You can edit almost every page by Creating an account. Otherwise, see the FAQ.

Émile Zola regényei

Innen: EverybodyWiki Bios & Wiki

Émile Zola (Aix-en-Provence, 1840. április 2.Párizs, 1902. szeptember 29.) francia regényíró és művészeti kritikus.

Regényeinek rövid tartalma[szerkesztés]

A Rougon-Macquartok[szerkesztés]

Adelaide Fouque: született: 1768-ban, Plassansban. 1786-ban nőül megy Rougon kertészhez. 1787-ben fia születik. Férje 1788-ban meghal, 1789-ben kedvese lesz Macquartnak, akitől 1789-ben fia, 1791-ben lánya születik. 1851-ben megőrül és a Tulettes-elmegyógyintézetbe kerül. Eredendő idegbaj.

Pierre Rougon: született 1787-ben. 1810-ben nőül veszi Felicité Puecht, akivel öt gyermeke lesz. Arányos keveredés. Az apa és anya lelki és testi tulajdonságainak öröksége.

Ursule Macquart: született 1791-ben, 1810-ben felesége lesz Mouret kalaposnak, akitől három gyermeke van. 1840-ben tüdővészben meghal. Egybeolvadt keveredés. Úgy erkölcsi, mint testi tekintetben túlsúlyban az anyai hasonlatosság.

Antoine Macquart: született 1789-ben. 1809-ben katona lesz, 1815 után visszatérve összeházasodik Josephine Gavaudannal, akitől három gyermeke lesz és aki 1851-ben meghal. Keveredés. Erkölcsi és testi hasonlatosság az apához. Az iszákosság átöröklése apáról fiúra.

Eugene Rougon: Pierre Rougon fia, született 1811-ben. 1851-ben nőül veszi Veronique Beulin d'Orcherest. Egybeolvadt keveredés. Az anya erkölcsi tulajdonságainak, nagyravágyásának túlsúlya, az apához való testi hasonlatosság. Miniszter.

Pascal Rougon: Pierre Rougon fia. Született 1813-ban. Veleszületett tulajdonságok sem test, sem lelki hasonlatosság a szülőkhöz. Teljesen elüt a családtól. Orvos.

Aristide Rougon: Pierre Rougon fia. Saccard néven ismeretes. Született 1815-ben. 1836-ban nőül veszi Angele Siccardot-t, akivel két gyermeke van, és aki 1854-ben meghal. Másodszor nőül veszi Renée Beraud Duchatelt, aki 1867-ben hal meg gyermektelenül. Egybeforradó keveredés. Erkölcsileg az apa van túlsúlyban, testileg az anyához való hasonlatosság. Az anya nagyravágyása, amelyet megront az apai mohóság.

Sidonie Rougon: Pierre Rougon lánya. Apai kiválasztás, testi hasonlatosság az anyához.

Marthe Rougon: Pierre Rougon lánya. született 1820-ban. 1840-ben férjhez megy unokatestvéréhez, Francois Mourethoz, akitől három gyermeke van. 1864-ben idegroham következtében meghal. Erkölcsi és testi hasonlatosság Adelaide Fouquehoz.

Maxim Rougon Saccard: Aristide Rougon fia. Született 1840-ben. Egy cselédlányt elcsábított, akinek fia lett tőle. Széjjeleső keveredés. Erkölcsi tekintetben az apa van túlsúlyban, testileg az anyához hasonlít. Fia: Charles Rougon Saccard, született 1857-ben. A megelőző harmadik nemzedék örököse. Testi és erkölcsi tekintetben Adelaide Fouquehoz hasonlatos. Egy faj kimerülésének utolsó kifejezője.

Clotild Rougon: Aristide Rougon lánya. Született 1847-ben. Az anya kiválasztása. Testi hasonlatosság az anyához.

Francois Mouret: Ursule Macquart fia, született 1817-ben. 1840-ben nőül veszi unokahúgát, Marthe Rougont, akivel három gyermeke van. Apai kiválasztás. Testileg az anyjához hasonlít. Férj és feleség hasonlít egymáshoz. Gyermekei: Octave Mouret: született 1840-ben. Apai kiválasztás, testi hasonlatosság az apához. Serge Mouret: született 1841-ben, széjjelszóródó keveredés. Testi és lelki hasonlatosság az anyjához. Az apa agya, amelyet az anya beteg hatása megront. Az öröklött idegbaj vallási rögeszmévé fejlődik. Pap. Desirée Mouret: született 1844-ben. Anyai kiválasztás. Testi hasonlatosság az anyához, öröklött idegbaj, amely a hülyeséggé fajul.

Héléne Mouret: Ursule Macquart lánya, született 1824-ben. 1841-ben nőül megy Grandjeanhoz, akitől leánygyermeke születik. Ezt 1850-ben elveszíti. Apai kiválasztás, testi hasonlóság az apához. Lánya: Jeanne Grandjean: született 1842-ben. Visszamenően a második nemzedék örököse. Testi hasonlatosság Adelaide Fouquehoz.

Silvére Mouret: Ursule Macquart fia. Született 1834-ben, meghalt 1851-ben. Anyai kiválasztás. Veleszületett testi hasonlatosság.

Jean Macquart: Antoine Macquart fia. Született 1831-ben. Anyai kiválasztás. Testi hasonlatosság az apához. Katona.

Lisa Macquart: Antoine Macquart lánya, született 1827-ben. 1852-ben férjhez megy Quenuhoz, akitől a következő évben lánya születik. Anyai kiválasztás. Testi hasonlatosság az anyjához. Hentes. Lánya: Pauline Quenu, született 1853. Arányos keverés. Erkölcsi és testi hasonlatosság az apához és az anyához. Hajlam a tiszta életre.

Gervaise Macquart: Antoine Macquart lánya, született 1828-ban. Két gyermeke van Lantier nevű szeretőjétől, miután ez elhagyja, nőül megy Coupeau munkáshoz, akitől lánya van. A nyomor és alkoholos roham következtében 1869-ben meghal. Részegségben fogant. Sánta. Az anya esetének megismétlődése ennek foganása idejében. Mosónő.

Gyermekei: Claude Lantier: született 1842-ben, egybeolvadt keveredés. Erkölcsileg túlsúlyban az anya, az anyához való hasonlatosság. Örökölt idegbaja zsenialitásában nyilvánul meg. Festő. Etienne Lantier: született 1845-ben, anyai kiválasztás. Először az anyához, azután az apához való testi hasonlatosság, az örökölt iszákosság gyilkos őrületté fajul benne. Bűnöző hajlam. Anna Coupeu: született 1852-ben, egybeolvadt hasonlatosság. Erkölcsi tekintetben túlsúlyban az apa, testi hasonlatosság az anyjához, örökölt iszákosság, amely hisztériává fajul, bűnöző hajlam.

"Jegyzet

Elhatároztam, hogy ehhez a kötethez hozzámellékelem a Rougon-Macquart családfáját. Két ok indított erre az elhatározásra. Az első ok az, hogy már sokan kérték tőlem ezt a családfát. Valóban szükséges is, hogy az olvasót tájékoztassam annak a családnak nagyszámú tagjai között, amelynek történetírójává szegődtem. A második ok bonyodalmasabb. Sajnálom, hogy ezt a családfát már a sorozat első kötetéhez nem mellékeltem és ilyen módon mindjárt az elején szemlélhetővé nem tettem egész tervemet. Ha mg tovább késlekednék vele, még végül azzal a váddal illetnének, hogy a terv utólag készült. Legfőbb ideje, hogy kijelentsem: ez már 1868-ban, mielőtt egyetlen sort is leírtam volna, a maga teljes egészében készen állt előttem. Egészen világosan kitűnik ez már a Rougonék szerencséje című kötet első részénél is, amelyben nem írhattam volna meg a család eredetét, ha előre meg nem állapítottam volna a leszármazást és az egyes szereplők életkorát. A nehézség annyival is nagyobb volt, mert hiszen négy nemzedéket állítottam egymással szemben és szereplőim története össze-vissza tizennyolc év alatt pereg le.

Ennek az okmánynak közzététele legyen a válaszom azok számára, akik azzal vádolnak, hogy írásaimban föltűnést és botrányt hajszolok. 1868 óta töltögetem be ezt a keretet, amelyet magamnak kirajzoltam. A családfa jelzi ennek nagy vonásait és nem engedi, hogy akár jobbra, akár balra kitérjek. Pontosan követnem kell ezt, ez az erőm és ugyanakkor a szabályozó irányítóm is. Valamennyi követkéztetetés készen van. Íme, ez az, amit el akartam végezni és ez az, amit elvégzek. Ki kell még jelentenem, hogy csupán a körülményeknek tulajdonítható, hogy éppen a Szerelemmel, ezzel a bensőséges, halványított színekben megírt történettel együtt közlöm ezt a családfát. Tulajdonképpen csak az utolsó kötethez kellett volna azt csatolnom. Nyolc kötet már megjelent, tizenkettő még munkában van; ez a magyarázata annak, hogy miért nem győztem türelemmel. Később megint közlöm az utolsó kötet élén, amely kötetnek cselekményével össze is forr majd. Elgondolásom szerint Pascal Rougon megfigyeléseinek eredménye lesz. Pascal Rougon orvos, családtag, aki a befejező regényben végigvezeti majd az egész mű tudományos tanulságait. Pascal doktor világítja majd meg tehát tudós boncolgatásival és egészíti majd ki pontos adataival a jövő részleteket, amelyeket most elhallgatok, nehogy megfosszam őket érdekességüktől. A család minden egyes tagjának természetrajzi és társadalmi szerepe véglegesen tisztázódik majd, a magyarázatok pedig élét veszik a technikai megjelölések idegenszerűségének. Egyébként az olvasó máris elvégezheti ennek a munkának jórészét. Ahelyett, hogy fölsorolnám mindazt az élettani munkát, amelyet tanulmányoztam, csupán Lucas doktor A természetes átöröklés című munkáját idézem, amelyből a kíváncsiak kikereshetik annak a biológiai rendszernek a magyarázatát, amelyet a Rougon-Macquartok családfájának fölállításánál föl is használtam.

Most csak azt kívánom bebizonyítani, hogy közel kilenc év óta közölt regényeim egyetlen nagy egésznek a részei, amely nagy egésznek tervét egyszerre és előre állapítottam meg. Ennek következtében minden egyes regény megítélésénél szem előtt kell tartani azt a helyet, amelyet az ebben az együttesben harmonikusan elfoglal. Ilyen módon igazságosabb és nagyobb látókörű ítéletet mondanak majd művemről.

Páris, 1878, április 2.

Emile Zola"

Forrás: Zola: Szerelem, I. Jogosított teljes kiadás, Christensen és Társa Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1929

Rougonék szerencséje[szerkesztés]

Ez a regény az első helyet foglalja el Zola nagyszabású életművében. A cselekmények sorozata előkészíti, bemutatja mindazt a szükséges feltételt, mindazt a szükséges szereplőkört amely a folytatáshoz szükséges, amelyek kihatással vannak a további eseményekre. Az író hét részre bontja fel a regényt, amelyekben az idősíkok folyamatos és dinamikus változása figyelhető meg.

Zola a regényt egy telek bemutatásával kezdi el, Plassans város déli részén fekvő Saint-Mittre telek bemutatásával. Ez a földdarab valamikor régen temető volt, majd később az elhagyatottság és a pusztulás lett úrrá rajta. Vad gyümölcsfák, vadvirágok és gaznövények vették teljesen hatalmukba ezt a területet, egészen felemésztve mindent, amit ez a föld magában rejtett valaha is. A város vezetőségének az az ötlete támadt, hogy pénzt csinálnak ebből a földből: megpróbálták építési telekként eladni: sikertelenül. Harminc évvel később bérbe sikerült kiadni külvárosi bognároknak, akik fatelepként használták a telket. A város lakossága, főleg a gyerekek, szívesen jártak-keltek ezen a telepen pihenőhelyként illetve játszótérként használva a területet. Az így kialakult tér a vándorcigányok igényeinek is tökéletesen megfelelt, ezért szívesen telepedtek meg sokszor itt az összes pereputtyukkal, perlekedéseikkel, nyilvános életvitelükkel együtt.

A hosszas és részletes, viszont annál inkább színes és élvezetes bemutatás – amelyet Zola saját kezű, a városról készült vázlatrajzával még életszerűbbé varázsol – konkrét események sorozatába fordul át. A fagyos téli estében egy fiatalember suhan át a telep gerendái között a titokzatosság és rejtelmesség leplébe burkolózva. Kabátja alatt egy puskát szorongatva oson a telepet körülvevő kőfal biztonságot nyújtó árnyékába. Egy megkopott sírkőre letelepedve várja titkos szerelmét éjszakai találkára, aki hamarosan megérkezik. Silvére és Miette – így hívták a két fiatalt – szomorú csendben kezdenek el sétálni a külvárosi elhagyatott úton, mindketten sejtve, hogy talán ez lehet az utolsó együttlétük. A fiú lelkét a kitörni készülő forradalom tüzes heve izzítja, a lányt a félelem és a féltés, szerelme elvesztésének félelme hevíti. Iszonyatosan nehéz az elválás, még a gondolata is keserves fájdalmat okoz szívükben. Silvére a reggelre megérkező szomszédos falvak és városok csapatihoz szeretett volna csatlakozni. Azonban a színes és felbuzdult csapatok sokkal hamarabb, már hajnalban megérkeztek, így Miette úgy dönt, hogy szerelmével együtt csatlakozik a büszke hadhoz.

Az eddigi események mintegy a dolgok közepébe vágva csupán részleteket mutatnak be a plassansi lakosok életéből, de igazán csak ezután kezdődik el a regény alapmotívumainak kibontakozása. A további részletes és aprólékosabb bemutatása a kisvárosi életnek ezután következik, így megismerhetjük a társadalmi felosztások jellegét, a gazdagok és szegények között húzódó ellentéteket nem csak a megélési szintek terén, hanem a teljes és éles elkülönülés terén is.

A Rougon-Macquart család "alapkövének", Dide anyó életének rövid története következik a bemutatás folyamatában, amelyből kiderül, hogy a tizennyolc éves, árvaságra jutott Adélaide – akire érthetetlen viselkedése miatt furcsán néztek az emberek – férjhez megy egy Rougon nevezetű kertészlegényhez, aki a Fouque família földbirtokán dolgozott mint cseléd. Ez a frigy nagy felháborodást keltett minden "jóérzésű" polgárban, és mindenki azt hite, hogy valami titok – talán egy nem várt terhesség lappang az ügy mögött. A regény idősíkja szerinti 1787-ben megszületik a család második generációját megnyitó Pierre Rougon, és édesapja az ezt követő évben meghal. Az édesanya ekkor kerül kapcsolatba a közmegvetésnek örvendő, csempészetből megélő, iszákos Macquart-tal, akinek szeretőként egy fiú és egy lány gyermeket szül, Antonie-t és Ursulát.

A külvárosi emberek ezek után is furcsának tartották ezt a vegyes családot, bár Adélaide mindhárom gyermekét egyforma szeretetben részesítette, ugyanúgy bánt velük mintha édes testvérek lennének. Húsz éven keresztül mindenki a saját kedve szerint élt: a gyerekek szabadon garázdálkodtak nem csak otthon, hanem a szomszédoknál is; édesanyjuk egyértelmű természetességgel fogadta otthonában szeretőjét, aki hébe-hóba tért haza, és akkor is veszekedéssel teltek el ezek a rövid napok, többször verekedésbe torkollva. A gyerekek is – tanulva szüleik példáján – nagyon durván és erőszakosan bántak egymással. Pierre a két féltestvérét alaposan ráncba szedte rendszeresen, akiken szüleik jellemhibái dominánsan kiütköztek, így az idegrendszeri betegségek, az alattomosság, és a szeszélyesség is. Pierre teljesen az ellenkező jellemvonásokkal rendelkezett. Nyílt és fogékony értelmű fiú volt, aki -mintha egy rejtett ösztön hatására – már idejekorán rádöbbent volna arra, hogy ő többre hivatott mint kis családja többi tagja. A paraszti észjárása hamarosan számító gondolkodássá változott át és azt tökélte el magában, hogy anyját és két féltestvérét kegyetlenül kisöpri a még megmaradt vagyonból. A küzdelem ekkor kezdődött el. Mostohaöccsének nem volt hajlandó segíteni elkerülni a hosszú katonai szolgálatot, mostohahúgát belehajszolta egy házasságba egy Mouret nevű iparoslegénnyel, aki hanyatt-homlok menekült Pierre hidegsége elől, bárhol is legyen ez a hely. Egy váratlan fordulatból kifolyólag Macquartot lelőtték az egyik csempészútja közben a határon, így az édesanyát is sikeresen kiüldözte a házból egy rozzant viskóba a Saint-Mittre közbe, amit a szerető hagyott rá.

Pierre Rougonnak ekkor kezdődött el az élete. A háborúk okozta férfipopuláció csökkenése kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy Pierre könnyedén feleséget szerezzen magának, így egy felsőbbosztálybeli olajkereskedő lányát – Félicité Puechre-t – veszi el. Mivel a házasság mellé szeretné megszerezni anyja birtokának árát is, ezért elhatározza, hogy eladja azt. Az örökösödési törvények miatt nem megy simán minden, ezért cselhez folyamodik, amelyben anyjával aláírat egy szerződést miszerint Pierre hivatalosan megvette a birtokot. A vételárat természetesen nem adta oda anyjának, és tudta, hogy ezzel az ügy el van intézve, mivel féltestvérei nem fognak pereskedni ellene.

Újdonsült apósának olajvállalkozása a csőd szélén áll, így örömmel veszi vője anyagi hátterét, azzal a reménnyel, hogy az majd lendít az üzleten. Ifjú felesége sem vár kevesebbet urától, bár az ő elvárásai kezdetben nem anyagi vonzatúak; először is szeretne kiszabadulni apja hatásköréből és a saját tervei szerint rendezni az életét. Pompás szalonok, mesés gazdagság és irigylésre méltó hatalom vágya érlelődik képzelgéseiben és álmatlan éjszakáit hűsítő gondolataiban. Egy dologban hasonlítanak egymáshoz: mindketten nagyon szerettek volna gyorsan meggazdagodni és kényelmesen, küszködés nélkül élni tovább az életüket. Eszelős erővel kezdtek bele tervük megvalósításába, bár kettőjük közül Félicité volt az aki félelmet nem ismerve vág bele az olajüzletbe eleinte sikerrel, de inkább több kudarccal. Harminc évig folytatták ezt a harcot a gazdagságért, sikertelenül. Ezek alatt az évek alatt született meg három fiuk: Eugéne, Pascal és Aristide (Saccard), valamint két lányuk: Sidonie és Marthe. Rougonék az eleinte áldásosnak indult helyzetüket most már terhesnek érzik. A két lánynak előbb-utóbb hozományt kell adni, a három fiúból pedig "valakit" kell nevelni. Az édesanya most már gyermekeitől várja el hisztérikusan üldözött álmai beteljesülését. Férjénél kiharcolta, hogy mind a három fiú kollégiumban tanuljon, nem sajnált semmit erre a "befektetésre". A bizonyítvány megszerzésekor még tovább nőtt az elképzelések határa: két fiú a jogi karra, a harmadik – Pascal – pedig az orvosi karra iratkozott be Párizsban. Amikor ezt az iskolát is befejezték, a szülők azt várták, hogy a kamatot visszakapják majd a fiaiktól, amit a hosszú évek során beforgattak, amellyel majdnem csődbe juttatták gyengén működő vállalkozásukat.

Várakozásaikkal ellentétben ez nem így alakult. Eugéne belül anyja jellemvonásait örökölte amíg kívülről apjára ütött. Nagyratörő vágyak, zsarnoki ösztönök és kicsinyes megvetés az apró sikerek iránt: ezek azok amelyek tömören őt mutatták be a külvilágnak. Ügyvédként csapnivaló volt, a szakmai élet szereplői negatív véleménnyel voltak róla. A forradalom kitörése előtt egy hirtelen ötlettől vezérelve Párizsba utazott. Aristide beül inkább apja vonásait örökölte: kapzsiság, közönséges cselszövések, alattomos természet. A gyors meggazdagodás reménye, a testi örömök élvezete, és a határtalan képzelgések azok, amelyek kitöltötték élete nagyobb részét. A léha életmódra való rádöbbenés arra késztette apját, hogy Plassansban feleséget keressen neki, és reménykedett abban, hogy fia majd tevékenyen részt vesz az üzleti munkában. 1840-ben megszületik fia, Maxime, akinek kollégiumi neveltetését titokban nagyanyja fizeti ezzel is könnyítve a család terheit. Aristide tombol a kiélhetetlen vágyaktól, vadként áll lesben, arra várva, hogy egyszer mellé szegődik majd a szerencse. Pascal volt az a fiú, aki sem testileg sem lelkileg nem örökölt semmit a Rougonoktól. Becsületesség, szerénység és a tudomány szeretete jellemezte őt, orvosi tanulmányait kitűnően végezte el, életteréül szülővárosát választotta ahol békés magányban, a családjától elvonultan folytatta kutatásait, felfedezéseit. Az emberek érthetetlenül álltak a doktor passzióival szemben, érthetetlen volt mindenki számára – főleg a szülők számára – ez a mindent elutasító magatartás.

Rougonék – Félicité és Pierre – vállalkozásuktól visszavonulva az óvárost és az újvárost elválasztó utcabeli bérlakásba költöznek, amely kopott polgáriassággal fokozza az ott lakók teljesületlen vágyait és álmait. Pierre inkább a belenyugvás felé hajlik, amíg Félicité-ben az irigység és a hajthatatlan reménykedés uralkodik a jólét után. Kedvezőbb feltételekre várva csöppennek bele az 1848-as forradalom előszelébe. Plassans város lakosainak politikai nézeteinek bemutatása következik a regény folyamatában. Ebben a városkában a politika viharai nem mozgatták meg különösebben a levegőt. A sokáig királypárti népből azonban folyamatosan véleményt változtatva egyre többen – főleg a kétkezi munkások – csatlakoznak a kor demokratikus eszméjéhez, a köztársaság eszméjéhez. A nemesség, a papság és a polgárság nagy egyetértéssel egyesítette erőit, abban a reményben, hogy sikerül felülkerekedniük a vagyonukat veszélyeztető, kialakulni készülő körülményeken: a nép lázadó gondolkodásán. A papság nagy igyekezettel arra törekedett, hogy megváltoztassa – inkább a saját malmára hajtsa – a kitörni készülő "negatív" változásokat. A köztársaság végül győzött, de a mélyben újra elkezdődött valami.

Ezzel a valamivel kezdődött Rougonék szerencséje is. Félicité úgy érezte, hogy most kell lépniük és megalapozniuk a helyüket, ezért addig nyaggatja férjét, amíg az engedett. Lakásuk sárga szalonja esténként szövetségesek tanyájává változott át, a reakciósok tanyájává. Rougonék – Félicité egyik régi ismerősének sugallatára – a király visszatérésének előkészítésében fáradoztak azzal a reménnyel, hogy munkásságuk elnyeri jutalmát és végre teljesülhetnek megporosodott álmaik. Eugéne – hirtelen otthagyva Párizst – két hétre hazaköltözött szüleihez azzal a szándékkal, hogy kipuhatolja milyen eséllyel indulhat képviselőként a császárság oldalán, bonapartistaként. Ez idő alatt összetalálkozik testvérével, Aristide-del, aki republikánusként hevesen áll ki a köztársaság mellett, apját bolondnak titulálva. Beszélgetésük végén Aristide tanácstalanná válik pártvallásával szemben és eldönti, hogy megpróbálja menteni a menthetőt. Eugéne visszautazása előtt hosszasan elbeszélget apjával és meghagyja neki, hogy mindenben kövesse az ő utasításait amit majd levélben küld el Párizsból. Ettől kezdve Pierre Rougon tervszerűen alakította ki a "sárga szalon" társaságának véleményét, amelyet szinte csak Félicité fedezett fel és nem tudja mire vélni. Végül egy csel segítségével megszerzi férje íróasztalának kulcsát és elolvassa a fia által küldött leveleket amelyekből megérti a nagy tervet, és így újra hatalmába keríti a gazdagság és hatalom közeledni látszó, mámorító érzése. Még orvos fiát, Pascalt is megpróbálja a maguk oldalára állítani, de sikertelenül, mert őt a tudományon kívül más nem érdekli, és csak kutatási eredményeknek használja fel azt a néhány látogatását a sárga szalonban, jót mulatva a dühös és ostoba indulatokon.

Decemberre Eugéne előtt világossá vált az államcsíny sikere, így apját is értesítette az eseményekről és arra kérte, hogy próbálja meg kezében tartani Plassans republikánus, lázadó polgárságát ha felkelésre kerülne sor. Aristide, aki erősen republikánus egy véletlen szerencse folytán kihallgathatta anyja beszélgetését egy ismerőssel, amelyből mindent megtudott. Tartózkodásra szánta el magát és nem adott ki semmiféle újságcikket, se ellene se vele nem akart lenni semmiféle eszmének, csak a győztesek oldalán szeretett volna állni. December hetedikén a sárga szalonban rémült csoport gyülekezett össze, és várták a híreket az állítólagos felkelők csapatairól. Amikor egy hírnök befutott a hírrel, szinte mindenki elmenekült búvóhelyet keresni. Megtudják, hogy a felkelők minden hivatalnokot foglyul ejtenek, így már Rougonék biztosak abban, hogy a városban nem marad senki aki átvehetné tőlük az irányító szerepet. Félicité úgy alakítja ki a helyzetet, hogy férje legyen a tartalékos csapatok vezetője akik elrejtőzve várják ki az alkalmat arra, hogy felfegyverkezhetnek és rendet teremtsenek a városban. Minden elő van tehát készítve . Pierre Rougon az anyjához siet – aki már évek óta nem látott – hogy elrejtőzzön nála a felkelők elől.

A következő részben az idősík visszacsatolódik arra az időszakra amikor Antoine Macquart leszerel a katonai szolgálatból és visszaérkezik Plassansba. Eszeveszett dühvel veszi tudomásul azt, hogy mostohabátyja kiforgatta az örökségéből. Mindent megtesz azért, hogy változtasson ezen az állapoton – sikertelenül. Végül az egyre durvább zaklatások hatására Rougonék pénzt adnak és egy lakást bérelnek ki egy évre Antoine számára, aki hamarosan feléli ezeket a javakat. Kényszerűségből kitanulja a kosárfonást, és csak annyid dolgozik, hogy ne haljon éhen és főleg szomjan. Tíz év után erőt vett rajta lustasága, és számító módon veszi feleségül Joséphine Gavaudan-t – aki szintén nem veti meg az italt – és akivel azután kitartatja magát, urasan él az asszony keresetéből. Az esküvő után három gyermekük születik: 1827-ben Lisa, 1828-ban Gervaise és 1831-ben Jean. Lisa már 12 éves korában elkerül a családtól, szinte küldték. Gervaise, aki betegesen született, 18 éves koráig két gyermeket szül egy Lantier nevű fiútól akinek az anyja magánál tartja a két gyermeket. Jean kitanulja az asztalosmesterséget és segédként dolgozik egy közeli műhelyben. Antoine gátlástalanul kihasználja a család minden tagját, keresetüket ő söpri be maradéktalanul, és senki nem mer lázadni ellene mert félnek a haragjától. Szemében örök szálka marad a gazdagok életvitele és az irigység egészen addig süllyeszti, hogy Rougonékat mindenhol lehordja és bemocskolja. Még a sárga szalon vendégei sem menekülnek a rágalmazások elől.

Ursule 1839-ben meghal és három gyermeket hagy maga után: Héléne, François valamint Silvére akivel a regény elején már találkoztunk. Antoine elhatározza, hogy megpróbálja a saját oldalára állítani elhunyt húga gyermekeit. Francoissal nem próbálkozik végül, mert az szorgalmasan és becsülettel dolgozik Rougonék üzletében sőt feleségül is veszi Pierre lányát, Martha-t és megtakarított a pénzük segítségével letelepednek Marsellie-ben. Más a helyzet azonban Silvére-vel. Ursule halálával Silvére gondviselése bátyjára marad aki elviszi magával Rougonékhoz is, bár ők ennek nem örülnek. Dide anyó – a nagymama – ekkor lép közbe, és szívesen magára vállalja a kisfiú nevelését. Együtt élnek a rozzant kis házban és mindent megosztanak egymással, főleg a nyomorúságot. Silvére felcseperedve egy bodnármesterhez áll be inasnak és keményen dolgozik, képzi magát. Megtartóztató életet él, könyveket olvas és ábrándos álmodozásaiba merülve elmélkedik a köztársaságról, a totális szabadságról. Ebben az állapotában érzi elérkezettnek az időt Antoine, hogy felvegye vele mélyebben a kapcsolatot, és addig-addig fondorlatoskodik beszédével és hazugságaival a fiú körül, amíg az ellenszenvet nem érez Pierre Rougon iránt – bár ez nem teljes ellenérzés. A politikai behálózás csak ezután vette kezdetét és addig fajult, hogy Antoine beszervezte Silvére-t a hegypártiak titkos társaságába akik republikánus elveket hirdettek és várták a leszámolás óráját.

1850-ben Antoine felesége meghal, hamarosan Gervaise és Jean is faképnél hagyja apját aki dühöngve veszi tudomásul jólétének, tétlen napjainak rideg végét – és gyorsan visszasüllyed oda ahonnan elindult. Ekkor érkezik meg a hír a felkelésről és az államcsínyről, amit kitörő örömmel fogad, ebben érezvén a kínálkozó lehetőséget a tartozás lerovására. Dühödten ront be Rougonékhoz társai segítségével Pierre-t követelve, de éppen elkerülik egymást. Eközben a csapatok beérkeznek a városba és hamarosan minden hivatalnokot és közembert foglyul ejtenek. Silvére felbuzdulva az eseményeken megsebesíti az egyik csendőrt akitől véres lesz. Ettől magához térve rohan Dide anyó kunyhójához, hogy lemossa magáról a vért, és akkor találja ott nagybátyját aki nem tudja maradásra bírni a fiút. Visszatérve Miettéhez lelkesen folytatják útjukat a csapatokkal együtt tovább.

A következő részben visszatérünk a regény kezdeti dinamizmusához, a felkelő csapatok menetoszlopához, akik már elhagyták Plassanst hátrahagyva Antoine Macquart-ot egy maroknyi harcossal, akik a rendet szeretnék fenntartani. A lázadók serege Orchéres-be igyekszik, de Miette fáradtsága miatt a két szerelmes megáll pihenni. Ekkor újra idősíkváltásba csöppenünk bele, így visszaérkezünk két évvel korábbra, amikor Silvére megismerkedett Miettével. Zola aprólékos romantizmussal ismerteti meg az olvasókat a két fiatal találkozásának körülményeiről, összeismerkedésük és randevúik szelíd kialakulásáról, szerelmük gyermeki révedezéseiről. Titkos találkáikon elfojtott ismeretlen vágyak kerítik őket hatalmukba és ők megrészegülve ölelkeznek szinte testvéri szeretetet táplálva egymás iránt. Lágy átmenettel zökkenünk vissza a forradalom viharához, és a két szerelmes a csapatokkal együtt megérkezik Orchéres-be, ahol az emberek ujjongva fogadják felszabadítóikat. A nap boldogan és reményekkel telve érkezik el a másnapig, amikor értesülnek arról, hogy Párizsban leverték a lázadást, és már csak ők állnak útjukban annak a seregnek, amelyeket az ő felszámolásukra rendeltek ki. Sainte-Roure-iba vonulnak át, hogy ott várják meg a katonákat és ott csaphassanak le rájuk. Az összeütközés nem tart sokáig, a lövöldözés közben Miette halálos sebet kap. A katonák eszeveszett mészárlásba kezdenek, még a foglyul ejtettek közül is megölik az adófelügyelőt. Egy csendőr elvonszolja az összeomlott Silvere-t Miette holtteste mellől aki hitetlenkedve bámulja a még alig szeretett halott kedvesét.

A következő rész visszakalauzol bennünket Plassansba, ahol az anyjánál elrejtőzött Pierre Rougon visszatér a sárga szalonba feleségéhez, miután a felkelők elhagyták a várost és tovább meneteltek. Félicité még idejében veszi észre férjét az ablakból és ledobja neki a titkos fészer kulcsát ahová a fegyverek vannak felhalmozva. Pierre azonnal elindul, hogy értesítse barátait és felfegyverezze őket. Tudja, hogy most érkezett el az az idő amikor cselekednie kell. Mintegy negyven embert sikerül összetoboroznia, akikkel sikeresen rajtaüt a városházán tanyázó republikánusokra élükön Antoine Macquartal. A csapatot szétzavarja Antoine-t foglyul ejti és bezárva tartja a városházán. Másnap reggel minden kiderül, az emberek hősként emlegetik Pierre-t és felkérik, hogy a katonák megérkezéséig legyen ő a város irányítója.

A terv remekül beválik, Felicite és férje biztosra veszi a sikerüket és a gazdagság reménye újra értelmet ad vágyakozásaiknak. A katonák serege azonban késik, így az emberek aggódni kezdenek. Mindeféle rémhír kezd el keringeni a felkelők visszatéréséről, és lassan mindenki Rougonék ellen hangolódik. Pierre kétségbe esik, de felesége – aki még mindig haragszik urára, hogy őt nem avatta be terveibe – tanácsot ad férjének, amellyel sikerülhet visszaállítania az emberek bizalmát. A raboskodó Antoine Macquart-ot egy csellel kiszabadítják nagy titokban, és lefizetik azért, hogy az éjszaka folyamán társaival együtt intézzen támadást a városháza ellen. Pierre ezen a bizonyos napon vakmerően sétálgat a városban azt a benyomást keltve mindenkiben, hogy bátorsága, eltökéltsége nem retten vissza a haláltól sem. Titokban a városházára gyűjti össze a nemzetőrség nagyobb részét, így felkészülte várják a támadást, amelyet természetesen visszavernek. Másnap reggel már véres bizonyíték tárul mindenki elé – mivel a hullákat nem takarítják el – és Rougont most már minden kétséget kizárva rajongja körül mindenki, hősnek tartva őt. Hirtelen megérkezik a már rég várt katonaság és ezzel Rougonék minden mesterkedése eléri célját. Aristide Rougon természetesen apja mellé áll az utolsó pillanatban, így ő is győztesnek érzi magát.

Rougonék nagyszabású vacsorát rendeznek barátaiknak ahol megtudja mindenki, hogy Pierre kitüntetést kap és kinevezik adófelügyelőnek. Pierre feleségére bízza a szervezést amíg ő elmegy édesanyja házába. Ott találkozik Antoine-val, fiával Pascal doktorral aki épen nagyanyját ápolja. Dide anyó szemtanúja volt, amint Silvére-t agyonlövi az a csendőr akinek sérülést okozott, ezért iszonyatos traumába esik és fiait okolja minden bajért. Pascal úgy gondolja, hogy nagyanyjának a bolondokházában a helye és ez Pierre-nek nagyon jól jön, egy gonddal kevesebb hárul majd rá. A sárga szalonban elkezdődik a mulatozás, Rougonék fürdenek a sikerben, amíg Silvére lelke ott hagyja a fiú testét, azon a helyen, ahol Miettével csodálatos órákat töltött el tele boldogsággal és vidám szerelemmel. A sírkert örömmel issza be a fiatal vért, a múlt árnyai magukhoz csalogatják az elkeseredett szellemet.


A hajsza[szerkesztés]

A második regény nem sokkal az első regény után – az idősík szerinti államcsíny megtörténte után – következik. Az író, mint a Rougonék szerencséjében is megfigyelhető volt, hét részre bontja fel a regényt, amelyekben az idősíkok vissza-visszacsatolódnak a történetek kezdetéhez, mintegy utólag megmagyarázva az események alakulásának okát. Aristide Rougon fogadást rendez párizsi palotájában, amely csodálatos díszítéseivel, építészeti monumentalitásával gyöngyszemként tündököl a város fényűzőkastélyai között, sok arra sétáló, bámészkodó ember gyönyörűségére. Aristide fia, Maxim, mostohaanyjával, Renée-vel érkezik egy hintóban sok vendéggel együtt. Maxim és Renée jó barátságban vannak, sok apró titkot megosztanak egymással és tanácsokkal látják el egymást még a szerelmi ügyekben is. Renée-nek – mivel gazdag családból származik – mindene megvan: pénz, csillogás és minden amit csak ember kívánhat magának. Igazi nagyvilági asszony, rengeteg férfi hódolóval, kiégett életösztönökkel és felfoghatatlan, ismeretlen vágyakozással valami új gyönyör iránt. A fogadáson a legelitebb társaság gyűlik össze: magas rangú hivatalnokok, tisztviselők, milliomos befektetők és befolyásos úrhölgyek. Az író hosszasan és részletesen mutatja be az olvasó számára a palota környezetét és annak belső pompáját. A vacsora kellemes hangulatba zajlik, Maxim vidáman társalog leendő menyasszonyával, Laure d’Aurigny-val, aki a jelek szerint érdekből kell majd feleségül vennie.

Aristide csak az üzlettel foglalkozik, még leánytestvérét Sidonie-t is azzal bízza meg, hogy társalkodjon a két meghívott milliomos vállalkozóval, legyen velük barátságos és szórakoztassa őket. Aristide Rougon a december másodikai államcsíny után családjával együtt érkezik Párizsba jól jövedelmező állásra számítva bátyjától, Eugéne-től. Egy külvárosi lakásban helyezkednek el amíg Eugéne a városházán egy útbiztosi állást nem szerez öccsének. Ez a munka nem annyi jövedelmet ad, amelyre Aristide számít, ám testvére türelemre inti őt. A türelem megteremti végül a várva várt fellendülést. Aristide addig-addig forgolódik a munkahelyén, a hivatalban amíg lassan rájön arra, hogy Párizs arculatát hogyan akarják átszabdalni különféle úthálózatokkal a városatyák. Terveket sző arra, hogyan vásárol meg ingatlanokat az úthálózatok útvonalában, de a tőkéje hiányzik még. Aristide felveszi a kapcsolatot húgával, Sidonie-val aki Párizsban él és mindenféle bizalmas ügyleteket bonyolít le kuncsaftjai és azok ismerősei között, ezáltal ismerve sokak erkölcsi és pénzügyi hátterét. Azt is tudja, hogyan lehet gyorsan pénzhez jutni.

Ekkoriban betegszik meg Aristide felesége, Angéle, aki hamarosan meghal a tüdőgyulladásban. Sidonie már a halálos ágynál jövedelmező üzletet ajánl testvérének, miszerint egy bizonyos Renée de Chatel nevezetű gazdag családból származó leányt kellene feleségül vennie- aki teherbe esett egy nyaralása alkalmával – hogy megmentse a becsületét. Természetesen a hozomány olyan mértékű, hogy Aristide nem sokat gondolkozik: megkötik a házasságot és végre beindulhatnak az üzleti spekulációk. A pénz megsokszorozódik, még magas rangú hivatalnokokat is sikerül Aristide-nak behálóznia ügyei eredményessége érdekében. Sidonie-val cinkosokká válnak, testvére mindenben segíti, hogy az anyagi törekvések minél hamarabb célhoz érjenek. Aristide lányát, Clotilde-ot elküldik Pascal Rougonhoz Plassansba, aki már régebben is felajánlotta szolgálatait a kislány nevelésével kapcsolatosan. Ez persze kapóra jön Aristide-nak, így a családjától megszabadulva már szabadon vetheti magát a párizsi "aranyesőbe". Aristide fia, Maxime egyelőre még nincs útban, mivel kollégiumban tanul így nincs otthon.

Maxime 1854-ben kerül apja párizsi házába, ahol szinte azonnal összebarátkozik az egyébként nála nem sokkal idősebb és roppant vonzó Renée-vel, mostohaanyjával. A nő játékszerként bánik újdonsült fiával akiben remek cinkosra lel vad kicsapongásai titkának megosztásában. Maxime-ot mindenhová magával cipelte, szeretett volna belőle igazi úrfiút faragni, olyat aki ámulatba és édes borzongásba tudja sodorni a nők érzékeit és szívét. Ez annyira sikerül is, hogy Maxime Renée komornyikját teherbe ejti és a szolgálólányt ezért vidékre küldik, hogy ott szülje meg a gyermeket – Charles Rougont – aki tulajdonképpen a Rougon család ötödik generációjába tartozik. Aristide, Maxime és Renée úgy élnek együtt a párizsi házban mint három lakótárs. Mindenki élte a maga kis életét, mindenki a saját szórakozásának hódolt. Aristide hasznára fordította felesége szépségét, az asszony mindenkit levett a lábáról férje kedvéért akinek ebből anyagi haszna származott. Maxime apjával nagyon jó viszonyban volt, együtt jártak szórakozni , és nem csak a vagyonon osztoztak hanem sokszor a nőkön is, akik elszórakoztatták őket. Természetesen Saccard a fiából is hasznot kívánt húzni. Ráveszi, hogy elvegye feleségül az egyik felügyelő bizottsági tag lányát: Louise-t. A lány csúnya és beteg, de a hozománya és apja befolyása ennyit megér. Aristide teljesen átvette a hatalmat anyagi téren családja felett, a pénz és hatalom korlátlan ura lett. Renée-nek is teljesült a vágya: Eugéne Rougon bejutatta arra a fogadásra amelyet a császárnak rendeztek. Az asszony nem csupán láthatta a császárt közelről, de még az is megtörtént, hogy az uralkodó szemet vetett rá, és a háta mögött olyan bókkal illette, amely hallatára minden nagyravágyó asszonynak megdobbant volna a szíve.

Az estély után Renée vágyai az egekig csapnak fel. Ráveszi mostohafiát, hogy a színészek báljára vigye el őt, természetesen álruhában, hogy ne ismerhessen rá senki sem. Maxime-nak nem sok kedve van hozzá, de mégis megteszi ezt a szívességet. Az asszonynak nem tetszik a mulatság, túl otrombának és piszkosnak látja az egész gyülekezetet. Együtt távoznak el a helyszínről, és mivel vacsorázni támad kedvük beülnek Maxime egyik törzshelyére, ahol az étkezés után minden alkalmas arra, hogy egy szerelmespár folytassa az éjszakát. Az ital és a finom ételek zamata a fejükbe száll, és az utcáról felszálló hangok kavargása mellett megtörténik az, amit egy mostohaanya és egy mostohafiú között is vérfertőzésnek hívnak. Az este után mindketten zavarban vannak, de mindketten a körülmények összejátszására fogják botlásukat. Maxime és Renée végül addig süllyed, hogy mindennap találkoznak az éjszaka leple alatt. Renée gátlástalanul éli ki vágyait, a fiatal fiút teljesen a hatalma alatt tartja, aki nem tud ellenállni az apja vonzó feleségének. Aristide lassú spekulációba kezd, hogy feleségét teljesen kifossza a vagyonából. Renée, aki nem tud leállni esztelen költekezéseivel – ráadásul most már egy szeretőt is el kell tartania – egyre jobban halmozza fel adósságait amit férje fiktív váltók ellenében ki is fizet felesége helyett, mondván, hogy ő ezért mennyit kockáztat. Maxime és Renée mint két gondtalan fiatal szerelmes csavarogják össze Párizs utcáit, színházait, áruházait, és mindenféle szórakozást kipróbálnak csakhogy minden idejüket együtt tudják tölteni. Ez a gondtalan élet lassan-lassan megszakadni látszott, mivel Aristide-t újra erősen kezdte foglalkoztatni fia és De Mareuil lánya, Louise közötti házasság minél hamarábbi megtartása.

A hozomány kecsegtető volt Maxime számára is mivel a mostohaanyja melletti élet egyre inkább labilisnak látszott és terhesebbé vált az egész kapcsolat. Aristide, hogy sikerüljön végrehajtania felesége vagyonára irányuló számítását, közelebb kellett, hogy kerüljön Renée-hez úgy mint férj. Mivel ez Renée-nek is jól jött az anyagi gyarapodás miatt, egyre többször tartotta távol Maxime-ot a hálószobájától Aristide gyakori látogatásai miatt. Maxime egy váratlan időpontban azonban mégis megjelent mostohaanyjánál aki halálos zavartságával elárulta, hogy valaki van nála. Maxime-nak soha jobbkor nem jöhetett volna jobbkor a szakítás pillanata. Aristide fiával megbeszélte a házasságkötés időpontját, de a fiú arra kérte őt, hogy tartsák titokba mindenki előtt, így nagyobb lesz a meglepetés. Persze Renée idő előtti hisztérikus kitörésétől tartott. Egy fogadáson azonban Maxime véletlenül megtudja, hogy apja mire készül felesége vagyona ellen, sőt még az is a tudomására jut, hogy apja volt az a bizonyos személy akivel Renée úgymond "megcsalja". Azonnal mostohaanyjához siet, és kitálal neki mindent az apja tervéről. Renée elhatározza, hogy nem írja alá a szerződést Aristiddel de a testi kapcsolatot szeretné továbbra is fenntartani mostohafiával. Aristide felesége hirtelen döntése mögött szeretőt sejt, de mivel az anyagi csőd szélén ál gyorsan kell cselekednie. Megbízza húgát, Sidonie-t , hogy tudjon meg mindent felesége titkos életéről. Az asszonynak nem sok biztatás sem kellett a feladathoz.

A csőd közelsége ellenére Saccard álarcosbált rendez palotájában, amelyre vendégül hívta Eugéne bátyját is azzal a szándékkal, hogy elismertségét továbbra is fenntartsa a társaságban. Renée szinte az utolsók között értesül Maxime és Louise házassági tervéről, ezért esztelen düh fogja el. Maxime-t magával hurcolja hálószobájába aminek szemtanúja lesz Sidonie is és értesíti Saccardot. Renée teljesen elborult aggyal követeli Maxime-tól azt, hogy szökjön el vele külföldre és ezentúl csak egymáséi legyenek. Maxime-nak jobban tetszene Louise zsíros hozománya valamint a nászajándékba felajánlott minisztertanácsi pozíció, de az asszonynak nem tud ellentmondani. Éppen ekkor toppan be Aristide és rögtön felismeri a helyzetet: felesége szeretője a saját fia. Hirtelen düh fogja el, de amint megpillantja felesége által aláírt szerződést az asztalon, értelmét veszti a dühkitörés. Fiával együtt hagyja magára a kiégett asszonyt, aki csak most ébred rá arra, hogy mindketten kihasználták őt testileg, lelkileg és anyagilag is. Iszonyatos bűntudat üli meg lelkét hirtelen, és értelmetlennek találja további életét. Mégis egy röpke gondolattal azt hiszi, hogy megállíthat mindent és Maxime újra az övé lehet. Megpróbálja a távozóba lévő Louise-t rábírni arra, hogy ne menje feleségül a fiatalemberhez, de hasztalan. Teljesen elveszíti maga felett az uralmat és lassan átveszi tudatát a téboly. Aristide mit sem törődve Renée szenvedéseivel szenvedélyesen bonyolítja le különböző üzleti fogásait a szétszabdalt Párizs romjai között, milliókat harácsolva össze. Maxime miután feleségül vette a beteges Louise-t, elutaztak Olaszországba, de Maxime onnan már egyedül tért haza a teljes hozománnyal a kezében. Amíg Renée élete értelmének pusztulásán kesergett, addig apa és fia tovább folytatta életét. Renée úgy érezte, hogy mindenki elhagyta őt, még azok is akik egykoron imádattal hevertek a lábai előtt. Végső csapásként szolgálóleánya is elhagyta úrnőjét, aki apja házában – ahol gyermekként nőtt fel – sem talált lelki nyugodalmat. Nem sokkal később Renée agyhártyagyulladásban halt meg, adósságait apja fizette ki a hitelezőknek.


Párizs gyomra[szerkesztés]

Zola, regényciklusának harmadik regényében Párizsnak nem éppen mindig fényes oldalára kalauzol el bennünket. A gazdagon díszített palotáktól, a pazarul megterített asztaloktól és a csillogó báltermektől a sokkal egyszerűbben, hétköznapiasabban élő emberek körébe pillanthatunk be, akikben kevésbé kisebb vágyak lakoznak, mint az unatkozó úrhölgyekben és a tétlen úriemberekben. A regény meghatóan kezdődik. A Párizs felé tartó kereskedők gyümölcsökkel és zöldségekkel megrakott kocsisorai elején haladó Francois-né az út közepén talál egy fekvő embert, aki nem részeg, de látszik rajta, hogy fáradt, éhes és valami riadtság lappang benne. Az asszony megpróbál összeismerkedni a váratlan vendéggel – kevés eredménnyel. Az olvasó számára kiderül, hogy Florent – így hívják ezt az embert – száműzetésből tér vissza Párizsba. Éppen csak belecsöppent a forradalom bonyodalmába, amikor a megmozdulásokat leverő császári katonák elkapták őt az egyik barikád tövében. Egy véletlenségből kifolyólag véres lett a keze, így azt gondolják róla, hogy gyilkos – ezért száműzik.

Francois-né gyorsan túlad az áruján és mielőtt hazamenne összeismerteti Florent-ot Claude-val, az életművész festővel. Mivel Florent nehezen ismeri ki magát az átépített városban, útbaigazítást kér Claude-tól, aki mialatt elvezeti a Pirouette utcába az egész környéket bemutatja neki elmesélve az összes pletykát és minden változást. Amikor végre a Pirouette utcához ér Florent, kiderül, hogy testvérét keresi ott, aki hentesként egy üzletet vezet. Öccse családja – felesége Lisa és kislánya Pauline – kedvesen, de mégis valami homályos nyugtalansággal fogadta őt.

Amikor Florent beiratkozott a párizsi jogi egyetemre, anyja meghalt. Hazatérve ott találta anyja második házasságából született fiát, a kis Quenu-t. A kisfiú nagyon elhanyagolt volt, mivel anyja minden vagyonát Florent taníttatására költötte. Florentben iszonyatos bűntudat támadt fel, és elhatározta, hogy most már ő gondoskodik fivéréről. Minden munkától megkímélte, ő viszont tanári állást vállalt, és sokszor késő estig javította a dolgozatokat, hogy kisöccse ne szenvedjen hiányt semmiben sem. A kisfiú, ahogyan cseperedett sok mesterséget kipróbált, de nem sikerült igazán egyik sem. Végül a szakácskodás tetszett meg neki annyira, hogy munkát is tudott vele vállalni. Egy párizsi rokonukat, Gradelle hentesmestert látogatták meg néha, de ő gorombán bánt velük azt gondolván, hogy a két fiú csak pénzt akar kicsikarni tőle. Ekkoriban kezdődött el a köztársasági eszmék hangolódása mindenfelé, és Florent is felbuzdulva ezen sokszor hangos szónoklatokat intézett az emberek felé és teljesen belevetette magát a megmozdulásokba. Azon a bizonyos barikádon – ami a regény elején említődik – el is kapták a rendőrök, majd tömlöcbe dugták. Quenu, aki mindig is aggódott bátyjáért, most kétségbeesve szalad Gradelle bácsikájukhoz, aki először elutasítja a segítséget, de végül sajnálatból befogadja a fiatal fiút és segédként alkalmazza üzletében.

Florent száműzetésbe kerül, mostohatestvére egyre jobban beletanul a hentességbe és lelkileg is egyre jobban helyre billen bácsikája hatalmas házában. Ekkor kerül a színre Lisa – az a Lisa Macquart, akit Plassansból hozott fel Párizsba egy kedves hölgy, és aki nem más mint Antoine Macquart lánya – és ő is munkába áll a hentesmester házában. Quenu csak barátként bánik az egyébként nagyon vonzó, jó eszű de szerény lánnyal. Gradelle bácsi hirtelen halála után azonban Lisa szinte átveszi az irányítást a házban. Megtalálja a pince mélyén az elrejtett örökséget, és Quenu-val együtt megszámolva a pénzt sokkal közelebb kerülnek egymáshoz. Házasságuk után – ami megtörténése mindenki számára egyértelmű esemény volt – megszületik Pauline kislányuk és a rossz pletykák elkerülése végett – bácsikájuk konyhában történt halála miatt – tetemes összegért átköltöznek egy másik utcába egy csodálatosan felujjított és berendezett házba, ahol az új üzletük is megnyílik. A bolt nagyon jól ment, és ekkor toppant be váratlanul Florent. Felépülése néhány napja alatt Lisa számadást készített mindenről – mivel Florent Gradelle bácsi örökségének másik jogosultja – és pontos lista alapján ki akarja adni Florent részét a vagyonból. A férfi persze tiltakozik és végül megegyeznek abban, hogy kap egy szobát a házban valamint teljes ellátást. Florent sokáig nem tud mit kezdeni magával, az egyetem környékén fél mutatkozni nehogy valaki felismerje benne a szökött fegyencet. Végül egy régi barátja – Gavard, aki szereti a titkolózást és élvezi, hogy egy szökött fegyenccel tarthatja a kapcsolatot – segít neki. Egy felügyelői állást ajánl fel neki a halcsarnokban, amit Florent sógornője végtelen bár kedves unszolására nagy nehezen elfogad, bár a száműzetésben eltöltött évek sebei és a császárság elleni bosszúvágya ellenállásra forralja lelkét.

Verlaque, a beteges felügyelő gyorsan bevezeti Florent a piaci fortélyokba, a kereskedők és a vásárlók közötti perlekedések elrendezésének módjaira. Az első időszak nagyon nehezen kezdődik az új felügyelő és a kereskedők között. Az eladók nyíltan lázadnak Florent ellen, aki csupán a dolgát végzi mit sem törődve az őt érő gúnyolódással és a személye elleni ellenséges megnyilvánulásokkal. Az egész harcot Méhudinék – a halárus anya és két lánya – indították el, Méhudin anyó azért, mert ellenszenvesnek találta a sovány és gonosz szemű felügyelőhelyettest, Louise, az idősebbik lány pedig azért, mert Florent a hentesné Lisa sógora volt és mindenáron borsot akart törni ellensége orra alá. Az egyik alkalommal Florent-nak lehetősége nyílt arra, hogy Méduhinékat egy hétre kitiltsa a piacról. Mire visszatérhettek standjukra már mindenki úgy gondolta, hogy mégiscsak jóravaló ember ez az új felügyelő. Ennek ellenére Florent-ot mindig is nyomasztotta a fojtogató halszag és a párás levegő. Az üresség lassan újra erőt vesz rajta. Gavard elviszi barátját az egyik közeli vendéglőbe, ahol teljesen külön helyiség lát vendégül minden este egy törzsvendégekből álló csapatot akik minden nap heves politikai vitákat tartanak a császárság intézményei ellen lázadva. Méduhin anyó lánya eközben egyre szorosabb kapcsolatba kerül Florent-nal, mert úgy érzi, hogy ezzel a taktikai váltással még jobba felbosszanthatja Lisát. Egészen odáig fokozódik a dolog, hogy Florent már Méduhinékhoz jár tanítgatni Louise kisfiát. Lisa egészen addig tűrtőzteti indulatait sógora ellen, amíg a békés Quenut nem rángatja magával ezekre az éjszakába nyúló politikai "megbeszélésekre". Ekkor az asszony meggyőző jellemével a család nyugalmára és gyarapodására hivatkozva egy pillanat alatt átformálja férje nézeteit a császársággal szemben, fivérét pedig rendőrkézre jósolja. Amíg a politizáló társaság csak szavakat dobál a levegőbe, addig Florent jegyzetel, terveket készít, papírra veti a forradalom győzelme utáni szociális intézkedések foganatosításának és érvényesítésének gondolatait. Egyre jobban belebonyolódik a császárság megdöntésének gondolatába.

A párizsi vásárcsarnok életét két fiatal teszi mindennap fergetegessé. Marjolin és Cadine, a két talált gyermek már egészen apró koruk óta együtt csavarognak Claude Lantierrel együtt. A vásárcsarnok ezernyi rejtekhelyet és ennivalót tartogat számukra, amit ők gátlástalanul ki is használnak. A lány mindenféle üzleti fogást kipróbál, hogy pénzt keressen, de a fiú csak csavarog a lánnyal együtt, nem hajlandó semmit tenni a jobblét miatt. Már egészen felcseperednek amikor mindketten találnak valamilyen hosszú távú munkát maguknak. Cadine virágcsokrokat készít és az utcán árulja azokat kézi kiskosarából. Marjolin Gavard csirkeüzletében kap állást ahol lustaságának és állatias ösztöneinek kedvező munkát kell csinálnia. Ekkoriban vet szemet Lisára. Egyik napon – amikor Lisa meg akarja hívni ebédre Gavardot, hogy kiderítse sógora miben sántikál – a fiút egyedül találja a csirkeüzletben. Marjolin feltüzelve mutogatja végig Lisának a bolt helyiségeit, és egy váratlan pillanatban ráveti magát a vonzó asszonyra, aki egyetlen csapással leteríti őt. A fiúnak betörik a feje, de Lisa lelkiismeretfurdalás nélkül hagyja ott a vérben fekvő embert. Hazatérve arra gondol, hogy átkutatja sógora szobáját, és olyan iratokat talál amelyből megérzi a közeledő veszélyt, és képzeletében már hallja is a rendőrök csizmáinak kopogását. Eközben Florent és Claude Lantier kirándulni megy vidékre ahol egy egész napot töltenek el Florent egykori megmentőjénél, Francoisné-nál. Az asszony nagyon örül a két férfinak és Florent-nak őszinte barátjává lesz. A friss levegőn szinte újjászületnek, keserűen gondolnak párizsi életükre, de este mégis visszatérnek. Éppen akkor érkeznek meg, amikor az emberek rátalálnak a véresfejű Marjolin-ra és kihozzák a piactérre. Lisa, – talán a lelkiismeretére hallgatva – magára vállalja a fiú meglátogatását a kórházban, így akarván meggyőződni arról, hogy Marjolin nem emlékszik semmire.

Lisa végső kétségbeesésében Roustan tisztelendő úrhoz fordul tanácsért. A pap azt javasolja neki, hogy nyugodtan cselekedjen bármi olyat amivel megvédheti a család békéjét és nyugalmát. Ezzel tulajdonképpen szentesült az asszony látogatása sógora szobájában, sőt Lisa további kutatást is tervbe vett amellyel kiderítheti, hogy Florent miben töri a fejét pontosan. Számításai beválnak amikor a fiókok eldugott mélyén olyan tervekre talál rá, amelyek pontosan leírják a készülő forradalom felépítését, a csapatok irányításának módját, a támadások megindításának menetét, még a rangjelzéseket és a csapatzászlókat is. Saget kisasszony, – aki már régóta szeretné megtudni, hogy ki is ez a Florent és milyen szándékai vannak – egy véletlen folyamán Quenuék kislányával folytatott beszélgetésből megtudja, hogy a mindenki által távoli rokonnak tudott ember valójában Quenu szökött fegyenc féltestvére. Természetesen azonnal elpletykálja a hírt barátnőinek, akik "megfogadják" a titoktartást. A szóbeszéd gyorsan terjed, Florent már többszörös rendőrgyilkosként kerül szájról szájra. Saget kisasszony mindenfelé tódítja a hallgatóközönséget, és persze Lisa is bekerül a hallgatósága közé. Méhudinné lánya, Louise egy kissé ugyan neheztel a hallottak miatt a férfira, de legbelül úgy érzi lenne a felesége ennek az embernek.

Florent körül egyre mélyebb barázdákat szánt a forradalom tervezése. Társai vezérükké választják őt, és elkezdődik a szervezkedés ideje. Pénzt kér testvérétől, hogy azzal beszereztesse a szükséges anyagokat, fegyvereket, embereket – bár az olvasó sejtheti, hogy az erre szánt pénznek más útja akad és a csalfaság teret hódít a vélt cinkostársak között. Gavard fegyvert szerez be magának és azzal henceg mindenki előtt, de főleg az asszonyok előtt. A csoport néhány tagja elpártol tőle, mert véleményük szerint a terv a vesztőhelyre juttat mindenki aki részt vállal benne. Lisát végül annyira megijesztik a pletykák, hogy végső lépésre szánja el magát. Férje tudta nélkül elmegy a rendőrségre és elmesél mindent amit csak megtudott Florent ügyködéseiről és az összeesküvésről. A rendőrfőnök azonban hanyagul egy aktát tol az asszony elé, aki az iratokat olvasva megdöbbenve látja, hogy több ismerőse tett névtelen bejelentést sógoráról. Tiszta lelkiismerettel távozik az zord épületből, megnyugodva tér haza, azzal a tudattal, hogy sem a férje sem a családja nincs veszélyben. Florent aki egyre nyugtalanabbul élte a mindennapokat, veszélyt érzett a feje fölött, kirobbanó veszélyt, de már nem volt visszaút. Egy héttel később Florent elérkezettnek látta az időt, hogy felmérje a terepet és körbejárta a támadás helyszíneit. Amíg ő az utcákat rótta a rendőrség felkutatta Méduhinék lakását, a kisfiú füzeteit elhozták, amelyek tele voltak Florent jelszavaival – ezek segítségével tanította írni és olvasni a fiút. Miután itt végeztek átvonultak Quenu-ékhoz és azonnal befészkelték magukat Florent hálószobájába csapdát állítva neki.

Az akcióról tudomást szerzett Saget vénkisasszony is, aki azonnal szétkürtöli az egyész vásárcsarnoknak a nagy eseményt. Lisa úgy alakítja a dolgokat, hogy Quenu mit sem sejt az egészből. Az egész piac feszülten várja, hogy a rendőrök elkapják a szökött fegyencet. A csapdába először azonban Gavard sétál bele – el is kapják. Florent csak később ér haza, és nagyon furcsának talál mindenkit. A hentesüzlet üresen tátong, a kofák összesúgva sütik le a szemüket mintha valamit megint kitaláltak volna az ő bosszantására. Azonban amikor a rendőrök elfogják, mindent megért. Megkönnyebülten hagyja, hogy letuszkolják és úgy dönt, hogy testvérétől sem köszön el, nem akarja még jobban elszomorítani. A tárgyalás gyorsan lezajlott. Gavard-ot és Florent-ot száműzetésre ítélték, a többi vádlottat felmentették. A város békéje helyre billen, Lisa és Louise végleg kibékülnek egymással, mindenki kiegyensúlyozottabbá válik. Csak a festő, Claude bosszankodik azon, hogy a tisztességes emberek ismét csatát nyertek a nyomorultakkal szemben.


Életöröm[szerkesztés]

Az életörömban Zola azt a tételt illusztrálja, amely szerint ahhoz, hogy kiemelkedjünk a mocsokból és bűnből, jónak kell lennünk. Annyi nyomorúságos helyzet és változatos egyéni bukás után ebben a kötetben a Rogon-Macquart család végre ki akar törni a megrontó környezet, a családi terheltség bűvös köréből. A regény főhőse Pauline egészséges testű és lelkű leszármazottja az elátkozott családnak , s abban a fájdalmasan pesszimista világban, amelyben mindenki boldogtalan – az intellektuelek még inkább, mint a többiek, hiszen világosabban látják a zord valóságot –, sorscsapások és csalódások közt, szennyben és vérben is boldog tud lenni: a puszta élet szépsége, az eredendő életöröm élteti.


Plassans meghódítása[szerkesztés]

Ez a regény azért különleges, mert a két főszereplő – egy házaspár – unokatestvérek. Egyikük, a feleség, Marthe, Rougon lány, a férj pedig Mouret, aki Macquart leszármazott. A történet Plassansban játszódik, ahol betekintést nyerünk a házaspár unalmas és izgalomtól mentes hétköznapjaiba. A párnak van egy gyönyörű kis háza, melynek felső szintjét bérbe szokták adni. A ház elhelyezkedése azért fontos, mert pontosan két politikai párt között foglal helyet, egyik szomszéd a hatalomnak behódolt alprefektus, a másik pedig az ellenzéki aktivista. Egy napon Mouret-ék kiadják a felső szintet egy papnak és anyjának. A pap Faujas abbé olyan szeretettel és törődéssel viseltetik Marthe iránt, hogy az asszony beleszeret az atyába. Azért, hogy Faujas abbé elfogadja szerelmét, bigottá válik, természetesen Zolához méltóan szépen lassan, fokozatosan. Az abbé olyasmit mutat neki a hit által, melyet eddig még sehol sem látott. Marthe úgy érzi a hit által megkaphajta azt a szeretetet, azt az életcélt, melyet eddig „hiábavaló” élete során sosem talált meg.

Marthe elkezd templomba járni. Egészsége megromlik a hideg kövön való állandó térdeplése miatt, látomások, láz kísérti, elveszti az elméje felett a kontrollt. Faujas abbé ezalatt elutasító lesz Marthe-al, nem szeretné, ha ez az asszony megakadályozná Plassans-ba érkezésének valódi okát. Faujas abbé azért jött ebbe a kis faluba, mert a következő választásokon mindenképpen olyan embert szeretne látni a kormány és az egyház a fontosabb posztokon, akik mindenképpen megbízhatóak, és lehetőleg nem a nép által választottak. Faujas nagy változásokon megy keresztül, míg végre célhoz ér. Először kopott reverendában, összegörnyedve érkezik a kisvárosba, majd egyre nagyobb befolyásra tesz szert, és egyre hiúbb lesz. Mindezek alatt Mouret némán nézi, amint felesége szinte beleőrül a vallásba, és hogy Faujes úgy irányítja asszonyát és az egész várost, ahogy ő akarja. Mouret kereskedő volt, de már nem látja örömét az üzletelésbe, otthonülő, bús és mérges figura lesz belőle, aki az életéért mindig mást okol. Faujas attól tartva, hogy meghiúsítják tervét, odaveszi Mouret-ék házába húgát, és annak férjét. Ez a házaspár semmi mást nem akar, mint hogy kisajátítsák az egészet saját maguknak. Az asszony hiszékenységét, és a férj életunalmát kihasználva szépen-lassan kifosztják az egész házat úgy, ahogy van. Ellopják az evőeszközöket, a ruhákat, még a lebukástól sem félnek.

Marthe-ot egyre kínzóbb lázálmok gyötrik, megsebzi magát, úgy viselkedik, mint egy epilepsziás, sanyargatja saját testét, és hagyja, hogy mindenki azt higgye, a férje bántja. A második ilyen alkalom után Marthe családjának közbenjárásával Mouret elszállítják a bolondok házába, habár Mouret tökéletesen tisztában van vele, hogy ő nem őrült meg. A bent töltött idő alatt egyre tisztábban látja Marthe Faujas iránti szerelmét, valamint azt, hogy ki akarják túrni a saját otthonából, és fékezhetetlen bosszúvágy tör rá. Egy „ismeretlen” segítőnek hála megszökik az intézményből, bosszúvágytól elvakulva felgyújtja a saját házát, és megpróbálja megölni Faujas abbét. Faujas elég erős ember, nagy termetű, jó kiállású, a regény végére már igazán egyenes tartású, így nehéz ellenfél, főleg, hogy anyja is ráveti magát Mouret-ra, hiszen az ő drága egyetlen kisfia a mindene. Faujas húga és férje átalusszák magukat a másvilágra, az abbé, az anyja, és Mouret is bentégnek a házba. A szomszédok, mintha csak valami vásári mutatványt látnának, kiülnek az utcára, és együtt nézik a tüzet. A sors fintora, hogy ugyanezen éjjelen Marthe az anyjánál haldoklik, tüdővészt kapott a sok templomba járástól.


Mouret abbé vétke[szerkesztés]

Mouret abbé nem más, mint a Plassans meghódítása c. kötetből megismert Serge, Mouret és Marthe fia. Az előző regényből megtudjuk, hogy a mindig betegeskedő Serge, Faujas abbénak hála, megismerkedik a vallással, és élethivatásává választja azt. A regény egy kis faluban játszódik, ahol a fiatal Serge a falu papja. Egy napon bejut egy hatalmas kőkerítéssel körbezárt érintetlen paradicsomba, ahol megismerkedik egy fiatal lánnyal, megismerkedik a szerelemmel, a testiséggel, a természettel, és magával a világgal. Egy idő után rájön, hogy ilyesmit nem lehetne csinálnia, hiszen ő pap, és fogadalmat tett. Elhagyja ezt az érintetlen paradicsomot, de állandóan kín gyötri, visszavágyódik az édenbe, vissza a lányhoz, és a saját szellemeivel nem tud megbirkózni.


A kegyelmes úr[szerkesztés]

A kegyelmes úr a politika világáról szól. A III. császárság idejét Eugene Rougon szemével látjuk, aki egy nevesincs vidéki ügyvédből küzdötte fel magát a császár belügyminiszterének. Mint minden olyan embernek, akinek hatalma van, neki is megvan a kis „talpnyaló” csapata. Mindenki hozzá fordul a problémájával, valaki vasutat, valaki egy megesett lánynak hozományt, más pedig kinevezesét stb. szeretne. A Rougon nem nagyon foglalkozik velük, jobban leköti Clorinde a fiatal, forróvérű olasz bárónő lánya, aki tüzességével még a nagy embert is lángra gyújtja. Adódik, hogy Rougon folytonos kegyetlensége miatt lemondásra kényszerítik ellenfelei, így a kegyelmes úr kénytelen egy kis időre visszavonulni. A császárban ugyan bízik, de tudja, hogy ő is csak egy paprikajancsi ebben a gépezetben.

Clorinde iránt érzett szerelme átalakul a testiség forró vágyába, meg akarja szerezni magát a lányt, akár csak egy éjszakára is. Clorinde alaposan helyben hagyja a felajzott férfit egy lovaglópálca segítségével, és így megmenekül a nemkívánt légyottól. Rougon, hogy azért a közelébe tudhassa a lányt, férjhez adja a gazdag, de könnyen befolyásolható Delestang-hoz, aki vak szerelemmel érdeklődik a lány iránt. Clorinde elfogadja az ajánlatot, férjhez megy, majd Rougon közelébe marad, hogy kihasználhassa azt, ha újra hatalomra kerül. Rougon feleségül vesz egy csöndes, csúnya aggszüzet, és ezzel együtt beköszön házába a szürkeség, és az unalom. Fogadásain, melyen csak barátai vesznek részt, állandóan pasziánszozik, meg sem hallja a politikai élcelődéseket. A baráti kör egyre jobban unja, hogy ez az ember, aki egyszer oly rettegett és hatalmas volt, most beletörődjön a sorsába, ezért elhatározzák, hogy ha törik, ha szakad visszajuttatják a minisztériumba. Kapcsolataikat felhasználva különböző rosszízű pletykákat és híreket terjesztenek el de Marsy úrról, Rougon legnagyobb ellenfeléről, valamint áradozni kezdenek Rougonról, mintha ő lenne az egyetlen ember, aki még kézben tudná tartani Franciaországot.

Egy csúnya botrány miatt de Marsy-t menesztik posztjáról, és helyette Rougon-t választják, akinek a császár szabad kezet ad. Rougon kihasználja ezt, és barátai (akikről nem tudja, hogy ők segítették vissza posztjára) összes kérését teljesíti. Az egyik ezredes fiát például érettségi nélkül felveszi a minisztériumba dolgozni, pedig ez lenne a minimum követelmény. Ezalatt Clorinde megérti, hogy a nagy embert nem igazán a barátai, hanem csak hatalomvágy érdekli. Rougon hiába próbálja maga mellett tartani bandáját, Clorinde a háta mögött felszítja az emberekben az „ellenállás tüzét”. A banda új főnököt választott Clorinde személyében. Rougon nehezen viseli politikai és személyes bukását, hiszen közben kiderül, hogy az egyetlen nő, akit tudott volna szeretni, a császár ágyasává vált. Clorinde bosszúból szeretné Rougon vesztét, hiszen egyszer a nagy ember azt mondta neki, hogy az „asszonyokban sosem szabad megbízni”, és hogy a nők nem érdeklik, mivel nem sokat érnek. Az asszony végre színt vall a „barátok” előtt, és kifejti, hogy hatalma akkora, hogy „abból lesz belügyminiszter, akit ő akar”. Rougon végül a saját erejéből újra talpra áll, habár hatalma már rég nem akkora, mint valaha volt.


A Patkányfogó[szerkesztés]

Ez a regény Párizsban játszódik, főszereplőnője Gervaise, a dolgos, vadházasságban élő kétgyermekes anya. Élettársa Lantier igazi világfi, az utolsó garasát is arra költené, hogy középosztálybeli úrfinak látszódjon. Gervaise-nek két gyermeke van Lantier-től, Étienne (ő a Germinal főszereplője), valamint Claude (vele pedig a Párizs gyomrában találkozhatunk). Gervaise mindent megtesz annak érdekében, hogy kitörjön a nyomorból, rengeteget dolgozik. Lantier közben minden pénzt elver, mindent elzálogosít, befolyásolja Gervaise-t, aki egészen addig a pillanatig hisz neki, amíg egyszer csak Lantier le nem lép a szép Virgine testvérével. Az fiatal asszony egyedül marad a két gyerekkel. Felső szomszédja Coupeau szemet vet rá, tetszik neki szorgalma, kitartása, élni akarása. Sokáig tartó könyörgés után végül Gervaise igent mond Coupeau házassági ajánlatának. Másik szomszédjuk Goujet-ék, egy fiatal, erős, szőke szakállú kovács, és az anyja. Ők még fontos szerepet töltenek be a regénybe. Coupeau testvére nem szívleli Gervaise-t, "bumszlinak" hívja a háta mögött. Ő amúgy aranyműves, és meg van róla győződve, hogy öccse rossz vásárt csinál a lánnyal, hiszen biztos csak a pénzre hajt. Gervaise és Coupeau mindennek ellenére összeházasodnak, beköltöznek egy szép kis szállóba, és tervezgetik közös jövőjüket.

Gervaise szeretne egy mosodát nyitni, hiszen a Párizsban eltöltött évek alatt mosónőként, Coupeau pedig továbbra is bádogosként dolgozik. Gervaise terhes lesz, megszületik a kis Anna (Nana). A nagy család miatt Claude-ot magához veszi egy vidéki nagybácsi, aki támogatni kívánja a fiatal fiú művészetek iránti érdeklődését. Étienne-t pedig kovácssegédnek taníttatják. Nana talán hároméves lehetett, amikor egyik nap kitalálják anyjával, hogy látogassák meg apát, aki az új kórház tetejét bádogozza. A kislány annyira ujjong az utca szélén, hogy Coupeau lefordul a tetőről, és gerincét töri. Majdnem 6 hónapig nyomja az ágyat, még szerencse, hogy életben maradt. Gervaise megnyitja a mosodáját, mely híres lesz a környéken, hiszen a legjobb minőséget adja. Ő mossa és vasalja Goujet-ék szennyesét is. Goujet a kovács, hatalmas termete ellenére nagyon szolíd, és visszahúzódó, mióta Gervaise-el megismerkedett, szerelemre gyúlt, amit bevallani nem mert. Miután Gervaise mosodája ilyen jól beindult, megjelentek a "barátok" is. Hatalmas lakomákat csaptak, a zsír épphogy ki nem csapta a szájukat, a borba csaknem belefulladtak. Coupeau viszont hiába nyerte vissza egészségét, soha többé nem állt munkába. Inkább barátaival szórakozott Colombe apó Patkányfogójába. Ledöntötték a gugyit a torkukon, majd hazamentek bolondozni a ház népével.

Goujet nagyon sajnálta az asszonyt, hogy férje ennyire elhagyta magát. Próbálta feltárni előtte érzelmeit, elég kevés sikerrel. Közben Nana 15 éves lánnyá érett, a lehető legrosszabb nő volt. Illegette magát, mint egy útszéli hölgy, játszott a férfiakkal, habár még nem volt tudatában bájainak. Ő volt a lányok vezetője, hiszen senki sem volt olyan szép, és "kerekded" a csapatból, mint ő. Anyja megpróbálta beadni egy virágkötő iskolába, ahol talán egy kis illemet is a fejébe vernek, de Nana nagyon hamar megunta az unalmas kötögetést, és inkább megszökött. Néha látták az ismerősök, amint egy jól öltözött úriember segíti le hintójáról a lányt, de a szülök csak egyszer akadtak nyomára, amikor is egy éjszakai bárban táncolt. Akkor hazapofozták, de a lány újra megszökött, és többé nem is hallottak felőle. Gervaise munkája még mindig kifogástalan volt, Goujet anyja sajnos meghalt, de a kovács még mindig vele mosatta a szennyest, hogy legalább addig az öt percig együtt lehessen az asszonnyal, amikor hozza, vagy viszi a piszkos fehérneműket. Gervaise ezentúl mindig a kovácsműhelybe vitte a vasalt ruhákat, egyszer Goujet, hogy kifejezze szerelmét kalapácspárbajt vívott egy másik kováccsal az asszony szívéért. Természetesen ő nyert. Gervaise is szerette Goujet, de még nem jutott annyira mélyre, hogy asszonyi hűségét másnak adja. Coupeau egyre többet ivott, vagy ha nem részegeskedett, otthon ette a fene. Az asszony jobban szerette, ha iszik, addig sem volt láb alatt. Egy nap Coupeau összefutott Lantier-val, aki kifogástalan úriembernek tűnt neki. Mikor hazavitte bemutatni cimboráját, Gervaise elképedt, tudta, hogy Lantier a közelébe sincs annak az embernek, mint aminek látszani akar. A férj, és a volt szerető annyira jó pajtások lettek, hogy Coupeau odaköltöztette Lantiert a saját lakásába. Gervaise rettenetesen félt Lantier-től, hiszen még mindig jóképű, és sármos férfi volt, félt, hogy nem fog tudni neki ellenállni.

Amikor a szomszédok elkezdtek pletykálni, hogy a volt szerető alig várja, hogy elaludjon a férj, és befeküdhessen az asszony mellé, még nem is történt semmi. Gervaise folyamatosan elutasította Lantiert. Aztán egy este, hogy Coupeau megint a cimborákkal ivott a Patkányfogóba, és olyan tajt részegen jött haza, hogy csak hortyogni tudott, mégis engedett Lantier-nak. Innentől kezdve folyamatos volt kettejük között ez a viszony. A férj persze nem tudott semmiről, ha valaki megemlítette előtte, tiltakozott. Az ő cimborája márpedig nem olyan! Gervaise, a körülötte kialakult helyzettől elnyomva kezdte elveszíteni a lába alól a talajt. Egyre többször járt be Coupeau-val a Patkányfogóba egy kis gugyiért. Lantier, amint látta, hogy "omlik a feje felett a tető", azonnal lelépett. Gervaise, aki egyre többet ivott, nem látta el rendesen a munkáját, nem nyújtotta azt a minőséget, amit megszoktak tőle, így szinte minden vendége elpártolt tőle. Elküldte alkalmazottait, csak egy-egy vendég maradt meg nála, azok is a legigénytelenebbek voltak. A mosoda tönkrement, egy bérház ócska szobáját bérelték ki lakásként. Coupeau a sok gugyiba teljesen tönkrement, kórházba került. Az egész teste az akaratán kívül mozgott, mint valami táncoló bábu.

Az orvosok gumiszobába zárták, mert féltek, hogy valakiben, vagy valamiben kárt tesz. Gervaise egyszer-kétszer meglátogatta a kórházba, de igazándiból inkább azzal volt elfoglalva, hogy megtöltse a hasát. Mivel pénze már nem volt, mindent elvállalt, hogy egy kis ételhez, vagy inkább gugyihoz jusson. Az egyik este annyira éhes, és elveszett volt, hogy bánatában és elkeseredésében elment sétálni, és közben próbálta leszólítani az urakat, hátha…. Az egyik leszólított úr éppen Goujet volt. Gervaise nagyon szégyellte magát, hogy pont ez az ember látja őt így ilyen állapotban. Goujet meghívta a lakására, megetette, de nem kért viszonzásul semmit. Gervaise aznap este teli gyomorral feküdt le. Egy idő után a szomszédok és rokonok kérésére megmutatta, hogyan rángatózott Coupeau a kórházba. Annyira jól csinálta, mint valami mutatványos. A szomszédok kérték, hogy újra és újra mutassa meg nekik ezt a fajta "táncot", viszont egy idő után ráuntak. Gervaise-t ekkor már kérni se kellett önmagától kezdett rángatózni. A lakásból kidobták, mivel nem tudta fizetni, és a lépcső alatt egy szalmazsákon aludt. Bazouge apó talált rá 2 nappal a halála után. Már zöld volt.


Nana[szerkesztés]

Nana nem más, mint Anna, Gervaise és Coupeau lánya, akiről a Patkányfogóban már olvashattunk. Az előző regényből megtudtuk, hogy Nana mennyire öntörvényű, makacs, és vad volt már kislányként is. A regény azzal a képpel kezdődik, amikor az urak megérkeznek a színházba, hogy lássák azt a lányt, akiről az egész város beszélt. Természetesen ez a lány nem volt más, mint Nana, aki aranyló szőke fürtjeivel, kerek és feszes melleivel, valamint telt csípőjével teljesen megbabonázta az elit urakat. Meztelen fellépése után a férfiak csak úgy tolongtak az ajtaja előtt, bankárok, üzletemberek, grófok, bárók és más nemes és gazdag emberek adogatták egymásnak a kilincset. A lány természetesen kihasználta mindegyik férfit, az anyagi javakban való dúskálás teljesen megbabonázta.

Különös "úrinő" lett belőle, aki az illemet és jómodort még hírből sem ismerte, viszont az összes sznob tulajdonságot pillanatok alatt képes volt elsajátítani. Színésznői karrierje mindössze arra a röpke kis jelenetre teljesedett ki, amikor meztelenül megjelent a színpadon. Mint minden csoda, Nana tündöklése is csak "3 napig tartott", a férfiak egy idő után elfordultak tőle, találtak jobb szeretőt, aki még olcsóbb is volt, mint ez a lány, aki soha nem érte be kevéssel. Nana tipikus személye a szegény sorból felkapaszkodott buta lánynak, akit megrészegít a vagyon. Miután a férfiak elpártoltak tőle, nem volt anyagi forrása, eladósodott, és a himlőt is elkapta. A testét felismerhetetlenné csúfító kór hamar végzett vele. Halála napján tör ki a császárság bukását okozó porosz-francia háború. Halála így jelképes értelmű is.


Tisztes úriház[szerkesztés]

A főszereplő Octave Mouret, a Plassans meghódításából ismert Marthe és Francois Mouret fia. Octave Párizsba érkezik, ahol szállást kap a Tisztes úriházban. Ez a regény azért különleges, mert az egyetlen olyan mű, amibe beleírta magát Zola. Ő az a második emeleti író, akiről alig tudnak valamit a lakók. A tisztes úriház arról szól, hogyan próbálja meg Octave megcsinálni a szerencséjét, vidéki legényből hogyan lesz belőle igazi úriember. Mouret-ban megvan minden, ami egy Rougonba (például a pénz szeretete), de mégsem olyan mint például Felicité Rougon. Octave minden tulajdonságot örökölt ahhoz, hogy szerencsét kovácsoljon magának, és szinte semmit ahhoz, hogy el is veszítse azt.

A regény kezdetén, amikor megismerkedünk vele, még forrófejű fiatal, pelyhesbajszú tinédzsernek látjuk, aztán az eltöltött évek, és tapasztalatok alapján megtanulja ösztönös vadságát kezelni, és hasznára fordítani azt. Csábításaiban nem annyira a nő tölt be fontos szerepet, mint inkább a vadászat élménye és öröme, hogy bárkit meg tud hódítani. Elszereti a beteges fiatal férj hárpiatermészetű asszonyát, botrányok, békülések, fogadások, és a pénz jellemzi ezt a könyvet. A regény végén, Octave, akiben lehiggadt már egy kicsit a vidéki ember forrófejűsége, elvesz egy özvegyasszonyt, mindenki megdöbbenésére. Azt beszélik, az asszony saját kezüleg ölte meg a férjét, és most a semmiből felbukkanva elcsavarta Octave fejét. Octave azt mondja, szereti az asszonyt, habár mi olvasónk tudjuk, hogy inkább azt a kis selyemáru szaküzletet szereti benne…..


Hölgyek öröme[szerkesztés]

A Hölgyek öröme nem más, mint a világ első "plázája". 3 emeletes (plusz tetőtér) hatalmas területen elfekvő üvegből készült bevásárlóközpont. A vezetője pedig nem más, mint Octave Mouret. A regény a pénz szükségtelen szórásáról és a szerelemről szól. Egy napon egy fiatal lány és két öccse érkezik Párizsba. Szüleik meghaltak, azért jöttek a nagyvárosba, hogy rokonuknál szállást és munkát találjanak. Denise állást kap a Hölgyek örömében, valamint szállást az áruház tetőterében kialakított cselédszobák egyikében. Octave Mouret, aki megözvegyült (természetesen most róla suttogják, hogy a saját kezével tette el láb alól az asszonyt, ahogy a feleségéről suttogták a Tisztes úriházban), felfigyel a lányra és szerelemre gyúl iránta. Mindeközben az áruház folyamatosan bővül. Bútorosztályt, kesztyűosztályt, női csecsebecsék és illatszerek osztályát alakítják ki a hatalmas épületben.

A párizsi nők többsége ide jár vásárolni. Közben az áruház környékén lévő kis üzletek kénytelenek áron alul eladni portékájukat, hiszen a Hölgyek öröme veszélyezteti a megmaradásukat. Octave a kor első igazi reklámszakembere, kedvenc reklámfogása a káosz. Olyan eszközöket alkalmaz, amely abban a korban felháborodást kelt. A kirakatban például széthányja a selyemszöveteket, vörös anyagra a narancssárgát, össze-vissza, gyűrve, csavarva, minden elképzelhetetlen módon mutatja az utcának áruját. A bolt nagyon jól megy, csak Denise az, aki nem tudja mire vélni főnöke közeledését. Denise meg van róla győződve, hogy Mouret nem szereti őt, mivel gazdag, nagyhatalmú, bizonyára azért kéri meg különféle dolgokra, mert ki akar babrálni vele. Természetesen annak sincs tudatában, hogy ő maga mennyire beleszeretett ebbe a még mindig nagyon jóképű fiatalemberbe.

Az áruház tönkreteszi a környék összes kiskereskedőjét, abszolút monopolista helyzetben van. A kiskereskedők nem bírnak versenyre kelni ezzel a "monstrummal", ezért szépen-lassan feladják a harcot. Ki tovább bírja, ki hamarabb beleun. Octave-ot először megnyugtatja a bolt jó működése, habár egy idő után nem bír szabadulni Denise iránt érzett plátói szerelmével, és elhanyagolja a munkáját. Munkatársai ezt észreveszik, és szóvá teszik neki. Octave nem buta ember, tisztában van vele, hogy vagy megoldja ezt a szerelmi problémát, vagy felmondhatja az egész boltot. Természetesen az előbbi mellett dönt. Nehéz dolga van Denise-zel, hiszen a lány még mindig nem akarja elhinni, hogy főnöke szándékai tiszták. Annyi mindent lehet hallani abban a cselédszobában! Először Mouret csak apróbb figyelmességekkel tiszteli meg a lányt, a munkája alapján megpróbálja kineveztetni maga mellé, hogy a közelébe tarthassa. Denise-t megrémítik ezek a dolgok, és a menekülés mellett dönt. Úgy határoz, elhagyja Párizst és Mouret-t, hiszen még mindig nem fogta fel, hogy valójában mennyire szereti ezt az embert. Mouret természetesen azért sikerrel jár, és egy igazi, Zolától kicsit furcsa happy enddel záródik ez a regény.


This article "Émile Zola regényei" is from Wikipedia. The list of its authors can be seen in its historical and/or the page Edithistory:Émile Zola regényei. Articles copied from Draft Namespace on Wikipedia could be seen on the Draft Namespace of Wikipedia and not main one.



Read or create/edit this page in another language[szerkesztés]