányzásról, ekkor szívta el legutolsó cigijét. Leginkább az új, pozitív hozzáállásnak köszönhetően - még a dohányzásról való leszokása előtt - az addig egész életén át vézna, akkoriban 60 kilós Antek elkezdett hízni is.

Amikor a testvérének segített a költözködésben, észrevette, hogy az átlagosnál láthatólag gyengébb (mert nem bírja el úgy a szekrényeket, mint mások), ezért úgy döntött, 2016 első felében megpróbál egy kicsit erősíteni magán: hízókúrát tartott, majd felpakolt egy kis izmot a karára. 2016 nyarán, könyvének írása idején fizikailag igazán jól érezte magát: 185 centijéhez már ideális, 75 kiló párosult. Gimnazista korában sok más vele egykorú ismerőse konditerembe járt, addig ahogy ő a könyvében írta: „leszarta az egészségét”. Antekot mindig is izgatta, hogy őt vajon mikor kezdi majd el érdekelni a kinézete, a testépítés vagy akár az egészséges életmód - elég ha csak Arnold Schwarzeneggerre, mint a legnagyobb példaképére gondolunk. Egyedül, igazi motiváció nélkül, pénz hiányában, edzőterem nélkül viszont felhagyott akkor efféle kezdeti ambícióival. (Később aztán a sok sikertelen próbálkozásnak és mellőzésnek köszönhetően ismét nem érdekelte az egészsége, állandóan csak ült és filmeket nézett - ennek köszönhetően elkezdett hízni.)

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Egész életemben ilyen vékony, pitypang szerű valami voltam nagy, bóbita szerű fejjel, és hosszú, vékony csápokkal. Elsős koromban, hat évesen 18 kg, 15 évesen 55 kg, 2014 decemberében, a legdepisebb időszakomban 58 kiló. Az összes bordacsontomat látni lehetett. Akármit és akármennyit ettem, egyszerűen nem tudtam hízni. (Vagy ha tudtam is hízni, akkor a hó végére leadtam azt a 2-3 kilót...) Képzeld el, hogy 2014 decemberében, a legdepisebb időszakomban 58 kiló voltam, majd megismertem McKaylát és megértettem az „egészséges felfogását, világnézetét”, és 3 hónap múlva már 71, rá két hónappal meg már 73 kiló lettem! Mindezt úgy, hogy nem ettem többet, mert nem volt otthon több kaja, vagy ilyesmi. És az ovális, ufó-s szerű fejemből telt, viszonylag kerek arcom lett. Jól esett, amikor ez a változás a barátaimnak is feltűnt. Mondták is egyből, hogy „De nagy kerek fejed lett!”. Az a nadrág, ami előtte három hónapja még bő volt, azt már nem tudtam begombolni. Akkor még cigiztem, szóval azt nem lehet mondani, hogy azért híztam volna, mert leszoktam. Egyszerűen csak a pozitív hozzáállás, szemlélet, és az egészséges gondolkodás miatt. Mára pedig már a 185 centim mellé 75 kiló párosul, és bár nem nevezném magam erősnek, de fizikálisan is ezerszer jobban érzem magam. Mindennap fekvőtámaszozok, súlyzózok, és az ötkilós, izmos amurt későbbi alkarfájdalom és izomláz nélkül emelem ki a horgásztóból egy jó negyedórás fárasztás után, mosolyogva. És az is kifejezetten jó érzés számomra, hogy van egy kis hasam is! Ember ennyire pluszkilónak ritkán tud és szokott örülni! A másik példa pont a cigi. Miután rendesen rászoktam a dohányzásra 15 évesen, titkon sokszor le is akartam róla szokni. Így megy ez. Én egészen pontosan tízszer próbáltam meg leszokni, és ezen alkalmak közül a rekordom cigi nélkül 50 óra volt. Akkor nem tudtam aludni, mert minden bajom volt: szédültem, hányingerem volt, fájt a fejem, zúgott a fülem, és úgy izzadtam, hogy az alattam levő paplanból csavarni lehetett a vizet. Reggel 7-ig bírtam a szenvedést, majd egész egyszerűen kénytelen voltam kimenni, elszívni egy cigit. (Majd azt követően gyorsan még egyet.) Akkor jöttem rá hogy ezt elbasztam, mert még a 18-at se töltöttem be, de már nem tudok leszokni a dohányzásról, mert függő vagyok. Piros/vörös/bordó – a legerősebb cigiket szívtam amúgy. Egyáltalán nem azért, mert vagánynak akartam tűnni, hanem mert annak volt legjobban dohány íze, és az füstölt a „legférfiasabban” (mármint hogy leginkább). Nem tudom, talán ezért alakult ki nálam ilyen méretű függőség. Annyira voltam függő, hogy hiába volt akár az év legjobb bulija - ha elfogyott a cigim, azon nyomban hazaindultam, hogy otthon aztán kilopjak anyám cigis dobozából egy pár szálat, és rögtön rá is gyújtsak. Olyan helyre ahol nem lehetett rágyújtani, el se mentem. A cigi volt az első, és a legfontosabb. És mint láthatod, fizikailag is függtem attól a szartól, mert nem tudtam aludni, és minden bajom volt nélküle. Aztán jött ez a csodálatos Olimpiai bajnok amerikai lány a „Self Confidence” című YouTUBE videójával (Amit azóta már szintén valamilyen érthetetlen ok miatt letörölt... Okos voltam, hogy lementettem!), amit húsvét hajnalán is megnéztem. Azt mondta benne, hogy „boldognak és egészségesnek lenni a legfontosabb dolog az egész életedben” („being happy and healthy are the most important things in your whole entire life”) és ismét rájöttem, hogy kurvára igaza van! Egyébként is, már nem pusztítani, hanem felépíteni akartam magam. Ezek után összeszedtem magam, felálltam a székből, kimentem a friss levegőre, leültem az udvarunkon lévő padra... elszívni három szál cigit. Utána bejövök, bezárkózok és lefekszek. Ez volt 2015.04.06-án, hajnali 5 körül. Azóta büszkén mondhatom, hogy nem hogy csak cigit, de egyetlenegy slukkot sem szívtam! Ezeket a sorokat most 2016.07.29.-én írom (egészen pontosan éjjeli 3 óra 21 perckor), szóval már jóval több, mint egy éve! LESZOKTAM!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 4. fejezet, „A legszebb tweetek és a visszatérő álom”

Emellett úgy döntött, hallgat a sikeres emberek arra vonatkozó tanácsára is, miszerint szükséges dolog az olvasás. A filmes témakör mellett a híres emberek önéletrajzi könyvei és az önfejlesztő könyvek érdekelték, később pedig már vállalkozással, üzlettel, irányítással kapcsolatos könyveket is olvasott. Leginkább a motivációs és inspirációs témakörön belül az önbizalomról, a félénkség leküzdéséről, a boldogság és a siker eléréséről szeretett olvasni. Önmaga fejlesztése céljából többek között könyvet olvasott Napoleon Hilltől, Jim Rohntól, Richard Bransontől, Randy Gagetől, Anthony Robbinstól, Bob Proctortól, Dale Carnegietől, John C. Maxwelltől, Sean Coveytől, Erhard Tieltől, M.R. Kopmeyertől, Zig Ziglartól, Brian Tracytől, Szabó Pétertől, Robert Kiyosakitól, Warren Buffettől, Steve Jobstól, Jordan Belforttól, de akár Deepak Choprától, Eckhart Tolletől, Malalától, Zukor Adolftól, Charlie Chaplintől, Sir Alex Fergusontól, Zlatan Ibrahimovicstól, Cristiano Ronaldótól, Arnold Schwarzeneggertől, Ellen DeGenerestől vagy akár Donald Trumptól is.

Hisz a kapitalizmusban, ami a zárt világgal szemben mindenki számára lehetővé teszi az egyéni, szíve joga szerinti felemelkedést.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Lehet szidni a rendszert, de a kapitalizmus lehetővé teszi neked, hogy nagy lehess. Egyúttal azt is, hogy csóri maradj. Ha valaki több pénzt keres, az az államnak is jó, hiszen akkor több pénzt fog adózni. A pénz természetesen nagyon fontos. Tudnod kell megtanulnod megbecsülni azt, és tudnod kell magát a pénz értékét. Néha ötszáz forintért is ugyanúgy megéri harcolni, mintha ötmillióért tennéd ugyanazt! Szeresd a pénzt! Ám amit mégis, most első körben meg kell jegyezni róla: nem minden a pénz! Mondd, megéri akkor a sok pénz, ha beleőrülsz a sok munkába, és már 35 éves korodban szívműtéten kell átesned miatta, meg agyvérzést kell kihordanod?! Na, de akkor mi legyen? Felejtsük el magát a pénz szót? Könnyű is lenne... itt a szabadságról beszélünk. A mai világban pedig akkor vagy szabad, ha van pénz a számládon. Ez is teljesen egyértelmű. Akár tetszik neked, akár nem, egy olyan világban élünk, ahol pénzért cserébe kapsz meg dolgokat. Muszáj a pénzről is beszélni, mivel az életed legfontosabb 4 alapkövét egyértelműen is az határozza meg: az egészséget, a szeretetet, a boldogságot és a jólétet. Ha nincs pénzed, még az orvoshoz se mersz elmenni, mert mi van, ha gyógyszert irat fel, vagy ingyen nem rántja ki a fogad. Ha nincs pénzed, sohasem szeretnek a nők, mert nem tudsz nekik ajándékokkal kedveskedni. Ha nincs pénzed, kizárt, hogy igazán boldog tudj lenni, és jól tudd érezni magad. Az pedig egyértelmű, hogyha nincs pénzed, egyszerűen nem élhetsz jólétben.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 19. fejezet, „Motiváció, hogyan éld az életed, vagy amit akartok”

Rossz személyiségjegyei közül többször a félénkségét emelte ki a könyvében. Szerinte azon kellett a legtöbbet dolgoznia, hogy ne annyira érdekelje, hogy mit gondolnak róla és a nagy álmairól mások, csak törődjön a saját dolgával, és arra összpontosítson, valamint arra is rájött, hogy muszáj őszintének lennie és kiállnia magáért, és megosztani, hogy mit akar, mert csak így érthetik meg.

Nincs gazdag vagy művész felmenője, szerinte mindenki a saját sikerének a kovácsa: ha ő jobb életet akar magának és a későbbi leszármazottainak, azért kizárólag ő a felelős. Látta a konkrét példát a környezetében, hogy végeredményben nem az számít, hogy mennyire szerény, rendes vagy okos az illető. Antek szerint senki sem tökéletes, sokszor mégis egy olyasfajta nem létező képet vagy hibátlan embert keresnek, ami tulajdonképpen nem is létezik – ennek ellenére mindenki számára lehetőség nyílhat jobb emberré válnia, és felépítenie magát, ahogy számára is.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Hollywood-ba egyébként sem a legjobbak kerülnek, hanem a legkitartóbbak: azok, akik legjobban el akarják érni azt a helyet. Arnie sem úgy lett minden idők legnagyobb akciófilm színésze, mert előtte egy kétezer fős osztrák városban véletlenül meglátták őt fát vágni. Akarta a helyet, mindig is oda vágyott, az volt a fő cél az életében hogy eljusson oda, és nyíltan mert erről beszélni.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 10. fejezet, „Önfejlesztés”

Blog[szerkesztés]

Mialatt a forgatókönyvét írta és a filmek készítéséről tanult 2015-ben, gyakran feltették neki a hozzá közelálló személyek a kérdést, amire nem akart válaszolni, mert úgy érezte, hogy nem értenék meg; Nem merte bevallani, hogy egy magyar-amerikai filmet akar elkészíteni, attól tartva, hogy - 14 éves korához hasonlóan - ismét kiröhögnék a nagy amerikai álmai miatt, és visszarántanák a pesszimizmusokkal, mialatt ő pont hogy elindult egy más, innen mindenáron kitörni való pozitív, sikeres elgondolás szerint. Attól is tartott, hogy félreértenék - ami végül be is következett. Az álmáról előtte sohasem beszélt senkivel, bár tett rá kísérletet. Példának okáért, ha valakinek – hozzá szokatlan módon – kettesben maradva hosszasan beszélt, akkor egyetértően bólogatott az illető, de ha hozzátette a mondandójának legvégére, hogy ezeket a helyes gondolatokat egy amerikai tornászlánynak köszönheti akkor kimosolyogták, vagy ha azokról beszélt, amiket tanult Maroneytól, a beszélgetőpartnere elmesélte, hogy ő annak idején mit csinált, amikor szerelmes volt egy lányba. Antek azóta is rendszeresen magyarázkodásra szorul, ha Maroneyról ír vagy beszél.

Amikor leszokott a dohányzásról, elkezdett vezetni egy 500 oldalas naplót 2015 áprilisától december 31-éig, amiből leginkább a McKayla Maroneynak tulajdonított nehéz élethelyzetből való kilábalásáról és a filmekkel való megismerkedéséről lehetett a legtöbbet megtudni. Ezt tervezte online megosztani, aminek a végére nagy hírverésre számított. A naplója végén, „magában” Andy Vajnához beszélt: akkor és ott ezzel szeretett volna eljutni hozzá.

Sokáig nem merte megosztani tehát grandiózus álmát, végül aztán 2016 januárjában - közel egy év hallgatás után - megosztotta egy, a naplójára épülő blogon a történetének egy részét. Hihetetlenül nehéz volt számára ilyen módon kitárulkozni: minden egyes mozzanatát megosztania magáról, elmesélni, hogy min ment keresztül, honnan indult, mit miért tett, mire vágyik és hogy mit szeretne megvalósítani. Bár alkalomadtán tálcán (mindenki számára olvashatóan) kínálta életének akár legnehezebb pillanatait is, blogja nem igazán vált ismertté, így naplójának megosztásával fel kellett hagynia, és más megoldást kellett keresnie. Itt viszont meg kell említeni, hogy - bár jóval többet várt mindettől - nem várt támogatásra is lelt: többen bátorították.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Magáról a blogról voltak érdekes vélemények. Pozitív és negatív is. Akik rendszeresen olvastak, azoktól kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptam. Valaki pl. szó szerint azt mondta, hogy függője az írásomnak. Ha egy nap csak 1 bejegyzést írtam, másnap már rákérdezett, hogy „Ugye ma akkor kárpótlásul jön majd vagy 5?”. Ez annyira jól esett, hiszen nekem még sohasem mondtak ilyesmiket, hogy „Ezaz, gyerünk előre!”, „Meg tudod csinálni!”, vagy épp csak annyit, hogy „Ez jó!”. Kaptam olyan üzenetet, hogy „ez fuckin dope”, vagy hogy „bazmeg, ez kurvajó XD”. Olyan is volt, aki saját magával példálózott, aki okoskodott, aki külön megkért hogy ne írjak róla, és olyan is volt, aki azt kérdezte, hogy „Ez meg most mi a fasz?” - hiszen előtte senkinek se mondtam el ezekről semmit. Aztán idővel végül ő is azt mondta rá, hogy „IZMOS” . Még a legközelebbi ismerőseim is ledöbbentek attól, amiket olvastak! Ugye sem az álmomról, sem a nehéz dolgaimról, sem a filmkészítésről, sem Andyről, McKayláról nem beszéltem az égvilágon senkivel. Beszélj magadról! Hogyan várhatod el hogy támogassanak, ha azt sem tudják a többiek, hogy TE mit akarsz elérni az életedben? Először lenéznek, utána kiröhögnek és lenéznek, viszont ha már elérted amit szerettél volna, akkor meg irigykedni fognak. De nem ez a fő különbség, hanem az, hogy amíg te megállás nélkül harcolsz a jobb életért, a személyes ambícióidért, addig az emberek ugyanazt csinálják mint tegnap vagy tavaly, csak ülnek a seggükön, és nem tesznek semmit, hogy jobbá tegyék az életüket/elérjék a személyes céljaikat. Olyan is volt, hogy egy régi haverom egy boltnak a bejárata előtt odajött hozzám elmondani azt, hogy ez szerinte nem semmi - és hogy gratulál, hogy ennyire őszinte tudok lenni, és hogy szerinte több ilyen ember kellene, aki így ki meri teríteni a lapjait, és hogy ne adjam fel. Miután elment, majdnem elsírtam magam a boldogságtól! Annyira örültem, hogy vannak olyan emberek, akik egyáltalán megértették, hogy miről írtam! Kulcsfontosságú az életedben, hogy támogassanak. A többi ember támogatása – és alapvetően támogatva lenni - egy GYÖNYÖRŰ DOLOG! Legyen az családtag, barát, ismerős, nem ismerős, főnök, vagy akár fan és rajongó. *Szóval a kevés rendszeres olvasó ellenére legalább a környékbeli emberekhez eljutottam...* A legjobban viszont két „telefonfelhívós” dolog esett, amit most külön ki kell emelnem: - amikor a bátyám csak azért hívott fel hogy elmesélje, hogy a múlt éjjel arról álmodott, hogy álmában engem látott, ahogy elérem, amit szeretnék és hogy az ő élete is pont ugyanennyi idősen indult be, - és amikor két ittas, éppen egy buliból hazafelé sétáló barátom a hajnali órákban felhívott, hogy elmondják, hogy szerintük nagyon jó az amit csinálok, és hogy annak, ha az ember tényleg el akarja érni amit akar, annak tényleg csak ez a módja létezik, amit én is csinálok. (*Ám mivel kicsit részegek voltak, ezért szinte minden harmadik mondatjuk ugyanaz volt, és amit ők egy óra hosszán át mondtak el azt huszonöt másodperc alatt is el lehetett volna mondani, mégis ez hihetetlenül jól esett, mert először fordult elő, hogy valaki azt mondja, hogy IGENIS SANYI, JÓ ÚTON JÁRSZ! Különösen azért esett jól, mert ezt a számomra fontos emberek mondták!*) Talán nem is tudják, hogy mekkora óriási löketet adtak ezzel a számomra! Ezek tehát mind azt jelentik, hogy tényleg jó nyomon járok, és nem azért olvasott kevés ember, mert szar volt amit csináltam, amit teszek és amiben hiszek – hanem mert egész egyszerűen nem tudtam vele egyedül több emberhez eljutni! De persze ott volt a másik véglet is. Anyám mindezen dolgok ismeretében továbbra is azt mondja, szó szerint idézem: „Nem hogy elmennél valahova dolgozni. Több értelme lenne, mint egész nap azt nézni a számítógépen, hogy hogyan megy a kamera...” Na, pontosan ezért tartottam titokban az álmomat és a céljaimat: mert tudtam, hogy bizonyos emberek képtelenek felfogni, hogy én mit akarok. Megértem őt, mert szerető anyaként valahogy be akarná biztosítani az életemet.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 15. fejezet, „Napló és blog”

Antek szerint nagyon korlátozottak voltak a választási lehetőségei a blogon, és ezáltal nem sikerült olyan weboldalt teremtenie, ami egy elvárt minőséget tudhatott volna képviselni. Visszamenőleg az összes tartalmat törölte. Elköszönő posztjában megemlítette, hogy ezt soha többé nem fogja megtenni legközelebb: mindig vállalni fogja magát, és szerinte a fiatalabb generációt úgy tudja majd motiválni abban az esetben ha már elérte a céljait, hogy legalább az ő példájából kiindulva is láthassák, hogy milyen mélyről kell jönnöd ahhoz, ha el akarod érni az álmaidat, és milyen nehéz is mindez, és hogy előtte mennyire fontos a sok munka és a kitartás.

Youtuberek[szerkesztés]

Antek egy ideig ismét tanácstalanná vált: naplójának megosztásával nem tudott ismeretségre, kapcsolatokra szert tenni, és nem tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy a filmtervét és személy szerint az ő történetét megismerjék. Mivel a mai világban jellemzően már nem olvasnak hosszabb szövegeket, nyilvánvalóvá vált számára, hogy a mozgógép és a nézettség az, amiben bízhat. Ezért ismert YouTUBE videósokat keresett fel közös tartalomgyártásra, ahol hasznát vehette volna addigi filmes ismereteinek, tesztelhette volna a személyes ötleteit, érdekessé tehette volna a videó készítő csatornáját, ő maga be tudott volna mutatkozni és lehetősége nyílt volna elmesélnie hogy mit tervez elkészíteni, melyeknek köszönhetően akár eljuthatott volna Vajnához. Az őszinteség erejében hitt, valamint abban, hogy gyakran látni más ismert videósok mellett feltűnő, addig teljesen ismeretlen személyeket, akik érdekes, új ötletekkel jönnek. Antek megírt egy szövegkönyvet, amit egy hosszabb, személyre szabott levél mellé csatolva eljuttatott a videós srácokhoz. Nem kapott választ tőlük, ezért idővel határozottabban lépett fel: minden létező helyre írt - de ekkor sem válaszoltak neki.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Öt különböző videó készítő sráccal próbáltam meg felvenni a kapcsolatot. Először írtam nekik egy e-mailt, és mivel több száz megányi adatról beszélünk, muszáj voltam feltölteni valahová a tervezett videók anyagait, és megadni hozzá a felhasználónevet és a jelszót is. Utána vártam a válaszukat. Vártam, vártam, vártam... „Biztos épp nagyon elfoglaltak a következő videójukkal.” „Biztos nem vették észre a sok csicska miatt...” Aztán ez átment „Ajjj, mi a faszért nem válaszolnak már???”-ba. Egy idő után meguntam a várakozást, és kezelésbe vettem a dolgokat: mindenhová írtam nekik. Írtam nekik Twitteren, a csatornájuk legutolsó videójához kommentet, privát üzenetet a csatornájukra, írtam a Facebook falukra, a legutolsó Facebook állapotukhoz, chaten is írtam nekik. Ahol csak fellelhetőek voltak, és ahová csak lehetett, mindenhová írtam, mert tutira akartam menni. Legalábbal számolva is 25-30-szor írtam nekik, a létező összes felületen. Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy ezeket látták, hiszen egyszer volt olyan, hogy közvetlenül utánam következő kommentet tetszikeltek be egy állapoton belül. De, mégis: SEMMILYEN VÁLASZT NEM KAPTAM TŐLÜK! A végén az egyikőjüknek még könyörögtem... még könyörögtem is... de semmi válasz... Ha a kisgyerekkort nem számítjuk, sohasem könyörögtem még életemben, mert annyi tartás mindig maradt bennem, hogy ne tegyem meg. Néha nehéz volt megállni, de erre az egyre mindig gondosan ügyeltem, hogy sohase könyörögjek. Nem tudom miért, de nálam a könyörgés még a sírásnál is sokkal szánalmasabb. Írtam már, hogy mennyire voltam félénk, de eljutottam arra a pontra, hogy ma már az sem érdekel, hogyha meg kell aláznom magam annak érdekében, hogy elérjem a céljaimat. Ami így leírva inkább rosszul hangzik, pedig ha belegondolunk, nem teljesen az: hiszen ez is jelzi az elszántságot, akaratosságot és azt, hogy mindenre hajlandó vagy annak érdekében, hogy elérd a saját céljaidat. Az öreg Zukor Adolf könyörgéssel elérhette az Egyesült Államokat, ezért tehát ezt is bevetettem. Nekem nem jött be. (Nemhogy az USA-t nem tudtam elérni, de még a magyar videókészítő srácok se írtak vissza.) Lenéznének? Pedig direkt, szájbarágósan leírtam nekik, hogy bár szegény vagyok, az anyagi dolgok nem jelenthetnek akadályt, mert van tartalékom (ami egyébként így magunk közt: nem teljesen volt igaz), és boldogan fizetek nekik.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 16. fejezet, „Youtuberek, motivátorok, tévécsatornák, könyvírás”

Antek annak idején valamilyen szinten még fel is nézett a videósokra, ma már viszont egyértelműen károsnak tartja néhányukat. „Képzeljük el, hogy van egy szennyműsor, amit maximum tízezren néznek a tévében. Aztán jön egy YouTUBE-os, aki azzal a műsorral foglalkozik, de nála már egymillióan nézik meg az azt kiparodizáló videóját. Rádöbben arra a nyilvánvaló üzleti felismerésre, hogy a szart bizony el lehet adni a primitív, agyfertőzött embereknek. Aztán rá van utalva mind ő, mind a társai, mind egy bizonyos rétege a kortárs művészetnek, hogy szarral hajigálják az embereket innentől - miközben tudatában vannak annak, hogy szar van a kezükben. Hogy tud a magyar fejlődni ettől? Érted, hogy mi a baj? Valljuk be: gyomorforgató mindez.” – Antek erről szóló témájáról könyvének 13. fejezetében (melynek címe: A minőséget képviselni) ír mélyrehatóbban.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Nem tudhatom, hogy kit hogyan neveltek otthon, de nálunk – még ezen a minden téren elbaszott helyen is - alapvető illemnek számít, hogy legalább visszaköszönünk a másiknak. Főleg ha látod, hogy az illető milyen sokat írt neked, és mindenhol megpróbált veled kapcsolatba kerülni. Megviselt, hogy még olyan srácoknak sem vagyok elég, akiknek a legnagyobb elért teljesítményük az életben a fahéj kihívás, az öklendezés, a köpködés és az erőltetetten való idegesítő röhögcsélés... Később azért egy pár kérdés csak felmerült: pl. milyen alapon mondja valaki minden videója végén azt, hogy írjatok kommentet, ha utána le se szar, és sehol sem válaszol?! És nem 1, nem 2, hanem 5 teljesen különböző emberről van szó. Az is érdekes, hogy talán kivétel nélkül mindegyikőjüktől hallottam, hogy szeretik magukat új dolgokban kipróbálni. Hogy ők bizony nyitottak. Az egyikőjük szó szerint így mondta az egyik videójában: „Nyitott vagyok új dolgok kipróbálásában és megvalósításában.” Ez pedig egyértelmű, hogy egy számukra is egy teljesen új dolog lett volna - már ha csak azt nézzük, hogy ebben a speciális esetben, „különkiadásban” ezúttal nemcsak ők álltak volna a kamera előtt, hanem én is. Szerintem az igencsak furcsa, vagy „új dolog” lett volna, hogyha az ő oldalaikon én jelenek meg... bár ez így leírva hihetetlenül beképzeltül hangozhat részemről... Nem fogom megnevezni őket mert fölösleges, és én nem a csatározást keresem. Ami viszont poén: egy csomó mondatomat - amit a szövegkönyvben írtam - közel szó szerint felhasználták a videóikban már azóta, az egyikőjük pedig még a pozitív gondolkodásmódból is készített egy paródia-videót. (*Magához mérve lehet látni a tetszik/nem tetszikek arányából, hogy az egy rém gyenge ötlet volt mégrémgyengébb kivitelezéssel.*) Több éven át néztem őket. Nyilván azért írtam nekik, mert szimpatikusak voltak, és bíztam bennük, hogy készek kipróbálni valami újat. Tévedtem... Persze kellett hozzá ez a dolog, de ma már ott tartok, hogy online szó szerint próbálom őket kerülni - és miután végignéztem egy újabb videójukat, rögtön az jut eszembe, hogy „bassza meg, megint kidobtam 5 percet az életemből”. Ezekről a srácokról azt kell tudni, hogy egy az egyben másolják az eredeti angol és amerikai youtubereket. Ugyanaz a kamera beállítás, vágások és effektek, ugyanazt csinálják és ugyanúgy próbálnak beszélni, sokszor még a zenék is ugyanazok (pedig készült egy pár százezer szám a zenetörténelemben, de az, hogy pont ugyanazokat vágja a videói alá az ország egyik legismertebb és legnézettebb sráca, az tökéletesen leírja ezt az amatőrizmust). Értelmetlen dolgokkal foglalkoznak (rendszerint valamilyen sokadik rangú, gagyi, online flash játékkal játszanak), borzasztóan gyengén színészkednek, és full erőltetetten röhögcsélnek, kérdezz-felelek videókat csinálnak, és ugyanazon nem vicces „vicces” dolgot csinálja, mint az angol-amerikai „példaképe” - ami akkorra már sokszor elavultnak számít, amikorra ő jut el oda, hogy videót csináljon róla. Bár van olyan személy, aki a többiekhez képest kifejezetten kreatív - mégis, ő is inkább, egy idő után felült a trendekre, és több éve nem tud onnan visszajönni, megújulni. Attól még, hogy ironikus/önelégült vonalon tolja - és így is jönnek a számok -, az még nem jelenti azt, hogy az ő terméke azzal együtt minőségivé is válik. Hiszen ő is ugyanúgy a szart csinálja - csak nagyobb felületen tudja eladni magát. Annyi a különbség, hogy profin rakja össze és vágja meg az anyagot. Szeretjük őket, de ha jobban belegondolunk, lényegében semmilyen értéket nem képviselnek, és semmilyen új dolgot nem hoznak létre. A legtöbb, ami tőlük telik az a kritizálás és a hülyecigányok alávágása. Azt mondják, hogy szórakoztatnak minket. De könyörgöm: ezt tegyük már meg akkor minőségileg, ha adottak a lehetőségek! Vagy olyankor már elfogy a kreativitás, és az innováció kezdeti ereje? Feltehetőleg mást értünk a szórakoztatáson, az entertainment-en. De hidd el - bárki is legyél -, ha igényes kontentet teszel le, és nem olvadsz bele a kondenzbe, akkor leszel igazán jó, és népszerű a csatornáddal! Kíváncsi lennék, ha mondjuk 30 év múlva visszanéznék a videójukat, mire gondolnának majd vajon magukban. Vajon arra, hogy „Haha, de nagy király voltam, hogy meg mertem csinálni ezt a csillámpónis/fahéjkihívásos videót is!”, vagy arra, hogy „Ejjj bassza meg, mennyi minden, igazi érték maradt bennem?! Hogy bár tudtam a szívem legmélyén, hogy rohadt tehetséges vagyok, de mégis ilyen szarságokra pazaroltam a legszebb éveimet, és az efféle videóimon kívül nem tudtam felmutatni semmit? Mi az, amire ténylegesen büszke lehetek? Ha minőséget hoztam volna létre, ma lehet hogy nem csak pár százezren, hanem több milliónyian ismernék a nevemet – ráadásul világszerte, és sokszoros díjnyertes vágó, operatőr, vagy épp rendező lehettem volna. Hiszen imádtam a filmeket, mindent tudtam a mozgókép készítésének metódusáról, és egész életemben az érdekelt, hogy hogyan hozhatnék én magam is létre valami óriási dolgot.” Ez egyébként nyilván az ő dolguk, én nem ítélkezhetem felettük. Ha nekik ez elég, csinálják. Csak annyi, hogy nehéz látni, hogy ilyen tehetséges videó készítők ilyen faszságokra basszák el a tehetségüket. Az egyikőjükről nemrég pont egy saját videójában derült ki, hogy még Adolph Zukor-t sem ismeri. Ez még önmagában nem jelent semmit, mert mint pár fejezettel ezelőtt írtam, Papa Zukor-t ma már talán 100-ból 100 magyar sem ismeri. DE! Az illetőnek még a csatornájának nevében is benne van az álomvilág neve. DE! Még ennyivel sincs tisztában... Pedig nagyon-nagyon bírtam a srácot, és nemcsak mint videó készítő, hanem sokkal inkább mint ember volt szimpatikus. DE! Ezek után hogy lehet (az én szememben) hiteles a témában, ha még az alapítót sem ismeri? Főleg, hogy az egy hozzá hasonlóan magyar ember volt. Ez olyan, mintha mondjuk egy „Olimpia szakértő” nem ismerné Hajós Alfréd, vagy Pierre de Coubertin nevét. Na de majd megnézi az ezredik szar szuperhősös filmet is, és kifejti egy tíz perces - hadarós, mondat per vágás - videóban (amiben amúgy rengeteg munka van), hogy miért volt szar. *Bocsi amúgy a példáért, de már teljesen Olimpia lázban égek, mert itt van a nyakunkon, konkrétan három nap múlva kezdődik.* Térjünk vissza egy másikójukhoz: az ember, aki saját állítása szerint még valamikor Hitchcock-ért és Billy Wilder-ért rajongott, ma a social media oldalakon Justin Bieber-t követi és a videóiban vele és hozzá hasonló arcokkal foglalkozik - és ha beleőrül sem érti meg, hogy miért mondják rá azt, hogy „eladta magát.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 16. fejezet, „Youtuberek, motivátorok, tévécsatornák, könyvírás”

Motivációs előadók és tévécsatornák[szerkesztés]

Antek a magyar youtuberek után megkereste Magyarország legismertebb motivációs előadóját. Úgy érezte, mindkét fél számára előnyökkel járhat az együttműködés, hiszen Antek mindazt, amiről a motivációs előadó beszél az előadásain, ő ténylegesen át is élte, amit a történetével be is tud mutatni. Azonban hiába fordult hozzá segítségért bármilyen platformon, ő sem válaszolt.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Mivel az én videós anyagom egyfajta motivációs előadás is lett volna, bizony még az ország legismertebb motivációs előadójával is megpróbáltam felvenni a kapcsolatot. Azzal az emberrel, akinek az elmúlt időszakban – a magam módján – egész sokat köszönhettem a személyiségfejlődés terén. Azért volt érdekes választás, mert ő nem a klasszikus értelemben vett videó készítő, azonban az előadásain láttam, hogy egész profi eszközei vannak, és mivel az anyagom egyértelműen motivációsnak is nevezhető, és nagyban hasonlít az életpályánk (mármint annak az eleje a hasonlóan rossz Északkelet-magyarországi környékkel, szegénységgel, öngyilkosságtól való visszafordulással, megvilágosodással, stb.), ezért abban bíztam, hogy tudok rá hatni, és egy picit magára ismer majd bennem. A motivációs előadók pontosan az ilyen óriási álmokról, és azok fontosságáról szoktak beszélni, mint amilyen az enyém is. Még akár egy jó, üzleti potenciált is megláthat bennem - aminek én amúgy tökre örültem volna, hiszen jószívű srác vagyok. Hát, nem ez történt, ugyanis: LE SE SZART!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 16. fejezet, „Youtuberek, motivátorok, tévécsatornák, könyvírás”

Ezt követően a félénk, „camera shy” Antek – akinek könyvbéli állításai szerint ekkoriban még saját hangjának visszahallgatása is nehezen ment – eljutott oda, hogy tévécsatornákhoz forduljon segítségért, hogy ott oszthassa meg a történetét. Terve az volt, hogy a jellemzően nyári tévés leállás idejében feldobja valami érdekessel az adott csatornát: egy műsor, ahol magáról beszélhet, és ami alapján megismerhetik. Ám kisebb várakozás után a televízióktól sem kapott választ.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Nem álltam le: ezek után úgy döntöttem, hogy megkeresem Andy TV-csatornáját. Minden téren egy jól működő koncepciót dolgoztam ki, ahol a csatornának is megéri, és természetesen nekem is. Erről most etikett és üzleti okok miatt nem írnék. Mindenesetre az alapötlet az lett volna, hogy egy olyan produkciót hoznánk létre, ami mind a TV-ben (mint egy ötrészes, hetente vagy akár naponta egyszer megjelenő műsor), mind pedig a YouTUBE-on megállja a helyét. Őszinte, szívbemarkoló storytelling, bohóckodás, vagy akár beszélni a mai srácoknak Kertész Mihályról és a magyar filmesek fontosságáról... Mindenki kapott volna egy olyan szeletet a pizzából, amit szeret. Ahogy a régi üzleti mondás is szól ugye: „Trust the young!”. Egyfajta kapocsnak tartottam a történetemet és a személyemet, ami összeköti a múlt és a jelen generációit egymással. Azért is érte volna meg nekik, mert jellemzően nyáron nagy leállás és pangás van a tévécsatornáknál. Biztos vagyok benne, hogy jó lett volna felrázni valamivel arra az időszakra is a nézettséget. Nekem teljesen mindegy lett volna, hogy mikor (a nap 24 órájában) kerülhetek adásba, mert a célom mindvégig csak annyi volt, hogy eljussak végre Andy-hez, és mellette elmesélhessem az embereknek a történetemet, egyfajta előzményként. Ha pedig a csatornájához el tudtam jutni, értelemszerűen akkor ott már csak összefutottam volna vele. *Emlékszem, tavaly (*2015*) pont abban az időszakban szerezte meg Andy a TV2-t, amikor a forgatókönyvemet küldtem el neki.* Egy dolgot viszont kulcsfontosságúnak tekintettem: hogy még az Olimpia előtt csináljuk meg az első három részt, hiszen egy Olimpiai bajnok amerikai emberről is akartam benne beszélni, és nem az Olimpia idején akarom őt ezzel zargatni; Nincs kizárva, hogy McKayla ott lesz majd Rióban, és a tornáról közvetít. Miatta akartam angol feliratot készíttetni a videókhoz, hogy úgy tudjak hozzá szólni. Ezért is lett volna ez igazán egyedi, és ezért lett volna szükség a TV mellett a YouTUBE-ra is. Azt az anyagot kellett átültetem TV-s formátumúra, ami már elkészített állapotban volt a YouTUBE-os srácok óta, úgyhogy ezzel szerencsére túl sok teendő már nem volt. Kicsit át kellett szerkeszteni és írni egy pár részt, aztán ennyi. Mondhatni végső elkeseredésemben megírtam nekik is az e-mailt. Aztán óriási meglepetés ért: odáig jutottunk el, hogy végre valahára, kaptam egy válasz e-mailt! Ilyen sok kínlódás és visszautasítás után teljesen felvillanyozott! Végre valahára! Annyira jól esett!!! Három hétig még zuhanyzáskor, és WC-zéskor is magammal vittem utána a telefonomat, nehogy megint azzal legyen a baj... Június 20-án kaptam azt a válasz e-mailt. Azt írták, hogy elküldték az anyagomat a „kompetens kollégáknak”. (*Aztán arról is kiderült, hogy az is csak egy előre generált szöveg -szerűség volt...*) Nos... azóta is küldik... Pedig nagyon jó lett volna megcsinálni. Mindenki csak nyerhetett volna bele. Kiváló esély lett volna számomra betekintést nyerni a stúdió-rendszerbe és megismerni a tévés munkafolyamat menetét, megismerkedni a komolyabb kamerákkal, a film előtt letenni valami egyedit és felrázni a csatorna nézettségét, az emberek kaptak volna valami teljesen jó, szokatlan dolgot, és mind közül, a legfontosabb: végre találkozni és közösen elkészíteni valamit a mentorommal! Utána írtam még másik csatornának és egy műsorvezetőnek is (akit - bár én nem hiszek a számokban, de - harmadannyian követnek Twitter-en, mint engem), de ők sem válaszoltak. Már annyira tanácstalanná váltam, hogy kínomban még az is megfordult a fejemben, hogy egy hátitáskányi kajával felutazok Budapestre az „egyik” tévének a székháza elé, és addig fogok ott dekkolni, amíg össze nem futok ott „valakivel...”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 16. fejezet, „Youtuberek, motivátorok, tévécsatornák, könyvírás”

Könyvírás, Life Is But A Dream, @SAPLIBAD[szerkesztés]

Antek teljesen összetört: ismét magában kezdte keresni a hibákat, nem tudta megérteni, hogy miért mellőzi mindenki. Egyre többet olvasott és egyre gyakrabban hallgatta a sikeres embereket, általában Evan Carmichael YouTUBE csatornáján. Még jobban elkezdte elemezni őket, és végül arra jutott, hogy a sikeres emberek – hozzá hasonlóan – nagyot álmodók is egyben, amit konzekvenciaként le kell szűrnie pedig az, hogy sohasem adhatja fel, bármennyire is tűnjön az adott pillanatban kilátástalannak az élete, vagy lehetetlennek az álmaiért folytatott harc.

Bár ekkorra már pontosan tudatában volt annak, hogy napjainkban közel sem olvasnak olyan sokat, valamint hogy a mozgókép jelenti a jelen és jövő tartalomgyártását és hírközlését, legutolsó esélyét egy könyv megírásában vélte felfedezi. A hétköznapi életben másokhoz képest egyébként kimondottan csendes Antek - ismeretlen, nincstelen emberként - úgy érezte, ha egy érdekes és tartalmas anyagot hoz létre, jobb eséllyel adják majd ki a művét. Leginkább a motivációs könyvek és sikeres emberek könyvei (különösen Schwarzenegger Emlékmás című könyve) inspirálták. Mivel életének ebben a szakaszában ő maga is sok könyvet olvasott, kézenfekvőnek tűnt, hogy a legjobb, bestseller könyveket figyeli meg, melyeknek leggyakoribb jellemzői a nagy szavak és a hatásvadász mondatok használata - ezért, hogy érdekessé váljon a könyv minél több könyvkiadó és olvasó számára, gyakran használt nagy szavakat vagy idézett híres emberektől, valamint bármennyire is volt kétségbeesett akkor, megfogadta, hogy nem fogja sajnáltatni magát benne (szinte mindig elé teszi a mondanivalójának mindezt). Emellett nem akart tudálékos hangvételű könyvet írni, hanem könnyedén olvashatót, és közérthetően próbált fogalmazni („úgy, mintha ketten leülnénk, és elmesélnék neked egy történetet”), ódzkodva az idegen szavaktól vagy a körítéstől (ha mégis használt ilyeneket, abban az esetben rendszerint el is magyarázta azoknak a jelentését, rendszerint a lábjegyzetben, vagy csillagozott zárójelben). Szeret olyan hétköznapi stílusban írni, mint ahogy ember az emberrel beszélget. Gyakran élt benne nagyon erős hasonlatokkal, a hétköznapi emberek számára minél inkább érthetővé téve az üzenetet. Könyvére és írásaira ezáltal jellemző a megismételt szavak, a nyomatékosítás. Többször visszatért egy adott témához, vagy gyakran használt jól hangzó szövegeket motiváció gyanánt, legyen az Hollywood megmentése, a magyarok méltatása vagy az álmok fontossága - bár a könyv legvégén végül megemlíti, hogy néhány esetben szándékosan lőtt túl a célon.

Az egyik legutolsó pár mondat a könyvben a „Kedves Andy Vajna! Látod? SIKERÜLT!!!” voltak - ezzel egyértelműen arra utalt, hogy a túlzott nyomulás miatt finoman, egyedül próbált meg elérni valamit (ebben az esetben egy könyvet), hiszen ahogy a könyvében is elmesélte, már minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy elérje Vajnát, és mindenáron tisztázni akarta, hogy nemcsak az ő álma létezik, hanem amit el akar érni, az mindenki számára előnyös: Magyarország üzleti és művészettörténeti szempontjából, vagy akár a modern kor Hollywoodjának is értékes korlenyomata lehet. Úgy látta helyesnek, hogy be kell mutatkoznia: meg kellett értetnie magát, el kellett magyaráznia bizonyos dolgokat. Amit egy életen át visszafojtott előtte, kiadta magából a könyvében.

Könyvét végül nem adták ki: hiába fordult 48 különböző magyar könyvkiadóhoz (majd kínjában további 8 mesekönyv kiadóhoz). Egyetlen helyről kapott választ, ahonnan azt üzenték neki, hogy „bár fiatal kora ellenére nagyon jól látja a dolgokat, ők csak egy szerzőnek a művével foglalkoznak, sok sikert és kitartást kívánnak neki”. Ezek után úgy döntött, hogy ingyen, lemondva az anyagiakról, mindenki számára láthatóan, a Facebookon fogja megosztani a könyvét. Amint megosztotta a tervét ismerőseivel a Facebookon, az ismerősei közül többen támogatásukról biztosították. (Mint pl.: „Őszinte, tiszta sorok, Sanyikám! Támogatlak!”)

Könyvének Facebookon történő megosztásakor számtalan nyílt levelet, e-maileket, privát üzeneteket is írt. Több mint száz különböző hírességhez, ismert személyhez fordult ebben az időszakban, de 1-2 esetet leszámítva mindig mellőzték. Így tehát megpróbált előrébb lépni és tanácsot kérni, megosztani a történetét többek között ismertebb videokészítő srácokkal, tévécsatornákkal, olimpikonokkal és olimpiai bajnokokkal, sportolókkal, üzletemberekkel, motivációs előadókkal, rádiósokkal, magazinokkal, online hírportálokkal, újságírókkal, filmesekkel, bestseller írókkal, sikeres emberekkel. Mindvégig annak a módját kereste, hogyan oszthatja meg történetét, és azt követően hogyan lehet bármi áron is, de elkészíteni a filmjét.

„Én akarok lenni az USA Sanyija”[szerkesztés]

A megszámlálhatatlan mellőzés közepette, szó szerint a semmiből megkereste Magyarország egyik legközkedveltebbnek számító online hírportálja, a 24.hu. Azt írták neki, hogy nagyon érdekesnek találják a történetét, és hogy egy videós anyagot szeretnének elkészíteni vele. Antek nagyon meglepődött és természetesen örült a megkeresésnek: úgy érezte, végre beszélhet az életéről, álmairól és későbbi filmes terveiről, amivel lehetősége lesz eljutni az emberekhez, és amivel akár eljuthat Andy Vajnához is. Büszke volt arra, hogy Magyarország és a világ legizgalmasabb híreivel találkozó újságírói szerint is nagyon érdekes az ő története – az eddigi mellőzések és sikertelenségek miatt okkal hihette volna ennek akár az ellenkezőjét is. A rendszerint hűvös, távolságtartó Antek annyira megörült a lehetőségnek, hogy a 24.hu stábjának helyszínre való érkezésekor zavarában még a férfi operatőrt is megpuszilta.

Antek az interjú előtti este azt a tanácsot kapta, hogy nagyon figyeljen oda a legelső kérdésekre, hogy tényleg őrá kíváncsiak, vagy egy kormány (vagy esetleg Andy Vajna) elleni uszító cikkhez akarják őt felhasználni - ebben az esetben pedig azonnal állítsa le az interjút, és mondja meg, hogy nem vállalja. Aztán a második kérdésük már konkrétan az volt hozzá, hogy mit szól ahhoz, hogy a példaképének felesége most költözött Los Angelesbe. Az is megnehezítette a helyzetét, hogy voltak olyanok, akik megtiltották neki, hogy róluk beszéljen az interjúban, ahogyan az sem vált előnyére, hogy magára hagyták, elmentek otthonról és a környékről, senki nem ült ott mellette, hogy jelenlétével támogassa. A helyszínt sem látta optimálisnak: az interjú előtt megkérdezte a Facebookon az ismerőseitől, hogy egy ilyen helyen mégis hová vihetne el egy stábot magával, amire azt a választ kapta, hogy egy kocsmába, vagy hogy vigye el őket egy közeli település horgásztavára.

Egy későbbi filmrendezőként, hazai pályán szerinte neki kellett volna kitalálnia mindezt, és neki kellett volna irányítania a beszélgetést. Az interjú során végig kényelmetlenül, feszélyezve érezte magát emiatt és a beszélgetés elejétől kezdve úgy érezte, hogy nem is igazán rá kíváncsiak, és hogy akármit mondana, az nem lenne jó. Számára talán az volt a legfontosabb tényező, hogy nem akarta lejáratni a hozzá közelálló embereket a helyszín miatt: félő volt számára, hogy olyan irányba vinnék el a beszélgetést, ahol tanulságként bántanák őt, és kiemelnék a szegény, elmaradott környéket ahol él, miközben ő mondjuk Beverly Hillsről beszél, és arról álmodozik. Az, hogy tudat alatt úgy érezte hogy nem rá voltak kíváncsiak, és maga a koncepciónélküliség teljesen leblokkolta őt, képtelen volt normálisan nyilatkozni. Hosszas próbálkozás után végül abban maradtak, hogy nem egy videós interjút készítenek, hanem majd írnak róla egy cikket. Antek a videó bármilyen jellegű megosztásához nem járult hozzá, a felvett anyagot még a helyszínen töröltette.

Miután a 24.hu újságírói elmentek, Antek ismét nagyon megtört. Úgy látta cserbenhagyott mindenkit (különösen az újságírókat, akik hajlandóak voltak több órát és több száz km-t utazni miatta és a környezetében élő embereket, akiket nem tudott képviselni), hogy nem fogják majd megérteni és ezek után jó embernek tartani, és hogy ennek köszönhetően elveszítette annak a lehetőségét, amire régóta vágyott: hogy bemutatkozhasson. Az egyetlen pozitívum, hogy legalább átélte, hogy milyen egy interjú, és megtanulta, hogyan kell beszélgetni ilyen esetben a kamera előtt.

Antek - aki maga is sokat írt - tisztában van az írás, különösképp az újságírás nehézségeivel. Minél több emberhez szeretné eljuttatni majd a filmjét, mégis elgondolkozott azon, hogy bár nagyon szeretné, de talán majd a film promózásánál is más taktikát kell majd használnia az őszinteség és tucat interjúk helyett, mert annak nem látja értelmét, hiszen a mai polkorrekt világban tulajdonképpen nem lehet nyíltan, érdemben beszélni a kamerák előtt, mindenkinek meg kell felelni. Emellett minden egyes hírportál annyira a nép elleni uszításból és a saját érdekéből cselekszik, hogy az emberek képtelenek már a józan gondolkodásra. Egy adott cikket követően meg előbukkannának a negatív trollok, és politikailag is lehetetlenné válna számára az, hogy álmának megfelelően, „independent fimmakerként” (független filmkészítőként) nyilatkozhasson, és en bloc független emberként tekintsenek majd rá, mert sokan válnának elfogulttá egy esetleges negatív sajtóvélemény miatt a közönség soraiból is. Valamint ő hiába őszinte, ha az adott cikkben hazugságokat állítanak róla, az emberek azt fogják elhinni, ami le van írva. Ő arra vágyik, hogy a filmjével valami gyönyörűt hozzanak létre a tehetséges magyar és amerikai emberek, amit mindenkivel közösen érnének el - ehhez azonban úgy érzi, szüksége van a támogató, jószívű újságírókra és sajtóra is, akik nem lejáratni akarják ilyen-olyan érdekek miatt, összeboronálni politikai pártokkal, vagy szakképzetlennek, esetleg bolondnak beállítani. Ennek ellenére mindezt (hogy érdekesnek tartják, és cikk jelent meg róla Magyarország egyik legnépszerűbb oldalán) a legelső mérföldkőnek tartja, és hálás az újságíróknak, hogy legalább foglalkoztak vele.

Miután megjelent a róla szóló cikk „Én akarok lenni az USA Sanyija” címen, még aznap két regionális hírportál is megkereste, ám ő nem akart senkit sem lejáratni, hiszen szerinte nem rá lennének kíváncsiak, és semmi előnye nem származna belőle. Így viszont vállalta azt, hogy ilyesfajta módon sem fog közelebb kerülni a céljához. A kommentek a cikkel kapcsolatban vegyesek voltak: valaki szerint ritka az ilyen mentalitású ember és jó hogy ilyen álmainak élő ember egyáltalán még létezik és támogatni kellene, valaki bolondokházába záratná, valaki szerint Antek Sanyi a király, valaki pedig amiatt szomorkodott, hogyha Antek elérné az álmát, akkor az is csak azt bizonyítaná, hogy Magyarországon mégsem olyan kilátástalanul rosszak a dolgok. Az egyébként a könyvéből származó, többféleképpen értelmezhető cím miatt még a hozzá közelálló ismerősei is félreértették. Antek továbbra is büszke magyarnak vallja magát: mindössze arról van szó, hogy szeretne magának fiatalon nevet szerezni Amerikában.

THE PULLOVER - #SPREADLOVE[szerkesztés]

A mai felgyorsult, TL;DR világban egyre kevesebben olvasnak el hosszabb szövegeket, így tehát Antek könyvének Facebookon való megosztásával sem tűnhetett ki, és azzal sem érhette el a célját. Amikor eljutott a 4. fejezethez ahol arról írt hogyan adta vissza McKayla Maroney az álmát, kisebb promózási célzattal egy videót is el akart készíteni hozzá. A sors furcsa fintora, hogy mindez Maroney születésnapjára, december 9-ére esett. A videó elkészítése sehogyan sem akart összejönni. Végül semmi más nem érdekelte már, csak az, hogy meg tudja csinálni, így legjobb barátai segítségével összejött. Nem dolgozott profi stábbal, nem voltak eszközei, nem foglalkozott részletesen vele, de legalább elkészített valami mozgóképhez köthető dolgot, és ennek köszönhetően megtanult alapszinten videót vágni is. A videóhoz mellékelt egy hosszabb leírást, annak angol változatának elkészítésében az unokatestvére segített neki. Antek a videó címét McKayla Maroney aktuális Twitter biójából gyúrta össze, ami ekkor az volt, hogy „gymnast/actress #spreadlove”.

A háromperces zenés rövidfilmben a környéket láthatjuk, ahol Antek él: a kisváros főterét, a főutat, a Polgárt Tiszaújvárossal összekötő Tisza-hidat, a Tescot, végül Antek saját szobáját. A történet szerint Antek elmegy McKayla Maroney képét ábrázoló pulóvert készíttetni a tiszaújvárosi Tesco pólóárusához, majd hazaérve McKayla enyhén túljátszott, tornászlányokra jellemző kézmozdulatait utánozza – humorosan megpróbálva jelezvén így, hogy megtanulta, hogy mit kell csinálnia, majd a videó végén köszönetet mondott. Célja vele Maroney elérése volt: azt akarta, hogy megtudja, milyen sokat adott neki, valamint hogy megismertesse őt a filmes terveivel. Két dolgot fontos megemlíteni: bár ez Antek első munkája, nem ezt tartja élete első rövidfilmjének (hanem ma már sokkal inkább csak egy kis laza videónak), és hogy a videó azóta már elérhetetlen.

A születésnapos Maroneyt - aki ezerszámra kapta az üzeneteket – azonban nem tudta elérni vele. Antek ezt akkor úgy élte át, mint életének legkínosabb pillanatát. Mindez annyira lesokkolta, hogy még az evésre is képtelen volt nyolc és fél napon át. Sokat fogyott ekkor, úgy legyengült, hogy az első pár nap után már csak feküdni bírt. Segítségre szorult, teljesen egyedül érezte magát, és mellette azt érezte, hogy mindenki előtt lejáratta magát: képes volt hülyét csinálni magából mindhiába, mialatt az ismerősei látták szánalmas próbálkozását és hogy hogyan semmisül meg, pedig még a legutolsó vésztartalék pénzét is erre költötte, és még ez is kevés volt ahhoz, hogy egyáltalán emberszámba vegyék. Ezekben a napokban megfordult a fejében, hogy bárcsak meghalt volna, mert ennyi szenvedést képtelenség túlélni, és semmi értelme állandóan megaláznia magát bármilyen sikerélmény nélkül.

Ennyire mélyen még nem járt állítása szerint, majd később ismét megpróbálta összeszedni magát: újra megerősödött benne, hogy semmi másra nincs szüksége csak a filmjére, mert bármilyen más dologgal próbálkozik, egyszerűen nem jut közelebb az álmaihoz. Ekkor értette meg, hogy a sikeres, elfoglalt emberek több ezer számra kapnak üzeneteket, és lehetetlenség kiválasztani azokból a legfontosabbakat – feltehetőleg így van Andy Vajnánál is. Később aztán sikerült elérnie Maroneyt, aki miután megismerte Antek történetét és azt, hogy a „Self Confidence” című videójának köszönhetően leszokott a dohányzásról, Maroney egy privát üzenetben azt írta neki, hogy „love u so proud of u” („imádlak, annyira büszke vagyok rád”).

Antekot a kezdetektől az motiválta elsősorban, hogy háláját úgy tudja kifejezni McKayla Maroney felé, hogy kiharcolja a közös filmük elkészítését. Ő az álmát csak a filmével érheti el, Maroney addigi összes nyilatkozata szerint tornászkarrierje után színésznő akar lenni és filmekben akar szerepelni, így tehát a filmmel Antek közösen érhetné el az álmát azzal a személlyel, aki az ő álmát visszaadta. Dacára összes munkájának és küzdelmének, Maroney – nyilatkozatai ellenére – addigra úgy döntött, hogy tornasporttól való visszavonulása után inkább énekesnő akar lenni, nem pedig színésznő. Antek 2,5 éven át úgy látta addig, hogy a filmje kizárólag csak McKayla Maroneyval működhet, ő az ismert, érdekes és eladható ember a történetben, de akkorra be kellett látnia, hogy Maroneynak is megvannak a saját ambíciói; valamint, ha Antek egy szép napon olyan ismert és sikeres emberekkel akar együtt dolgozni mint amilyen pl. McKayla Maroney, akkor ahhoz neki még sokat kell dolgoznia és letennie az asztalra. Az ehhez hasonló pofonok megtanították, hogy ne szálljon el teljesen: 2015-ben még Christoph Waltzokról, Anton Yelchinekről és Kat Denningsekről álmodozott, ma már csak az számít, hogy elkészíthesse az első filmjét. Emellett végre világossá vált számára, hogy miért értik félre: túlságosan sokat foglalkozott Maroneyval. Végül is az útmutatást megkapta tőle, és innen már Antek egyedül is tudja, hogy mit kell tennie. Ezek után alapjaiban írta át a forgatókönyvét, amit azt megelőzőleg egy erős, mindenki által kedvelhető női karakterre hegyezett ki leginkább.

2017. év végén McKayla is egyike volt azon tornászoknak, akik voltak elég bátrak nyilvánosság elé állni azzal, hogy az azóta 175 év börtönre ítélt amerikai női tornászválogatott csapatorvos, Larry Nassar 13 éves korától rendszeresen molesztálta őt. Antek támogatta Maroneyt: számtalan üzenetet, levelet, e-mailt írt. Ebben az időszakban született tweetjeit több mint száz ember kedvelte vagy osztotta meg a Twitteren, valamint Maroney is személyesen köszönte meg Anteknak a támogatást.

Üzenet Andy Vajnától, Magyar Nemzeti Filmalap[szerkesztés]

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Egyikőnk sem tudja megcsinálni mások nélkül. Egyikőnk sem self-made man.”

– Arnold Schwarzenegger

A sok nyílt levéllel és üzenetekkel való próbálkozás után végül az egyik filmekkel foglalkozó újságírót rá tudta venni a válaszadásra, de ahelyett hogy bármiben is segített volna Anteknak, csak a neki küldött nyílt levélről írt kritikát, aki önámításnak tartja Antek ambícióit. Antek ennek köszönhetően belátta, hogy teljesen mindegy kihez fordul, nem fogják megérteni a nagy amerikai álmait, és ezért tényleg nem fordulhat máshoz, kizárólag Vajnához. Antek a kezdetektől egyetlen dolgot akart elkerülni: a túlzott nyomulást, mivel azzal akár elveszítheti azt az egyetlenegy embert, aki segítséget nyújthat neki abban, hogy elkészülhessen a filmje.

Az előzmények ismeretében ki lehet jelenteni, hogy mindent megpróbált, és eddigre hihetetlen utat járt be: minden létező platformon bevetette vagy kipróbálta magát, és több mint száz különböző emberrel próbálta meg felvenni a kapcsolatot. Legeslegutolsó elkeseredettségére úgy döntött, fel kell hagynia az addigi „csendes taktikájával”: az általa ismert összes, Vajna tulajdonában lévő helyre eljuttatott egy levelet. Nem sokkal azt követően, 2017 novemberében Antek választ kapott a Magyar Nemzeti Filmalap hivatalos e-mail címéről, amiben azt írták, hogy Andy Vajna kérésére írnak neki, és hogy küldje be a Filmalaphoz a terveit. Ez egyértelműen azt jelentette, hogy sikerült eljutnia Andy Vajnához, ami számára a legfontosabb cél volt 2015 nyara óta. Antek a mai napig ezt tartja eddigi életének legbüszkébb pillanatának. Úgy érezte, bárcsak rögtön meg merte volna szólítani a „nagy embert”, és nem másokon keresztül próbált volna meg eljutni hozzá. A számtalan mellőzés, visszautasítás és sikertelen próbálkozás miatt egyre inkább nyomorultabbá váló Antek újbóli reneszánszát élte: kivirult, egészségesebben élt, ismét minden egyes nap a filmjének élt, a forgatókönyvén és a filmtervén dolgozott. Eredeti, 2015-ös filmtervén - az idő elmúltával - nagyon sok dolgot át kellett írnia, addig biztosnak vélt koncepciókat kellett újraértelmeznie.

2018. 07. 23-án végül a Filmalapnál leadta a munkáját, amit mérhetetlen boldogsággal osztott meg Facebook követőivel:

Barátaim, szeretném tudatni Veletek, hogy a mai napon a Magyar Nemzeti Filmalapnál jártam, és sikeresen átadtam a terveimet! :) Tök érdekes volt az időjárás: pont akkor kezdett el szakadni az eső és dörgött nagyokat, amikor megérkeztem.. mintha azt sugallta volna, hogy „Na, ami most jön, az nagyot fog szólni!”... :D Annak ellenére hogy egy forint bevételem nem volt még belőle, az elmúlt három és fél évben kizárólag ezen dolgoztam. Képzelheted mennyire nehéz így élni - huszonévesként pénz nélkül - de mint tudjuk: „hard work always pays off”. Szeretek erre úgy tekinteni, mint egyfajta egyéni vállalkozó hosszabb távon megtérülő befektetésére, ami miatt áldozatokat kellett hoznia előzőleg. Mindez - a munka - akkor ér valamit, ha valóban kifizetődik, és tovább lehet folytatni. Ott volt bennem ez a konkrét gát, amit át kellett törni. Sokévnyi tapasztalat, konkrét végzettség, külső, filmiparhoz köthető nagyvállalat támogatása nélkül, ha úgy tetszik „modern day indie filmmakerként” a semmiből, az „utcáról jönni”; a nap végén bebizonyítani, hogy a mi, fiatal generációnk (a technikai fejlődésnek köszönhetően) képes lehet a nagy dolgok elérésére a rutinosabbak támogatásával együtt, egy kitűnő csapatot alkotva; közösen egy rendhagyó, egyedi, eddig még nem próbált dolgot létrehozni! (bocs a sok nagy szó miatt lol) A mai nap ünnep, mérföldkő! :) Reméljük a legjobbakat! Köszi a rendszeres érdeklődést, támogatást, bíztatást! Sokszor érzem magam vele egyedül - de le lehet szűrni, hogy mennyire érdekli az embereket a téma. Amit ígérhetek: ha ez összejön, az a közös sikerünk lesz; a Miénk! Love u all

Sokszor kérdezték tőle, hogy miért nem ír a Filmalapnak. Végig kellett járnia a saját útját ahhoz, hogy tudja, hogy végül kihez fordulhat. Bár sokáig hitte, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap támogatása nélkül is el lehet készíteni - független filmes módjára - a filmet, három év sikertelen próbálkozásai után egyértelművé és biztossá vált, hogy a Filmalap jelenti az egyetlen esélyt számára. Kizárólag a Filmalaphoz fordulhatott tehát, hiszen amerikai és más külföldi filmesek támogatásában nem bízhatott, producerekhez nem tudott eljutni és hozzátartozókon keresztül sem sikerült elérnie őket, ahogyan a hozzájuk közelebb álló híres személyek által sem, valamint a környéken nem volt filmes akihez fordulhatott volna („vicces lett volna bekopogni Rontóékhoz -akiknél áram sincs-, hogy kamera kéne, de a 93 éves szembe szomszéd se igen tudna segíteni”).

Ha lenne húszezer olyan magyar filmproducer akivel lehetőségem lenne elkészíteni egy magyar-amerikai koprodukciós filmet, nekem igazán elhiheted, hogy mind a húszezret egyesével felkeresném, és ha eljutnék a 20000.-ig, addig kopognék nála, míg be nem enged, és addig maradok nála, míg el nem érem, amit szeretnék. Andy is ezt tanácsolta: „ha kidobnak az ajtón, bemászok az ablakon”. De sajnos nincs húszezer ilyen, Andy Vajnához fogható ember. A Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes is kijelentette, hogy kizárólag az ő segítségével jöhetnének létre az ilyen produkciók, hiszen ő az egyetlen, aki tökéletesen ismeri az amerikai piacot.” - idézet Antek egyik Facebook bejegyzéséből

Anteknak nagyon sok filmes ötlete, elképzelése és elve volt, ma már csak az számít számára, hogy a filmje mindenáron elkészülhessen. A Filmalapnak megemlítette, hogy bármilyen ötletre nyitott, bárkivel szívesen dolgozik együtt és bármilyen változtatásra hajlandó annak érdekében, hogy elkészülhessen a film, mert annak elkészültét tartja élete értelmének.

Antek 2018. július 23-a óta várja a Magyar Nemzeti Filmalap válaszát a filmjével kapcsolatban.

Munkamorál, „bring on the empty horses”[szerkesztés]

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Egy évvel ezelőtt beszélgettem egy kicsit egy régi ismerősömmel, akiről tudom, hogy filmkészítésről tanult egy ideig az egyetemen. Megkérdeztem, hogy heti hány órában tanulta a filmezést. Erre azt mondta, hogy „hát, olyan 8-10-ben”. És én akkor (ott némán állva, magamba) belegondoltam, hogy én napi 14-16-18-ban csináltam azt.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 20. fejezet, „Az álmainkért bármit”

Könyvében többször is idézi Kertész Mihályt, akire felnéz, annak nagy munkamorálja miatt. Antek több ezer órát dolgozott a forgatókönyvén, és átlag napi 14-16 órában a filmnek él – legyen az tanulás és önfejlesztés, filmek nézése, a filmvilág legújabb híreinek elolvasása, a saját filmjéért folytatott harc, stb. Legalább 2000 oldalnyi szöveget írt az első másfél évben amíg a forgatókönyvét szerkesztette, 500 oldalas naplóját írta és egy részét osztotta meg egy blogon, több mint 100 különböző emberrel próbálta meg felvenni a kapcsolatot mialatt rengeteg angol és magyar nyelvű, hosszabb hangvételű leveleket írt. A közel 300 oldalas, elég sok témát körüljáró könyvét 7 teljes, végigdolgozott nap alatt írta meg, amit később megszerkesztve osztott meg a Facebookon, majd a kulcsmondatokat a Twitter oldalán angol nyelvre lefordítva osztott meg.

Amikor a filmkészítésről kezdett el tanulni, előfordult, hogy megszakítás nélkül, 20 órában a Keresztapát nézte pár másodpercenként megállítgatva, és lejegyezte magának, hogyan is épül fel egy kiváló film. A pályázás előtt megtörtént, hogy egy, a Filmalap által támogatott Köbli Norbert forgatókönyv első tíz oldalán lévő összes dialóg összes betűjét/karakterét egyesével megszámolta és átlagolta, vagy megszámolta, hogy hány hosszabb monológ van a Ponyvaregény forgatókönyvében, vagy akár az ő terveihez leginkább hasonló filmek forgatókönyvének összes jelenetét megszámolta, és az ő történetét is az alapján építette fel. A környezetében élő emberek legérdekesebb mondatait és eseményeit lejegyezte, valamint több száz órát töltött el arra, hogy megismerje a kaliforniai lányok sajátos jellemzőit, és ezek alapján építette fel a női főszereplő karakterét. A filmeket olyan részletességig elemezte, mint pl. hányszor hány másodperc vágókép, vagy milyen hosszú párbeszédek vannak benne. Volt, hogy hosszú órákon át hallgatta a legnagyobb filmrendezőket a hajnali órákban vagy épp behind the scenes videókat nézett tőlük, ahogyan voltak olyan hetek is, amikor több mint 30 filmet látott, és vasárnapról-hétfőre virradóan, reggeli hatkor az aznapi hatodik filmbe is belefogott - pedig még a film maraton előtt megnézte a kedvenc focicsapatának másfél órás, vasárnapi meccsét is. Minden egyes nap késő hajnalig felvan (ez Amerikához fűződő viszonyával hozható összefüggésbe leginkább), sokszor reggelig/délelőttig dolgozik.

Amikor legelőször befejezte a forgatókönyvének megírását (ami szintén hosszabb az átlagosnál), két teljes napon át csak azon munkálkodott. Erről így írt 2016 júliusában a könyvében:

Egy életünk van - ezért elhatároztam, hogy nem fogom egész életem hátralévő részében a forgatókönyvet írni. Június elején kitűztem egy célt: 2015. június 30. 23:59-nél nem írhatom tovább. Az utolsó, bő 2 napban konkrétan 1 percet sem aludtam. 48 órából 44-ben csak töröltem, javítottam, újraírtam és olvastam. Megállás nélkül. Nem tudom, hogy voltál-e már éjszakai horgászaton, néztél-e már reggelig kosárlabda meccset, vagy csak virrasztottál-e már valaha, és hogy tudod-e, hogy ilyenkor, ezek után mennyire fáradt az ember. Na, akkor képzeld el, hogy sikeresen túlélted a virrasztást, de nem, még azután se fekszel le aludni, hanem délelőttig továbbra is csinálod, majd kis kávézás és hideg vizes zuhany után megint folytatod, és éjjel megint fel vagy, és nyomod. Úgy motiváltam magam ebben a 48 órában, hogy „Ma nincs alvás! Eleget fekszek majd a koporsóban!”, vagy „Ha tényleg, mindenáron meg akarom ezt csinálni, akkor bizonyítsam is be magamnak, és addig nyomom, míg tökéletesen el nem készülök vele!” (Antek Sándor: Life Is But A Dream, 5. fejezet, „Forgatókönyvírás és filmkészítés”)

A spontaneitás helyett sokkal inkább megfontolt. Bizonyos esetekben képes akár több napon át aprólékosan egyetlen dologgal vagy akár gondolattal foglalkozni, ha nem érzi magát teljesen felkészültnek és kompetensnek az adott témakörön belül. Stílusára jellemző továbbá, hogy hosszasan ír, és kikezdhetetlenül érvel. Bármit is csinál, nagyon sok munkát tesz bele, többször nekimegy, minden oldalról végigjárja és próbálja a minőséget képviselni.

Ha már Kertész Mihály, Hollywood és a legendásan rossz nyelvtudás: bár Antek a gimnáziumban emelt óraszámban tanulta az angol nyelvet, az ő angol nyelvismeretét maximum erős közepesnek nevezte, elfogadta ezen nehézségeit, és kihívásként próbál rá tekinteni.

Későbbi tervei, életcélja, Antek Angyalai – a művészet mindenkié![szerkesztés]

Antek legnagyobb, könyvében is megemlített álma egy amerikai filmstúdió. Azóta személyesen is megtapasztalta, hogy a mai képek és videók által dominált világban mennyire lehetetlen azok nélkül érvényesülni: ha még egy videót se tudsz elkészíteni, vagy ha nem tudsz minden egyes nap több, minőségi képet feltölteni magadról (és azáltal „érdekessé válni”), és ha nincs meg ezekre a lehetőséged, hátrányba szorulsz, függetlenül attól, hogy mennyire jó vagy rossz az, amit végül meg akarsz csinálni. Amikor még egy kamera megszerzése is rendkívüli nehézséget okozott számára egy videó elkészítéshez mert arrogáns stílusban válaszolt neki egy (ex-) videoklip rendező, vagy amikor kedves volt és több soron át méltatta a munkáját, ennek ellenére fenyegetőzve kapott választ egy filmekkel foglalkozó újságírótól miután nyílt levelet írt neki, és ahogy látta, hogy sok esetben milyen irigykedő, fölényeskedő és rangrendszerű stílusban viszonyulnak egymáshoz bizonyos magyar filmesek, művészek, értelmiségiek és hírességek, átértékelte, hogy mire is vágyik pontosan az élettől.

A Filmalapnál való pályázás utáni Facebook bejegyzésénél is látható módon megfogadta, hogy ő sohasem fog majd másokat lenézni vagy mellőzni: sokkal inkább támogatni fogja őket, és a maga módján megpróbál mindenkinek segíteni. Arra vágyik, hogy a magyar filmesek között ne legyen megkülönböztetés, bizonytalankodás, generációs feszültség, ellenségeskedés, széthúzás, képesek legyenek együtt dolgozni és tartsanak össze, hiszen mindenkire szükség van - közös erővel ugyanis csak így tudnak majd egyre nagyobb és jobb filmeket elkészíteni. Egyfajta meghitt légkört akar teremteni, ahol mindenki egyenlő, és semmi mással, kizárólag az alkotással foglalkoznának.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„ Olyan magyar tehetségekkel szándékozom elérni Hollywoodot a filmmel, akik helyettem is tudják, hogy az Arri-t mellen, vagy épp seggen kell megmarkolni! Nagy vágyam, hogy egy tehetséges magyar operatőrrel toljuk majd Magyarországon és Hollywoodban amikor készítjük a filmemet! Ez a dolog nemcsak hogy egyedi, hanem történelmi is lehet nemzetünk szempontjából. Gondolj bele, hogy visszük a magyar történetünket, helyszíneinket, hagyományainkat, zászlóinkat (jellegzetesen erős, monotonos akcentusunkat) Hollywoodba. Remélem, sikerült vázolnom, hogy mekkora lehetőség előtt állunk ennek a filmnek köszönhetően! Nem egy tipikus, futtatott, mesterkélt, tökéleteskedő filmet fogsz látni, és nem is egy erőltetetten röhögcsélő gagyi szart, hanem egy olyan történetet, ami ténylegesen, a mi közös történetünk. A mienk; amit mi írtunk, mi rendeztünk, mi játszunk el, ami a mi helyünkön játszódik, minket képvisel, a mi nyelvünk, a mi világunk, a mi zenénk és a mi álmunk.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 20. fejezet, „Az álmainkért bármit”

Antekot jobban vonzza a produceri szakma a rendezésnél: számára a legnagyobb kihívás hogy hogyan lehet valamit bármi áron is, de megvalósítani, és szerinte rengeteg, nála milliószor jobban hozzáértő művészlélek van. Többször említette, amit a példaképeitől tanult, miszerint mennyire fontos, hogy miután elérték a sikert, valamit vissza tudjon adni az ember. Első filmjével szeretne bemutatkozni, utána mindezt a lehetőséget másoknak is lehetővé akarja tenni. A film utáni terve tábort verni és stúdiót alapítani. Két telephelyben gondolkozik Budapesten és Los Angelesben. A filmje mellett ezzel is tudná a magyar-amerikai üzleti és művészi kapcsolatokat erősíteni, a közös filmkészítést lehetővé tenni. Könyvében még - igaz ironikusan, de - milliárd dollárról álmodozott, ma már csak egy olyan helyet akar alapítani mások számára, ahol nem kell a drága eszközök, kamerák, mikrofonok miatt lemondani az álmaidról. Ennek kivitelezéseképp, a Filmalapnál való sikeres pályázás után filmes vállalkozást indítana, és megalapítaná saját stúdióját. Antek pedig ezzel önállósítani tudná magát, és ennek köszönhetően megszerezhetné azt a fajta függetlenséget, amire vágyik (és amit annak idején Vajna is kivívott magának, természetesen Antek a legtöbb filmjét más stúdiókkal való társprodukcióban hozná létre, ahogyan tette azt Andy Vajna is a Carolco idején).

Amikor az „utca emberével” beszélget a magyar filmekről, elsősorban azt emelték ki neki, hogy mindig ugyanazokat az arcokat látják a magyar filmekben – amit problémának tart, hiszen látja, hogy milyen sok tehetséges művész van. A támogatás bejelentése utáni terv a stábösszeállítás: megkeresni a tehetséges embereket, létrehozni a „dream teamet”. Quentin Tarantinót hallgatva tanulta meg, hogy az is fontos feladat, hogy megtaláld azokat, akik létre tudják hozni mindazt a fajta minőséget, amit megálmodtál.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Mindenesetre én nem operatőr, és nem is vágó akarok lenni, hanem rendező, aki a saját történetét meséli el. Több ezer magyar, és több tízezer Los Angeles-i srác rendelkezik azzal a fajta tudással és perfekt kameraismerettel, amire nekem rendezőként szükségem lesz. Tarantino is hasonlóképpen vélekedik erről, amikor egyszer Terry Gilliam-mel beszélgetett. Erősen szabad fordítás, elnézést emiatt: „Mindig van az embernek egy perspektívája a filmmel kapcsolatban. Hogyan teszed azokat a gondolataidat a képernyőre, amelyek a fejedben vannak? Mint rendező, a te dolgod, hogy találd meg a tehetséges embereket, akik meg tudják ezt valósítani. Alkalmazz egy olyan operatőrt, aki létrehozza azt a fajta minőséget, amit te magad látni kívánsz. Nem neked kell amiatt aggódnod, hogy hogyan néz ki a fény, nem neked kell tudni, hogy hogyan kreálj effekteket. Erre külön emberek vannak. A te feladatod rendezőként, hogy elmondd a stábnak az elképzeléseidet.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 8. fejezet, „Álmodj nagyot!”

Azt is említette a könyvében, hogy mennyire egyedül van. Az egyik legfőbb, személyes szempont ami miatt érdekli a filmes szakma, mert így sok új tehetséges emberrel találkozhatna a filmek készítésekor, és új barátságokra tehetne szert. Kész sztárok helyett ma már sokkal inkább hozzá hasonló ismeretlenekkel akarja körbevenni magát, és velük közösen akarja a sikert elérni és a jövőt építeni: egy egymást támogató, fiatal közösséget kinevelni. Meg akarja találni az ő Arnold Schwarzeneggerét, Sylvester Stalloneját, Antonio Banderasát vagy Madonnáját, ahogy Andy Vajna. Be kellett látnia, hogy teljesen egyedül semmire se megy.

A kanadai milliárdos vállalkozó, Guy Laliberté szavaiban hisz: „Trust the young!”. Számára az egyik legizgalmasabb megtalálni a tehetséges (ám még ismeretlen) embereket, akik keményen megdolgoznak azért, hogy előrébb jussanak. Folyamatosan keresi a jelen és jövő tehetségeit, nagyon izgalmasnak tartja a különböző stábokat és filmes megoldásokat, a különböző kultúrák és helyszínek megismerését. Pár éve még valakit egy Scorsese sorozatban fedezett fel mint operatőr, aki azóta már egy Emmy-díjas filmrendező. Többször előfordult, hogy tetszett neki egy rövidfilm, ami díjat nyert utána. Látott jól játszani egy 18 éves színésznőt egy rövidfilmben, aki egy évvel később, Hollywoodban kapott azért a munkásságáért díjat. Legközelebb amikor hasonlót látott, elkezdte népszerűsíteni: ismerőseinek mutatta meg, az új Jennifer Lawrence-nek nevezte, de akár személyes üzenetekkel is biztatta, motiválta a fiatal színésznőt. Több olyan videó készítő youtuber is van, akiket még a századik követője előtt ő maga már követett, majd ma már több százezren követik őket (pl. Darius Britt, Szabó Kitti, Nessaj). Antek úgy érzi, jó szeme van a tehetség és minőség megtalálásához, a scouthoz. Ehhez természetesen hozzátartozik a sok film megnézése és fontos a nyitott szemmel való járás: a nagyjátékfilmek mellett sok kezdőfilmes munkásságát, rövidfilmjét látta a Youtubeon és Vimeon.

Antek a későbbiekben univerzális stúdióban gondolkozik, ahol nemcsak filmmel, hanem zenével, videók készítésével (trendtől függően akár mással is) foglalkoznának: énekeseket, zenészeket is szívesen alkalmazna és kezdetben menedzselné őket, stúdióban felvenni pörgős, új számokat, de 21. századi fiatalként videojátékok készítése is érdekelné, vagy ismeretlen, jó humorú, kreatív srácokat ültetne a kamera elé, szerződést és kezdeti lehetőséget kínálva nekik; ismeretlen, elindulni nem merő arcokat hozni akár az utcáról, akik igazán vágynak az alkotásra – így tudna új művészeket kinevelni és előtérbe helyezni. Ahelyett hogy tehetségkutatókban csinálnának magukból hülyét, a saját stúdiójában, zárt ajtók mögött teremtené meg a lehetőséget mindenki számára hogy kipróbálhassák magukat, valamint azt követően az önmaguk fejlesztésére is esélyt teremtene.

Bemutatkozó filmje (Sosem könnyű) utáni filmes tervei: szeretne vlogot készíteni ahol bebarangolja Amerikát (erre Antek szerint azért lenne igény és érdeklődés, hiszen ismeretlen magyar YouTube videósok Amerikával kapcsolatos videóit többször akár több százezren nézik meg), magyar-amerikai emberekről készítene filmet (pl. Zukor Adolfról vagy Neumann Jánosról), de a sorozatgyártáshoz is van ötlete: Amerikában élő magyar gengszterekről készítene sorozatot, mindezek mellett rövidfilmekkel tenné lehetővé mások számára is a bemutatkozást.

Az egyik leggrandiózusabb terve, hogy - a sikeres amerikai állampolgársági vizsga után - itthon, nyugodt körülmények között létrehozhassák Magyarországon minden idők legnagyobb költségvetésével készülő, egyben legjobb magyar filmjét, ami a magyar történelemmel foglalkozik: "Szent István, Mátyás és Széchenyi, fekete sereg, Rákóczi-induló, robbantgatás és csárdás" - ahogy ő írta. Egy végig pörgős három órás David Lean-féle monumentális filmeposz, ami bemutatja a világnak Magyarországot - és a történetet happy end-del akarja lezárni. Ezer évet nem szoktak filmvásznon megjeleníteni - ha így nézzük, ez is rendhagyó film lenne, és rengeteg statiszta, sminkes, díszlettervező emberre lesz majd szükség; több száz magyar ember kaphatná meg a lehetőséget.

Legérdekesebb ötlete azonban talán a második filmje, ami tulajdonképpen egy mozimegújító projekt. Visszacsalni az embereket a moziba: míg az ’50-es években az Amerikaiak 50-55%-a ült be hetente egy filmre a moziba, ma ez a százalék 1 ill. 3% között mozog. Minden filmes tisztában van ezzel a súlyos problémával, és tudják, hogy szomorú ez a mozi nélküli otthonülős Netflix & Chill. Olyan terve van, amivel az egész mozit újra lehet értelmezni: egy olyan film, amit muszáj a helyszínen megnézni ha látni akarod, le nem lehet tölteni mert számtalan verziója van, és a moziban ülő filmnézők döntik el a film bizonyos cselekményeinek kimenetelét. Antek szerint mindez lehetséges egy olyan világban, ahol már nem vagy filmtekercshez kötve - viszont ahhoz, hogy ezt kivitelezhessék, szükség van a bemutatkozó filmére, későbbi ismertségre, kapcsolatokra, valamint a filmeseken kívül szükség lesz feltalálókra, programozókra és informatikusokra, fejlesztőkre és tesztelőkre. A terve ezzel kiaknázni a digitalizáció adta lehetőségeket a moziban, és a kettőt összekötni. A film pedig szó szerint összeköti a világot: egy világ körüli verseny lesz, és a világ egyik legnépszerűbb dolgáról kell dönteniük a filmet megtekintő közönségnek.

Szeretne majd egy mozit építeni a kisvárosban, ahol élt.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Bármennyire is volt nehéz életem, valamilyen szinten hálásnak is kell lennem annak a kisvárosnak ahol felnőttem, mivel jó pár dolgot azért köszönhetek neki, és – bár nem tudhatom, hogy mit hoz majd a holnap, de - sohasem fogom elfelejteni azt, hogy én honnan származom. Pl. vagy harminc év múlva, amikor már nagyon wealthy leszek, akkor mindenképp szeretnék felhúzni egy korszerű mozit Polgáron. Ugyanis már több barátomtól hallottam azt, hogy azért nem járnak a kisvárosi moziba, mert „szar, kemény a szék” - amelyek a régi művelődési házból valóak, és már alsó hangon is több évtizede ott rohadnak. Én egy elsőrangú, sok férőhelyes, profi mozit szeretnék majd felhúzni, ami mindig nyitva van, relatíve sok embert foglalkoztat (főleg az építkezés idején) és a későbbiekben a bevétel az alacsony jegyárakból jön majd be, utólag, valamikor, esetleg, évtizedekkel később. Hiszem azt, hogy amennyiben nem 1500 Ft egy mozijegy ára hanem csak 5-800 Ft, és nem kell érte 100 km-t utaznod egy másik városba, és további 2000 Ft-ot szánnod az utazásra, hanem helyileg gyűlnek össze a fiatalok, akkor egy fantasztikus, közösségkovácsoló, mindennapos baráti program lehet. Nem eliszod a pénzed, hanem moziba mész. Milyen király ötlet, nem? Az én mozimban pedig előírás lesz, hogy kizárólag csak minőségi film mehet - ami azt is magában hordozza, hogy majd megszerezzük régi filmeknek is a vetítési jogait. Nézik a 15-16 éves kis srácok 500 Ft-os belépőért cserébe Humphrey Bogart-ot, ellesik tőle hogy mi az a jó modor, miközben a sötétben a barátnőjükkel csókolóznak... Mennyivel egészségesebb életkép ez, mintha a játszótéren drogoznának, innának, meg szotyoláznának, miközben Dögös Róbertet hallgatnak, nem? Vagy képzeld el, hogy mekkora élmény lenne a Keresztapát, vagy egy Sebhelyesarcút egy magyar moziban megnézni!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 8. fejezet, „Álmodj nagyot!”

Antek - esetleges kezdeti filmes sikerei után - nem tartja kizártnak, hogy a későbbiekben kipróbálná magát üzletemberként is. Sok könyvet olvasott ismert vállalkozóktól és befektetőktől, és volt olyan, hogy születésnapjára a legújabb Forbes magazint kérte, valamint valutapénztáros édesanyjától egy tízdolláros bankót. Nagyon sok dolog érdekli, a filmek mellett ma már az üzleti életben is el tudja magát képzelni.

Személyisége és megítélése[szerkesztés]

Még el sem érte amit akar, már most azon agyal, hogyan segíthetne majd másoknak is. Kérdés, hogy mire jutna, ha megkapná a lehetőséget a tapasztalatainak hiánya ellenére. Tudja, hogy nem tökéletes, és mindenhez nem érthet: saját maga helyett sokkal inkább a vele dolgozó és együttműködő, tehetséges filmesekben hisz. Úgy van vele, hogy mindenkinek el kell kezdenie valahol, ez pedig az ő első, bemutatkozó filmje. Antek 2015 februárja óta ezen dolgozik, de szerinte a munkássága semmit nem ér, ha nem készítheti el a filmjét, hiszen a nap végén semmi más, csak az fog számítani, hogy végül elkészül-e a film, vagy nem. A sok írás, gondolkodás, tervezgetés és nagy szavak helyett végre valahára cselekedni akar, és aktuális sikereket szeretne elkönyvelni: számára viszont nem a filmes díjak jelentenék a sikert, hanem az, hogy a filmje egyáltalán elkészülhet.

Sohasem adja fel az álmát: azt mondja, ha mindennap megnyerné a lottóötöst, vagy akár napi 999 zilliárd forintot keresne se cserélné el azt a filmjére. Valaki felnéz rá kitartása miatt, valaki pedig érthetetlennek tartja, hogyan képes több éven át, a legszebb fiatal éveiben pénz nélkül, egy 3x3-as kis szobában élni. Mindenről hajlandó volt lemondani: nem volt egy forint bevétele, mialatt írt alig találkozott emberekkel, nem járt el a barátaival éjszakázni, egyszer sem volt nyaralni, egyedül töltötte a születésnapokat és a szilvesztereket. Úgy van vele, hogy ez egy hosszútávon megtérülő kemény munka, és ha eléri az álmát, akkor minden nap ünnep lesz: ha ebben a pár nehéz évben hajlandó kitartani, a későbbiekben olyan életet élhet, amilyenre vágyik. Hálás szüleinek, hogy a legnehezebb években is, amíg az álmáért harcolt, nem dobták az utcára. Ő maga is neheztel emiatt magára: kötelességének tartja visszafizetni a betegeskedő ám keményen dolgozó szüleinek a belé fektetett bizalmat és háláját kifejezni nekik emiatt a későbbiekben, miután elérte a célját.

Nagyon mélyen leásott magában, értelmet keresett az életének, amit az álmai elérésében talált meg. Véglegesen eldöntötte, hogy változtatni akar nyomorúságos sorsán, és nem éri be a szegénységgel vagy a középszerűséggel. Tökéletesen megtalálta amit akar csinálni, aminek elkészítése büszkévé teheti. Esete sok kérdést felvet. Nyílhat-e a fiatal generációnak lehetősége kifejeznie önmagát? Van-e esélye értelmes, kitörni vágyó magyar fiataloknak elérni az álmaikat? Van-e esélye az embernek kitörnie a szegény helyről, ha mindent megtesz, és sohasem adja fel? Napjaink Európájában, akit „nehéz helyre dobott le a gólya”, vajon elérheti-e az amerikai álmot úgy, mint az elmúlt évszázadokban az elődei? Lehet-e a semmiből valamit elérni napjaink Magyarországában, és kell-e emiatt mindenáron valakinek a leszármazottjának lennie, az elithez tartoznia vagy a fővárosban élnie? Elérhet-e valamit egy kisvárosi magyar napjainkban végzettség és komolyabb tapasztalat nélkül, ha látszólag semmi lehetősége és esélye sincs, de mégis megtalál valami számára igazán értékeset, és azért hajlandó mindent megtenni annak érdekében, hogy megvalósítsa mindazt? Van-e értelme megnyílnod, nyitott könyvvé válnod, megosztanod akár a frusztrációdat és a történetedet? Lehet-e teljesen őszintének lenni, és elmondhatod-e hogy te ki vagy? Számíthat-e a nép gyermeke a nemzetére, Antek a Nemzeti Filmalapra?

Kétségtelen, hogy számtalan embert inspirálhat a története, és pont az ilyen reménytelen környezetben élő embereknek lenne a leginkább szüksége arra, hogy lássák őt megvalósítani az álmait: hogy még a legnehezebb helyről is el lehet érni a legnagyobb dolgokat. De addig hogyan várhatja el egy olyan környéken élve hogy megértsék az egyszerű, dolgos emberektől, ahol mindenki kicsi? Története és személyisége rendkívül furcsán hat egy olyan helyen, ahol nincs egy igazán sikeres ember, egy igazi példakép. Személyével is szeretne változtatni az efféle, alapvetően pesszimista szemléleten. Magától értetődő, helyes vagy populista, jól hangzó demagóg világszemlélete ellenére, ellenpólusként megkérdőjelezik szakképzettségét, hozzáértését, bolondnak tartják és kinevetik nagy tervei miatt.

Ezzel szemben mások (többször akár ismeretlen emberek is) támogatásukról győzik meg, és arra várnak, hogy végre elérje a célját. Bár nincs rajongótábora, mégis többen nevezték már őt a példaképüknek, és többen szimpatizálnak vele. Családja is nagyon szeretné már hogy érje el amit akar, mert nagyon rossz őt változatlanul boldogtalanul és szenvedni látni. Valaki azt mondta neki, hogy ő akkor lenne boldog, ha már végre ő is boldog lehetne és látná elérni a célját. Valaki szimplán a Jóisten áldását küldte felé. Ismeretlenek is jelezték számára támogatásukat. Valaki nagy példaképének tartja és valaki szerint őt képviseli az amerikai álmával. Valaki szerint úgy ír, mintha másik személyisége lenne. Ismerősei, barátai közül valaki Spielberghez, valaki Andy Vajnához hasonlította. Érdekli az embereket a sorsa: ha találkoznak vele megállítják, kérdezgetik. „Sanyi, válaszoltak már a Filmalaptól?” „Hogy állsz most, elküldted már a forgatókönyvet?” „Kajak eljutottál a Vajnához? Na, gratulálok! Hogy csináltad?” „Találkoztatok már Andyvel? Mikor találkoztok?” „Mit írt McKayla?” „Miről fog szólni a filmed?” „Na, mikor mész Hollywoodba?

Mivel hosszasan ír magáról, beképzeltnek gondolhatják amiatt. Az ilyen személyeket arra biztatja, hogy próbálják ki, hogy mennyire is nehéz mindez: merjenek kilógni a sorból, kimondani hogy te mást akarsz (alkalomtól függően megnyílni, lejáratni magad, beégni, mindenről lemondani, sokat dolgozni a szövegeken). Véleménye szerint mindenkinek saját magával kellene foglalkozni, ő is ezt teszi, neki pedig jelenleg nincs más lehetősége csak a billentyűzet, így tehát ő ír, és úgy érzi, így nyílhat lehetősége építenie magát.

Antek abban hisz, hogy mindeninek tanulnia és fejlődnie kell halála napjáig - ezért sem akar nyugdíjas lenni, hanem azzal akar foglalkozni halálának napjáig, ami érdekes számára, és úgy gondolja, hogy valamiféle értéket képvisel.

Antek szerint az életnek három fő szakasza van: amikor megszületünk és megismerjük a világunkat és valami felkelti az érdeklődésünket és az a speciális valami válik az álmunkká, amikor előbb vagy utóbb valami vagy valaki visszaránt/kinevet és el kell felejtened az álmodat, kiölik belőled az izgatott gyermeki kíváncsiságot és túlságosan hamar kezdesz el felnőttként gondolkozni, és azt kezded hinni, hogy a szomorúság egy menőbb felnőttes dolog és ezáltal egyre inkább elrejtjük mások elől az álmainkat (ami minket pont hogy boldoggá tenne, talán ezért van olyan sok megkeseredett ember), és amikor az álmaid visszatérnek az igazi élet-motivációnkkal együtt: élni akarunk, és mindent hajlandóak vagyunk megtenni a személyes ambíciónkért. Szomorú hír, hogy a legtöbben nem jutnak vissza ehhez a harmadik szakaszhoz, és a legtöbben a kettesnél megrekednek.

Megfogadta, hogy bármi is legyen, meg fogja csinálni a filmjét: nem fogja érdekelni, ha kinevetik vagy bolondnak tartják, lenézik vagy beképzeltnek tartják, a sikeres emberek útmutatása szerint „sohasem fogja feladni”. Úgy tartja, hogy nem a közösség vágyait, hanem a saját álmainkat kell elérni. Az álmát tartja élete értelmének: hogy még fiatalon, a húszas éveiben el tudja érni Amerikát a filmjével.

Magánélete[szerkesztés]

Bár könyvében 4 különböző lánnyal való kapcsolatáról is tesz említést (megcsalásról, viszonzatlan plátói szerelmekről, egyéjszakás kalandról), korai tinédzser évei óta egyedülálló, és egy egészen rövid kapcsolatot leszámítva az egész életét párkapcsolat nélkül töltötte. Szeretethiányban szenved: egy olyan érzelemmentes helyről származik, ahol szinte sohasem ölelik vagy puszilják meg. A sűrűn lakott Kaliforniát is azért várja leginkább, mert eddig még nem volt lehetősége sok lánnyal találkoznia, és ilyen téren is akad bepótolni valója.

A személyes életében tehát ezért is játszik fontos szerepet Kalifornia és a Hollywoodi filmkészítés, mert ott rengeteg lány van akikkel megismerkedhet; mindez nagyon izgatja őt, hogy angolul kell, erős akcentussal beszélnie, ami szintén egy érdekes kihívás számára. Antek még fiatalon, és nem pedig „viagrakorúan” akarja Amerikát elérni, és végre át akarja élni, amiről fiatalabb korában le kellett mondania: a lányokkal való közös együttlétről. Egyedüllétét egyértelműen a pénztelenségével, valamint az önbizalomhiányával és sikertelenségével magyarázza - ezért is szeretné elkészíteni a filmjét, aminek köszönhetően megnőhetne az önbizalma és büszke lehet magára valamiért.

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Semmilyen olyan dolog sincs, amivel imponálni tudnék egy csajnak. De a legfontosabb oka a közel egy évtizednyi magányosságomnak, az egyértelműen a pénz és az önbecsülés hiánya. Ha volna pénzem, akkor lenne egy kis, minimális önbizalmam, vehetnék neki ékszereket vagy ruhát, akár „kigyúrhatnám magam, aztán lehetnék egy állat”, mert lenne pénzem effektíve rohadt drága kondibérletre, ha lenne pénzem, tudnék autóval – vagy bármivel - menőzni, nem kéne mindig félni, görcsölni, stresszelni, laza és önmagam tudnék maradni. És mivel már felnőtt vagyok: lenne pénzem belevágni valamibe. És alkotni valami nagyot. Valami gyönyörűt. Valami olyat, amire büszke lehetek, és amiről a lányok is megismernének, és elismernének. Ami nekem is magabiztosságot és férfias erőt ad. Ezért is akarok filmmaker lenni! Csessze már meg: nem sírni akarok magamban, egyedül, éjszakánként, hanem cselekedni, létrehozni valamit! Egy férfi, akire a barátnője, és önmaga is büszke tud lenni! A Jabilozástól, a postára szaladgálástól, vagy épp az irodai munkáktól soha a büdös életben nem nőne az önbizalmam. Viszont azt vettem észre, hogy a rendező és a producer szó már önmagában is hatalmas erőt ad és közvetít! Talán csak a sportoló, színész és a zenész srácok a népszerűbbek. Miért is szeressenek a lányok, hogyha tudják hogy nem élek jó anyagi körülmények között, és én is azt sugárzom kifelé magamról, hogy egy félénk balfasz vagyok, aki nem elégedett a saját maga elért teljesítményével és önmagával?! Rengeteget gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy a félénkségem miatt sem volt barátnőm. Nem vagyok nő, így nem tudhatom hogy hogyan működik a női agy, de biztos vagyok benne, hogy a lányok puncija nem a félénk teszetosza srácokra, hanem a vagány, tettre kész, határozott férfiakra nedvesedik! A film nemcsak mint kifejezőeszköz, hanem mint önbizalomtapasz is ott kell legyen az életemben! Amikor azt írom, hogy tökéletesen megtaláltam magam benne, akkor egy kicsit így is lehet érteni: hogy ennél érzem azt, hogy lehetek valaki! Tűzheted össze te a világon a leggyorsabban a papírokat egy szaros irodában, attól sem az önbecsülésed nem nő, se nem lesz sok pénzed belőle, ahogyan sem hírneved, sem pedig sok nőd nem lesz amiatt.”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 14. fejezet, „L.A. Woman”

Számára az egyik legszívszorítóbb látvány, amikor látja, ahogy a régi évfolyamtársai és ismerősei gyermeket várnak vagy akár már szülők, miközben ő éveken át csak a gép előtt ült, teljesen egyedül volt és az álmaiért harcolt. Antek könyvében viccesen meg is jegyezte, hogy sok gyereket szeretne:

A(z) Sablon:Idézet/style.css lapnak nincs tartalma.

„Elveszek egy gyönyörű amerikai nőt, aki nem fog dolgozni (vagy csak akkor és azt, amit szeretne), viszont lesz egy nagyon fontos dolga: szülnie kell nekem 10 gyereket, akiknek csak annyi dolguk lesz az életben, hogy egész álló nap Santa Monicán kosaraznak két, ötfős csapatban! Legalább kettőnek muszáj lesz majd az NBA-ben kikötnie! Ja: és az anyjuk lesz majd a bíró (mialatt apu sorra gyártja a Hollywoodi filmeket)!”

– Antek Sándor: Life Is But A Dream, 14. fejezet, „L.A. Woman”

Testvére egy 18. születésnapi köszöntő SMS-ben írta neki, hogy azt kívánja, hogy sohase veszítse el a kiváló humorérzékét. Anteknak sajátos humorérzéke van: sokszor akár perceken át nem jönnek rá, hogy hülyéskedik.

Többször kifejtette, hogy az amerikai álma mellet ő büszke magyar, és hogy az ő sikere az mindenki sikere: sokszor fogalmaz T/1-ben, bejegyzéseit sok esetben a „Szeretet” szóval szokta zárni.

Számtalan példaképe volt, mégis Mckayla Maroney volt rá legnagyobb hatással, aki visszaadta az életbe vetett hitét és a rég elfeledett álmait. Maroney tweetjeinek és motivációs videójának köszönhetően képes volt leszokni a dohányzásról: Antek 2015 áprilisa óta nem gyújtott rá.

Ha teheti, napjait olvasással kezdi és zárja önfejlesztés gyanánt. Olvasottságát mutatja, hogy gyakran szokott idézni sikeres emberektől.

Balkezes. Minimális szinten talán ez is hozzásegíthette ahhoz, hogy másképp gondolkozzon az átlagnál, és megpróbáljon sajátos módon, önmaga valamit létrehozni.

Forgatókönyvének első változatának lezárta óta (2015. 06. 30.) növeszti a haját fejének skalp részénél, és megfogadta, hogy amíg nem érte el Los Angelest filmmakerként, nem hajlandó lenyíratni. Szerinte a mai világ sokszor már csak a külsőségekben lát és az alapján ítéli meg az embert, ezért szeretné bebizonyítani ezáltal - egy ilyen jelentéktelennek tűnő dologgal - is, hogy bármeddig képes elmenni azért, hogy elérje az álmát.

Bár számtalan film és filmkészítő került hozzá közel, kedvenc rendezőjének Martin Scorseset tartja, és ő volt rá a legnagyobb hatással. Forgatókönyvének egyik jelenetét „Scorsese flip”-ként tünteti fel: ahol a Scorsese filmekre jellemző egyedi filmnyelvvel meséli el az adott történetet, tisztelettel adózva kedvenc filmrendezője előtt.

Nagy zenegyűjteménye van, zenei téren nagyon nyitott, szinte minden műfaj érdekli. Kedvenc együttesei a Rolling Stones, a Depeche Mode és az N.W.A.

Nagy sportimádó srácnak vallja magát: kedvenc sportcsapatai az AS Roma, az Oklahoma City Thunder, a New England Patriots, a New Jersey Devils, a DVSC és a Győri Audi ETO KC.


This article "Antek Sándor" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Antek Sándor. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.

Cookies help us deliver our services. By using our services, you agree to our use of cookies.